"Looks Like Shit" - Macskanadrág koncert a SIC-ben

Képgaléria megtekintése2009.04.05. - 21:15 | dancspista - Fotók: Büki László 'Harlequin'

"Looks Like Shit" - Macskanadrág koncert a SIC-ben

A Macskanadrág a Savaria Ifjúsági Centrum rövidítésével teljes mértékben azonosulva, megduplázott erővel lépett fel szombaton este Oladon. A kis számú, de lelkes közönség teljes páncélzatban várta a futárokat - bakancs- és tornacipő-hadtestek készültek a nagy csatára, a színpadról lefolyó punk-áradat ellen. Mi sem voltunk restek, leültünk, lelőttük, azt' megnéztük.

HIRDETÉS

Az emberfia általában felkészül minden eshetőségre, akármilyen stílusú koncertre menjen is. Tegnap sem történt ez másképp. Stréber nebulók módjára, gyalog indultunk el a kollégiumtól jó 2 órára lévő Oladra, amit normális ember 25 perc alatt is képes megtenni, de mi nem voltunk azok. Vettünk cigarettát, a hosszú úton pedig a repertoárunkban lévő káromkodásokat kombináltuk a végtelenségig, majd minden tizedik új megtanulása után vizsgáztattuk a másikat. Ha valaki nem tudta felmondani a káromkodás-áriákat, az meg lett dobálva sárral és szeméttel. Ami a legfontosabb, megérkeztünk a helyszínre, ahol is legnagyobb sajnálatunkra lemaradtunk a zalaegerszegi Trash koncertjéről, de miután vettünk magunknak sört, megnyugodtunk, hiszen Olad felé tartva, mi is dobtunk a kukába "olyat", szóval ha közvetve is, de talán azonosultunk a zenekar mondanivalójával.

Betoppanásunkkor már javában a Nikson (Olivér- kísérőgitár, Marcee- szólógitár, Astro- basszer, Dani-dob) zenekar tartotta el lelki táplálékával azt a körülbelül 5 embert, akik a színpad előtt állva ácsingóztak, hogy leadhassák szavazatukat a kedvenc elnökükre (értsd: Nixon...a szerk.). Őket nem érdekelte az, hogy már 2009-et írunk. Mivel a néhai amerikai elnök bűvöletében élő győri zenekar koncertjének - a korábban felvázolt okok miatt - csak a végére értünk oda, nem tudhattunk meg eddig eltitkolt információkat a Watergate-botránnyal kapcsolatban. A már ott lévők pedig nem voltak hajlandóak elárulni részleteket, inkább ittak.

Proform

Nem búslakodhattunk sokáig, hiszen a maga kőkemény valóságában, és a dohányfüsttől köhécselve megjelent a szombathelyi Proform zenekar (Ricsi- szólógitár, Gyula- kísérőgitár, Gombi- ének, Kecse- dob). A kellő koncertállapotban lévő srácok előadták a 2006-ban, szerzői kiadásban megjelentetett 'Bux az Indexe' albumról az olyan örökbecsű Mozart-, és Beethoven-klasszikusokat, mint például a Hülye picsa, a Némafilm, az Auróra-féle Egy kis anarchia és a zenekar egyetlen romántikos melódiáját, a Hajnalban a városbant is, amitől a érdeklődők szemében megcsillantak a sörcseppek. Meg is jegyeztük, hogy őket azért kell irigyelni, mert sör folyik az ereikben, ezért mindenkor, mindenhol kellően részegek. Illetve azért, mert megannyi punk-Rodolfóval szívtunk egy dohányfüstöt és sörszagot. Azért jutottunk erre a megállapításra, mert ilyen gyorsasággal senki sem tudna eltüntetni 5 korsó sört, mint ők. A zenekar énekese Gombi - aki rejtélyes okoknál fogva, letéve a lantot, előlépett énekessé - bejelentette, hogy Folyamatosan (címmel) jelenik meg az új albumuk, aminek egy példányát a legjobban táncoló viheti majd haza. Valószínűleg valami jobbra számított, amikor ezekkel a szavakkal élt. Igaz, a koncert elején még a Rock and Roll High School diákjai tették le az érettségit, elnézett rumba, szamba, cha-cha-cha és bécsi keringő tételéket pogózva - legalábbis mi ilyen mozdulatokat véltünk felfedezni bennük -, de a végére senki nem maradt a színpad környékén, így nem lett volna meglepő az sem, ha a lemezt letették volna a színpad szélére és lesből várták volna, hogy ki kap rá a csalira. Így mi is tanúi lehettünk volna az első, eddig csak a legendákban létező Proform-rajongó lencsevégre kapásának.

Macskanadrág

Rövid beállás után elkezdte a koncertet a Macskanadrág (Szabi- gitár, ének, Garfield- basszer, ének, Gergő (ex- Alvin És A Mókusok)- dob). A gatyás cicák, annak rendje és módja szerint meg is fogták az egeret, a legtöbben az ő zenéjükre pogóztak. Színrelépésük leginkább lemezbemutató jellegű volt, vagyis a 'Porból lettél, porrá leszel' című új albumról, de a 'Modern Szerenádról', valamint a 1998-as pálinkásüvegből is húztak a srácok. A közönség meg itta minden szavukat. Páran, számunkra ismeretlen okoknál fogva erősen támasztották a színpad szélét, és ez olyan jelleget kölcsönzött a fellépésnek, mint akik azt várják, hogy kiadják nekik a kolbászt meg a véres hurkát mustárral, de amíg sütöttek-főztek a talponállóban, addig megkérték a Macskanadrágot, hogy húzzon be az időnek. Pár perc múlva már csak egy valaki sütkérezett a koncertfényben, ellenben a Makacsnadrággal, akik nem hagyták magukat és megröptették az Azt gondoltadot és a Citromot is.

Punks Not Dead - Macskanadrág koncert a SIC-ben

Összességében elmondható, hogy a SIC padjai kényelmesek, munkatársai kedvesek, illemhelye tisztán tartott és virágillatú, valamint alkalmas jó hangulatú koncertek lebonyolítására. Kenyeret és punkot a népnek!

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

gombi 2009.04.06. - 13:23
Kedves dancspista...
Én még soha életemben nem reagáltam a zenekarunkat (Proform) érintő építő, vagy romboló kritikákra, de a tiédre muszály.
És pedig azért muszály, mivel valamilyen szinten ismerjük, ismertük egymást!
Először is, ha már írsz, írj körültekintően a témát illetően!
A Trash koncertről lemaradni véletlenül sem tudtál volna, ugyanis ők játszottak a Macskanadrág zenekar után...
Érdekelne, hogy milyen az amikor a zenekarunk kellő "koncertállapotban" van?Arra gondoltál esetleg, hogy részegen léptünk színpadra?Ugyanis egyikünk sem fogyasztott annyi alkoholt koncert előtt, hogy, az a teljesítményén vagy esetleg az ábrázatán meglátszott volna....
Azt meg, hogy miért én léptem elő énekessé, "letéve a lantot" ,neked igazán illene tudnod, hisz nem is olyan rég TE is pályáztál a Proform zenekar énekesi posztjára!!!Azt, hogy milyen eredménnyel tetted ezt itt nem részletezném!
Ezért is bosszantott fel annyira a beszámolód "proformos" fejezetének utolsó mondata, miszerint "Így mi is tanúi lehettünk volna az első, eddig csak a legendákban létező Proform-rajongó lencsevégre kapásának."
Közlöm veled, hogy a zenekarnak vannak és lesznek is rajongói, akik közül többen ki is látogattak eme rendezvényre, melynek látogatottsága valóban hagy kivetni valót maga után!
Ennyit szerettem volna, de ha nekem nem hiszel össze tudlak hozni egy-két rajongónkkal:-)
üdv:Gombi

Harle 2009.04.06. - 21:37
Gombi, kösz a korrekciót, valamit valóban mondott a Macskanadrág énekese a buli után, de ahogy a koncertekből, úgy a bemondott szövegből sem lehetett érteni szinte semmit. A Modern Szerenád albumot pedig elég jól ismerem, de nagyon kellett "kapaszkodnom", hogy megértsem a szöveget. Nem akarom felmenteni Pistát - személyesen majd a többit megbeszélitek egymás közt... :) -, de a kapott anyagban sem volt a "rajtsorrend" pontosan belőve:

http://vaskarika.hu/hirek/reszletek/717/

Btw, mi lett a legkobban táncolónak járó cd-vel? :DD
molecula 2009.04.08. - 08:36
Kedves Mindenki!
Köszönöm, a zenekaroknak, mert jó volt a buli. A rendezőknek viszont el kellene azon gondolkodni, hogy 1000 Ft-os belépő a célközönségnek számító fiataloknak egy kicsit megterhelő, pláne ha még fogyasztást is szeretnének (én mind dolgozó ember is húztam a számat) bár a koccintós a befigyelt a bejárat előtt ücsörgőknél.
Csak két sorban szeretnék reagálni a leírtakra és az előző hozzászólásokra:
A CD-t egy jópofa kendős srác kapta aki az első sorban "táncolt".
Ha egy zenekar koncertjére valaki képes több száz km-et utazni az rajongónak számít, mert akkor én és a családom vagyunk a leganda :)
Pusszancs mindenkinek
nejo 2009.04.08. - 10:08
Kedves Olvasók, Kedves Szerző!
Érdekes volt az este, ha összegezni kellene - jó volt!
Valamiért vártam ezt az írásos szösszenetet. Elsőre ami feltűnt: ...jelenik meg az új album - tudomásom szerint megjelent.
A fentebb hozzászólásokba bent van majdnem minden, amit hozzáfűznék én is, de azért kiegészítem.
A SIC munkatársai kedvesek? Némelyik igen, némelyik nem - a végéig kellett volna maradni. Illemhely mindennek mondható, csak tisztának nem. A hangosítási szakértelem egy play-back popkoncertre elegendő lett volna, ide kevés volt.
Összességében elmondható, hogy a SIC-ben ilyen feltételek mellett vétek ilyen stílusú koncertet tartani.
Hen 2009.04.09. - 21:30
Kedves dancspista!
Én egy Proform rajongó vagyok. Sajnos nem tudtam jelen lenni a koncerten, mert éjszakásnak voltam aznap beosztva a munkahelyemen. Ha már sajnos nem lehettem jelen a Proform új formációs koncertjét, azért jó lett volna olyan beszámolót olvasnom róla, amiből utólag is szinte odaképzelhettem volna magam az első sorba. Ebből az írásból nem derült ki, hogy milyen volt a zenekarok produkciója. Ellenben az kiderült, hogy amíg valakik dolgoznak, vagy csak a hétvégi pihenésüket, kikapcsolódásukat folytatják, mások gyermeteg káromkodással, idiotizmussal töltik szabadidejüket.
Véleményem szerint az a baj a részegekkel, hogy másokat is a saját tudatállapotukhoz hasonlítanak. A Proform életében még soha nem volt, és nem is lesz példa arra, hogy bármelyik tag ittasan lép/ett színpadra! A "hogy került Gombi az énekesi poszt" kérdésre a válasz: Ő volt a jelentkezők közül a legalkalmasabb! :)
Egy rajongó jellemzője, hogy a megjelenéskor rögtön beszerzi kedvence lemezét, a zenekar nyílván olyanoknak ajánlotta volna figyelmébe a CD-t, akik még nem ismerik eléggé a zenéjüket, de mégis bejött nekik a bulin. Számomra az is egyértelmű, hogy olyanok mennek előre mozogni, akiknek bejön az adott hangulat.
Harle 2009.04.09. - 23:21
Hen, nem kell ennyire patetikusnak lenned, a Proformból egy szót sem lehetett érteni -de a többi bandából sem nagyon, ahogy olvashattad az előző hozzászólásokban-, a "hülye ***" viszont tisztán kivehető volt. :) Egyébként majdnem hazamentem, mert olyan róka-szag volt a színpad előtt, hogy majd' odataccsoltam én is tőle... a képek meg sok mindent visszaadnak a hangulatból, a hallottakról meg a fenti okok miatt lehetetlen volt írni. Egyébkéntsem galamblelkű, Ady-verset sarokba húzódva biflázó arcok voltak ott, úgyhogy DP csak előmelegített a bulira... :D De legközelebb akkordonként és soronként szétcincáljuk a bandát, oké? :))
Sőt, hamarosan lehetőségük is lesz a revansra lapunk hasábjain! Peace!
dancsipse 2009.04.10. - 11:58
Hellóság!

Nem ***káztam be, csak azért nem írtam vissza, mert fát szedtem a héten:D
Gombi.
A Trash-el kapcsolatban igazad van, ezt elismerem. A többi meg:
1. Ha utálnálak titeket, eleve el sem mentem volna a koncertre, pláne nem kezeltem volna le a Kecsével és még plánébb, nem fotóztalak volna olyan sokat. :D Ez nem volt sértő szándékú.
2. Azért voltam meglepve, mert arra számítottam, hogy a Kornél fog énekelni, de ezek szerint megint kalandozó hadjáratra indult. Ez sem volt sértő szándékú.
3. Ha olvastál tőlem cikket, tudod, hogy én általában a hangulatról próbálok meg írni. Márpedig egy punk koncert nem málnaszörp fogyasztásból és ropizásból áll. Mondjuk az finom. Jó, hogy írtad az alkoholfogyasztásotokat, mert az, ezek szerint ült. Ezzel nem a teljesítményeteket firtattam, szóval nem akartam kisarkítani titeket a többi zenekarhoz képest. Hozzáteszem, őket sem öltöztettem királyi ruhába.
4. Nem vagyok vak, se hülye. Felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy voltak a koncerteteken. Csakhogy a végére már senkit sem láttam és mivel mind a ketten tudjuk, hogy mit mondtál a koncert elején, adódott a gondolat. A nem sértő, inkább a fricska fajtája. A fricska pedig nem sertés. :) Legalábbis én azt hiszem. Azt viszont nem tagadhatod le, hogy ez félig-meddig tényszerű volt.
Köszönöm a felajánlást, de ezek után inkább ne, mert szerintem előbb szétvernének az új albumotokkal. :D
Nem akartam senkit sem megsérteni, amilyen könnyed volt az este, annyira volt könnyed a cikk is.

Mérőműszerekkel bizonyított rajongók. :D

Titeket azért sem lehetett megsérteni, mert egyáltalán nem ismerlek benneteket. Ebből az következik, hogy valaki vagy magára veszi a szegecselt kabátot vagy nem, vagy könnyedebben fogja fel, vagy nem. Ha ti ezzel nem így vagytok és többnek érzitek magatokat ezáltal, akkor ennyivel én sem érzem magam kevesebbnek. A Gombi elindított egy hogolyót, ti meg lavinát csináltatok belőle, de ez érthető, hiszen elfogultak vagytok. Az Ochomacho rajongók durvábbak.:D De. Ha ezt vesszük alapul, nekem is jogom van a saját véleményemhez, szóval egy kívülálló benyomásait láthattátok képernyőre vetve.
Nejonak. Azért tűnhettet hibásnak a mondat, mert ott egy szójátékkal akartam élni. De persze, ettől te nem leszel kevesebb,lehet, hogy sokkal jobb fej vagy, mint én. A többi dologhoz amit írtál, meg annyit, hogy egy kis fricskába még senkinek nem tört bele a bicskája. :)
Összességében kedvesek vagytok ti is! :)

Minden jót!
nejo 2009.04.12. - 10:46
Szójáték, fricska...lehet, nekem "nem jött át" :)
Azt aláírom, hogy ténylegesen értelmezhetetlen volt minden ének, hacsak valaki nem ismerte volna a szöveget, csak valami maszlagot foghatott volna fel bebőle. Ezt én is tapasztaltam már az elején. Sajánlatosan azt is kijelethetem, hogy a szombathelyieknek időnként apró pénzért sem kell a jó zene, nemhogy húzós ezresekért...
Harle 2009.04.12. - 11:09
Nejo, ezzel teljesen egyetértek! :)
Az Alain Delon szeretnék lenni számhoz nagy kedvem is lett volna, de gőzöm nincs, hogy játszoták-e a srácok. :)
zol 2009.04.12. - 12:16
hümm :) olvastam a hozzászólásokat, persze csak a cikk után :) véleményszem szerint tényleg kicsit erősre sikerült a pista-fricska, bár jómagam ismerem őt, így valójában nem voltam meglepődve és elsőre sikerült úgy értenem, ahogy talán ő is.
A hangulat nekem bejött, bár a csöppnyi tömeg igen rapszodikusan vonult el és vissza a színpad valamint a "hátsó-középső" folyosó ülőhelyei között. És akár tetszik, akár nem, a kedves fellépőknek bizony az már csak akkor is az ő érdemük ha a koncertjük végére a kezdéskor jelenlévő 14 punkocskából 12-en találnak valami jobb elfoglaltságot.
Ezzel együtt koncertek jól sikerültek, annak, aki nem szerette volna tudni, miről is szólnak a dalok... de ezt már megtrágyaltátok, és biztos a SIC-nél majd tartanak néhány hangpróbát, amivel kiképzik a hangosítójukat, vagy rájönnek, hogy milyen akusztikai-tér-elemekkel lehetnek jobbá varázsolni a hangzást.
A belépő: nem fizettem :-p de ha kellett volna, akkor kívül maradok.
A pultosok kedvesek lettek, amikor már a harmadik sört vettem tőlük,
a wcről is esett szó... nemt'om jobb volt, mint amit vártam, bár csak egyszer használtam.
Remélem nem hagytam ki semmit...
További jó zenélgetést és fejrázást... kinek-kinek amit szeretne
Üdv,
Z