Gerendás Péter: Nagyon szeretek itt játszani, de ez az első év, hogy a családi zenekarommal lépek fel. Mi is élvezzük, és a fel- és leszerelésbe az egész család beszáll, megrohanják a színpadot, mint a szorgos hangyák.

Vaskarika: Milyen a közönség?
G. P.: Nagyszerű! Azok állnak meg, akiket megérint a zenénk, nagyszerű érzés látni a nagy tömeget, rengetegen láttak minket ezen a nyáron.

V.: Gyakori kérés a Legendák asszonya? „De okom volt százmillió, / Hogy megtaláljam a legendák asszonyát. /Keresd még, ne add fel! / Keresd még, ne add fel! / Megtalálod valahol" A keresés ma sem hagyott alább - a vers vajon azt erősíti meg, hogy a férfi előbb-utóbb felismeri asszonyát?
G. P.: Állítólag a nők választanak, de a mi feladatunk, hogy lehetőséget adjunk, hogy ki lehessen minket választani. 

V.: Én vallom, hogy mindenki körül létezik egy mítosz. Mi az Ön legendája?
G. P.: Nekem nincs mítoszom vagy legendám, mert mindkét szóban benne van a kreáció, és az már nekem nem természetes. Az én legendám vagy mítoszom azonos a valósággal. Nem szeretném, ha bárki költene rólam, még ha hízelgő történetekről is lenne szó.

V.: Milyen közel engedhető a politika a művészethez?
G. P.: Semennyire. A művészet örök, a politika, pártok, politikusok pedig jönnek-mennek. A művész dolga nem az aktuális hatalom kiszolgálása, hanem az adott korszak megjelenítése a művészetben. Ha valaki engem ennek az ellenkezőjével vádol, az nem ismeri a munkásságomat; de ha hozzákezd, hogy megismerje, akkor a művek keletkezésének évszámait is nézze meg figyelmesen.

V.: Ki prédikál a Gerendás családban? Persze, itt most egy nagy klasszikus vagy alternatív művész nevét várom a zenei palettáról...
G. P.: Beatles, Sting, a magyarok közül az LGT.

V.: Sokszor szeretnénk mi is tapasztalni, hogy átölel a múlt. Mitől több ez, mint dalcím?
G. P.: A gyermekkor nagyon fontos az én életemben, de a dal, festmény, vers pontosan akkor jó, ha nem magyarázza az ember, hanem mindenki számára individualista jelentése van.

V.: Egy francia festőművész szerint nem a kétségbeesés, a nyomor, halál témái a megörökítendők, hanem hagyjunk hátra az utókornak olyan színvilágot, amiben magunk is éltünk. Ezért használja a narancsot, pirosat, mindenféle sárgát. Az Ön muzsikájának mik a színei?
G. P.: Ha most bármilyen színt mondanék, rögtön valamiféle politikai állásfoglalást sütnének rám, de ebben is érvényes, hogy nemcsak egyféle színűek vagyunk. Minden szín megtalálható körülöttünk, bennünk.

V.: Szeptember derekán jelenik meg új kiadványa. Mi következik ebből a zenész, a hallgató számára?
G. P.: Szeptember 13-án, az Olvasás éjszakáján jelenik meg a kiadvány „Gitáromba kapaszkodva" címmel. Ez egy CD vadonatúj dalokkal, de nem csupán zenei csemegék vannak rajta, hanem gondolatok, élmények; a lemez egyben önéletrajzi ihletésű írás is: gyermekkor, felnőttkor, zene, család...

V.: Mi az Ön Hűségnyilatkozata? Humor, szatíra, irónia - miről nyilatkozik a művész ilyenkor?
G. P.: Az én „Hűségnyilatkozatom" a színvonal, a minőség iránti elkötelezettség és alázat.

V.: Dani fia egészen kivételesen dobol, Hanna visszafogott bájjal, a háttérben zongorázik és fuvolázik, a basszusgitárral Ruben nem kis figyelmet érdemel. Több mint családi zenekar: Ger end As...
G. P.: Együtt játszani a saját gyermekeimmel különleges kegyelmi állapot.

V.: Kérdezhetek Péter Nórájáról? Festői teremtés...
G. P.: Nemcsak az, a lényeg kívülről nem látszik. Toleráns, önzetlen, intelligens, jószívű, segítőkész.

V.: Jókívánsággal érdemes befejezni cikkünket, szóljon Öntől bátorításul, lelkesítésül vagy vigasztalásul:
„Száz év magány után jöjjön egy új év, / Vesse rád a csodalámpa bársonyos fényét, / Fájt, de elfelejted majd az átélt nagy zsivajt, / A rádszakadt vadvihart."

G. P.: Úgy érzem, szükségünk van egy „átjáróra". „Ugye Te is tudod, hogy kellene egy átjáró közénk, hogy elindulhass végre szép lassan felénk, hiszen egy nyelvet beszélünk, együtt jártuk az iskolát, mégse találtunk közös hangot több emberöltőn át."