Igazi őszi hangulatra találunk, ha megnézzük Jackson Pollock: Autumn Rhythm (Number 30) című festményét. Mielőtt azonban a képpel foglalkoznánk, vizsgáljuk meg Jackson Pollock életét pszichobiográfiai adalékokkal kiegészítve.

A pszichobiográfia Sigmund Freud nevéhez fűződik, aki Leonardo da Vinci egy gyermekkori emléke című esszéjében a művészi kreativitás pszichológiai összetevőivel foglalkozott. A művész élete és személyisége szoros kapcsolatban állnak nemcsak egymással, hanem művészi munkásságával, alkotói tevékenységével is. Az irodalmi és pszichológiai életrajzírás nagyon hasonlít egymásra, meglehetősen nehéz a határvonalat meghúzni közöttük. Az irodalmi életrajz irodalmi szempontok szerint vizsgálja az adott ember életét, a pszichobiográfia pedig a lelki tényezőket helyezi előtérbe. Ezt bizonyítja, hogy például Freud életműve novellafüzérrel kezdődik a Tanulmányok a hisztériáról esetelemzéseiben, utolsó műve pedig, a Mózes és az egyistenhit történelmi regény. Frankfurt várostól irodalmi Goethe- díjat is kapott.

Paul Jackson Pollock 1912. január 28-án született az Egyesült Államokban, Cody-ban, Wyomingban. Jackson Pollock néven vált ismertté a tasizmus és az absztrakt expresszionizmus kiemelkedő alakjaként. Egy sajátos festészeti stílus, a csurgatásos festészet létrehozója. Egy ötgyermekes család legfiatalabb tagjaként látta meg a napvilágot. Ez a tény kreativitást elősegítő lehet, hiszen, mivel sok testvére volt, feltételezhetjük, hogy szülei részéről kevesebb figyelemben részesült, mintha csak egyke lett volna, a hiány pedig elősegíti a kreativitást. Viszont, mivel ő volt a legkisebb, valószínű, hogy a legfiatalabbnak kijáró kedvezményekben, kényeztetésben is részesült. Szülei presbiteriánusok voltak, ír illetve skót-ír bevándorlók. Apja, LeRoy Pollock farmerként dolgozott, majd földmérői munkát végzett az állam számára, javaslatot téve különböző munkákra.

Fotó: i236.photobucket.com

Gyermekkori éveit Arizonában és Kaliforniában töltötte. Mialatt az Echo Parkban, Californiában laktak, beiratkozott a Manual Arts High School-ba Los Angelesben. Az iskolai évei alatt sokat olvasott és festett, de mivel felforgató elemnek tartották, elbocsátották. Egyszer már eltanácsolták a középiskolából 1928-ban.

A gyermekkor élményei mélyen bevésődnek személyiségünkbe. Azok a gyerekek, akiket állandóan dicsérnek, és megerősítést kapnak, előfordulhat, hogy lustává és önelégültté válnak, ugyanakkor egy erőteljes öntudat is kialakulhat bennük, mely önmagukkal szemben kizár minden kételkedést. Szükség van tehát kitartásra, de fel kell ismerni, mikor reménytelen egy vállalkozás. A megszokottól eltérő, kreatív gondolkodást, megoldást a hétköznapi életben gyakran szemtelenségként fogadják a tanárok. A kreatív diákokat általában rendbontónak tartják. Világunkat az előítéletek és a gondolkodás tilalmai szabályozzák. Ha valaki eltér ezektől, kitűnik az átlagból, és a legtöbb esetben elutasítják.

Pollock már kora gyermekkorától kezdve magában hordozta a szembenállásra való hajlamot, ami később művészi pályáját kibontakoztatta. A meg nem értettség hipotézisét alátámasztja az a tény, hogy több iskolából is elbocsátották.

Pollock korai éveiben felfedezte a bennszülött amerikaiak kultúráját, amikor apja földmérő útjaira magával vitte. 1930-ban bátyját, Charles Pollockot követve Nem Yorkba költözött, ahol Thomas Hart Benton tanítványaként az Art Students League hallgatója lett. Benton vidéki amerikai képei csekély hatást gyakoroltak Pollockra, ám annál jobban megragadta a festék ritmikus használata, és Benton heves függetlensége. A Nagy Gazdasági Válság idején, 1938 és 1942 között a Federal Art Project-nek dolgozott. Hogy alkoholizmusával meg tudjon birkózni, pszichoterápiás kezelésnek vetette magát alá. Egyik kezelőorvosa megerősítette művészi törekvéseiben, és bátorította a festésben. Pollock alkoholizmusa mögött mélyen meghúzódó okok rejlenek. Ha abból a hipotézisből indulunk ki, hogy már kora gyermekkorától kezdve át kellett élnie a kirekesztettség érzését, mert kreativitása, eredeti látásmódja és problémamegoldásai miatt elutasították, akkor megértjük, miért is fordult az alkoholhoz. Az alkohol csökkentette a magányt, elviselhetővé tette azt a tudatot, hogy lángelméje világlátásával saját magának kell megküzdenie.

Fotó: thediaryofamadman.com

A legújabb kutatások azt igazolják, hogy a csekély mennyiségű alkohol fogyasztása növeli a kreativitást. Nem idegen az alkoholista művészekről kialakult kép, legyen szó bármilyen művészeti ágról, sok művész küzdött és küzd az alkoholizmussal művészi sikerei és elismertsége ellenére. Egy tudományos kutatás szerint, ha valakinek a véralkohol szintje 0.075 ezrelék, ami két pint sörnek felel meg, jobban teljesít a kognitív teszteken. Az Illinoisi Egyetemen negyven, életkorát tekintve fiatal résztvevőt vontak kísérletbe, akiknek RAT (Remote Associates Test) tesztet kellett megoldaniuk. A teszt hasonlít a tévékben szereplő szerencsekerék vetélkedőben megoldandó feladatokhoz. A józan csoporttal összehasonlítva az alkoholos állapotban lévő emberek gyorsabban oldották meg a feladatokat, és nagyobb volt a rálátásuk. A kutatók szerint az alkohol relaxált állapotba hozza a pszichét, és az agy képessé válik arra, hogy a képi befogadóképességét növelje. Az alkohol fogyasztása ugyanakkor fizikai reakcióval is jár, a fizikai folyamatok lelassulnak. Ez a magyarázata annak, hogy az ittas vezetők nagyobb magabiztosságot éreznek. Gyorsabbá válik a vizuális felfogóképességük, könnyebben teremtenek kapcsolatot a környezetükkel, ugyanakkor az agy összeköttetése az autóvezetéshez szükséges fizikai folyamatokkal csorbát szenved. Mindezek ellenére az ittas csoport 40%-al több feladatot volt képes megoldani, mint a többiek, és 12 másodpercet fordítottak egy-egy kérdésre, míg a józan csoport 15.5 másodpercet.

Pollockról tudjuk, hogy 1956-ban autóbalesetben vesztette életét. Lenyitható tetejű Oldsmobilját alkoholos állapotban vezette, és egy fának ütközött. Pollock halála előtt nemcsak ittas volt, hanem mérges is. Két, feleannyi idős csinos lányt vitt egy partira, ahová ő maga nem akart menni.  

- Minek akartok a partira menni? - kérdezte, és rátaposott a gázra. Az Oldsmobil kék füstöt bocsátott ki, aztán felgyorsult 60, 70, majd 80 mérföldes sebességre. A lányok sikoltoztak, és egy kanyarban az autó nekiütközött egy fának, majd többször megpördült. Pollock és az egyik utasa, Edith Metzger a helyszínen életét veszítette. Ruth Kligman túlélte a balesetet, és írt egy könyvet Pollockról. Azt állította, hogy Pollock szerette őt, és ő is szerette Pollockot. Pollock el akart válni a feleségétől, hogy összeházasodhassanak. A tény az, hogy Pollock alkoholos befolyásoltságában és dühében elveszítette az uralmát az autó fölött, és nem csupán a saját, hanem egy másik ember életét is kioltotta.

Pollock egy új technikát honosított meg a festészetben. A képek elkészítéséhez folyadékot használt, melyet vászonra csurgatott. Ilyen például a Male and female vagy a Composition with Pouring I című festménye. A Male and female lenyűgöz színeivel és mértani ábráival, az absztrakt vonások között felfedezzük a férfit és a nőt vagy inkább a hímet és a nőstényt. A Composition with pouringban határozottan felismerhetők a csurgatás jelei. Új módszere részeként a műterme padlójára terítette a vásznait, és kialakította sajátos technikáját, a drip paintinget, vagyis a csurgatásos csöpögtetést. Hogy célját elérje, szintetikus lakkfestéket használt, ami abban az időben újdonságnak számított. Munkájához kemény ecseteket, pálcákat, vakolókanalat, orvosi fecskendőt használt.

Pollock csurgatásos-csöpögtető technikájából ered az akciós festészet. Ezzel a technikával képes volt közvetlenebb művészi hatást elérni, a festék a szó legszorosabb értelmében kifolyt az alkotó kezéből a vászonra. Dacolva a hagyományos függőleges felszínnel, egy új dimenziót hozott létre, mely lehetővé tette, hogy a vásznat bármely irányból elérje. Pollock fokozatosan eltávolodott a figuratív reprezentációtól, és kihívást intézett a Nyugat ecsetet és festőállványt használó tradíciójához. Pollock az egész testét használta a képek elkészítéséhez, amihez óriási vásznakat használt. A Time Magazin 1956-ban a „Jack, a csöpögtető" nevet adta Pollocknak, utalva festési stílusára.

A 40-es években az indián homokfestészetet tanulmányozta, a másik hatás pedig, ami csurgatásos technikájára hatott, a mexikói falfestmények és a szürrealizmus automatizmusa. Visszautasította, hogy a véletlenben bízna, mindig pontos elképzelése volt arról, hogy mit is akar. Technikája a saját teste mozgásának, mely fölött kontrollt gyakorolt, a nyúlósan folyó festéknek, a gravitációs erőnek és a festék vásznon való adszorpciójának a kombinációjából állt. Dobált, csurgatott, öntött, fröcskölt, energikusan mozgott a vászon körül, szinte táncolt, és addig nem állt meg, míg kész nem lett, amit látni akart.

Pollockot kreatív személyiségnek mondhatjuk, mert művészetében új, szokatlan megoldást hozott létre. Képes volt a hagyományos gondolkodási és megformálási sémák határait átlépni, művészetében újdonságot, eredeti alkotásokat hozott létre. Felismert olyan gondolatokat, melyeket eddig lebecsültek. Volt elég bátorsága és önbizalma ahhoz, hogy szakítson a hagyományos ecset és festőállvány használatával. Merte vállalni a kockázatot az esetleges elutasítással. Kreativitásához megfelelő tudásanyaggal rendelkezett, hiszen tanult festészetet, és azokat a tárgyköröket is tanulmányozta, melyekre szüksége volt. Ötlete mellett kitartott, és külső segítséget is elfogadott hozzá. Lelkes támogatóra talált Peggy Guggenheim műgyűjtő és előkelő társasági hölgy személyében, akitől például 1943-ban megbízást kapott, hogy készítsen egy falfestményt a házába, mely durván 8láb magas és 20láb széles.  Peggy barátja és tanácsadója, Marcel Duchamp azonban azt javasolta, hogy legyen inkább vászonkép, ezért Pollock vászonra festett, így alkotása hordozhatóvá vált. Miután az amerikai festőnővel Lee Kastnerrel összeházasodtak, Guggenheim segítségével vásároltak egy házat és egy pajtát, amit Pollock műteremmé alakított. Itt nyílt rá lehetősége, hogy kidogozhassa spontán festészetét.

Fotó: http://classconnection.s3.amazonaws.com, Autumn Rhythm (Number 30)

Az Autumn Rhythm (Number 30) vagyis az "Őszi ritmus" 1950-ben készült, lakkfesték vásznon. Pollock higított festéket alkalmazott kikészítetlen, nem megfeszített vásznon, ami a talajon feküdt. A saját unortodox technikáját alkalmazta, vagyis öntött, csurgatott, csepegtetett, lágyító festéket használt, csapkodott, fröcskölt, minden olyat csinált, ami szokatlannak számított. A kompozíciónak nincs középpontja, az elemeket nem rendezte hierarchiába, a felszín minden egyes pontja egyenlő jelentőséggel bír. A méretnek viszont kiemelkedő a jelentősége, 207 inch széles. Teljesen magába fogadja a környezetét, a művészt, ahogyan alkotja, és a nézőket, akik konfrontálódnak vele. A kép vizuális ritmusának dinamikája és élénksége, mint például a lendület, a keménység, a kecsesség, könnyedség, ívelés, örvénylés és a színek vonalvezetése élénk bizonyítéka az alkalmazás eredeti fizikai koreográfiájának, és a festő sajátos metódusának. A spontaneitás kritikus alkotóelem. Az előzetes elgondolás hiánya azonban nem jelenti a kontroll teljes hiányát, Pollock semmit sem engedett át a véletlennek.

Az Őszi ritmus színei az ősz hangulatát idézik, a befogadó a kép hatalmas mérete és színei miatt képessé válik az őszi élmény átélésére. A világos és sötét színek váltakozása a kavargás érzetét kelti. Talán maga Pollock is ezzel az ambivalens érzéssel küzdött a kép készítésekor, egyrészt örült az ősznek, hiszen ilyenkor valami új kezdődik, megszűnik a kánikula, felfrissül a levegő, ugyanakkor viszont itt az elmúlás, a természet hamarosan nyugovóra tér, hosszabbodnak az éjszakák. Egyes kutatók szerint Pollock bipoláris hangulatzavarban szenvedett, ami lehetővé tehette, hogy szinte egy időben vagy rövid különbséggel mindkét érzést, a lehangoltságot és a feldobottságot megtapasztalja. A háttér világosbarna színű, ami kimondottan az őszre, a barnuló falevelekre utal. A mozgó fekete-fehér vonalak akár a szélben jajgató fák is lehetnek, legalábbis ezt a képet is kivehetjük a nonfiguratív alkotásból. Éppen őszi vihar támad, tombol az orkán, szakad az eső, minden kavarog, dübörög és nyughatatlan. A vonalakat követve azonban valahogy mégis megnyugvást érzünk, a ritmus magával ragad, vad tánca bensőkkel egyesül, és lelkünkben feloldódik. Pollock munkáját megkönnyítette, hogy a vászon minden odalát meg tudta közelíteni, mert így jobban nyomatékot tudott adni szándékának. A lent és fent eltűnik, egyik sem felsőbbrendű a másikkal szemben, jobb és baloldal jelentőségét veszíti.

Fotó: farm3.staticflickr.com

Ha a képből kivágnánk egy kis részletet, az önmagában is kifejezné a teljességet. A fehér vonalak tündérekként lebegnek szemünk előtt, táncuk nemcsak az elmúlásra utal, hanem reményt is kifejez. Pollock tudatosan megszerkesztett koreográfiája egységes kompozíciót képez. A kép ritmusa segítséget nyújt a rendszererezéshez, elősegíti, hogy rendet tudjunk rakni bensőnkben. Akárcsak a zenében, Pollock képén is megfigyelhetünk egy metrikus lüktetést. A folyamatos mozgás felszabadít, képesek leszünk kiszabadulni a hétköznapok kötöttségeiből, és egy magasabb szférába, a szabadság szférájába vándorolni.

Mivel az Őszi ritmus nonfiguratív, az alakok nem vonják el figyelmünket, teljes valónkkal a hangulatra tudunk koncentrálni. Az állandó mozgás, örvénylés nem öncélú, a legmélyén megbúvó rend harmonizál a természet ritmusával. Vitalitása ellenére a kép meghittséget áraszt, egy olyan világba kalauzol, mely a tudatalattiba vezet. A spontaneitás hozzájárul a tudatalatti tartalmak felszínre kerüléséhez. Megfelelő egyensúly esetén, vagyis amikor engedünk az automatizmusnak, de azt tudatossá tesszük, alakul ki a harmónia. Az archetípussal való találkozás következtében is megszülethet a mű. Az archetípusok kéretlen betolakodók, felszínre kerülésük erős szorongással járhat. Ennek egy levezetési módja, pontosabban elhárítási mechanizmusa a szublimáció, konkrétan az absztrakt expresszionizmus. Ez Pollock válasza a létezésre.