Életmű díjat kapott Dabóczi Dénes

2013.10.25. - 14:40 | vaskarika.hu

Életmű díjat kapott Dabóczi Dénes

Dabóczi Dénes, a Nádasdy Ferenc Múzeum munkatársa, művészettörténész több évtizedes munkájának elismeréseként vehette át Sárvár Város Önkormányzatának Életmű Díját. Dabóczi Dénes harmincöt év óta a város elismert szellemi alkotója. Tevékenységével alapvetően határozza meg Sárvár tudományos életét.

Sárvár Képviselő Testületének október 24-én megtartott ülésén Kondora István polgármester személyesen adta át a Nádasdy Ferenc Múzeum főmuzeológusának, Dabóczi Dénesnek az Életmű Díjat. Kondora István kiemelte, hogy Dabóczi Dénes több mint három évtizede költözött Kőszegről a városba, ahol egyből megtalálta azt az inspiráló közeget, mely a mai napig meghatározza munkatársunk tevékenységét. Tudósi elszántsággal és tudományos alapossággal dolgozta fel a sárvári múzeum folyamatosan bővülő ipar- és képzőművészeti anyagát, illetve a város építészeti örökségét. Dabóczi Dénes azonban nemcsak szellemi közeget talált a városban, hanem ugyanitt találkozott élete párjával.

Munkatársunk köszönő szavaiban elmondta, hogy amikor 1978-ban a múzeumba került, egyből lehetősége nyílt a szakma mély elsajátítására, hiszen ebben az évben adták át a felújított várat, és rendezték be a múzeumot. Nemcsak a folyamatos múzeumi feladatok csábították maradásra, hanem élete párja is, valamint a hét unoka.

Dabóczi Dénes 1978. augusztus 1-én kezdte munkáját a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeumban. Ezt megelőzően a Szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát magyar-népművelés szakon. Az 1980-as évek elejéig elsősorban közművelődési munkát végzett. A nyolcvanas évek elejétől párhuzamosan a közművelődési tevékenységgel, feladatává vált a megyei múzeum iparművészeti gyűjteményével kapcsolatos munkák segítése is. Ezért szükségessé vált, hogy 1981-1987 között elvégezze az ELTE BTK művészettörténet szakát. Diplomamunkáját a „Vasmegyei kastélyenteriőrök a romantikától a 19. század elejéig" című témában írta.

Kutatási területe az iparművészet, különös hangsúlyt helyezve az Nádasdy Ferenc Múzeum kezelésében található iparművészeti tárgyakra, gyűjteményekre. További kutatási területei: A történeti Vas megye kastély enteriőrjei; Sárvár város építészeti emlékei; Huszár emléktárgyak. Ezen tárgyakban több publikációja is megjelent.


Lelkiismeretesen, példamutató alapossággal kezeli, nyilvántartja, folyamatosan feldolgozza a Nádasdy Ferenc Múzeum iparművészeti és képzőművészeti, továbbá a huszárgyűjtemény iparművészeti-és képzőművészeti jellegű műtárgyait. Az előbb említett témakörökben több tucat egyéni és közös kiállítást rendezett Vas megye és az ország egyéb területein. Mindemellett részt vesz országos iparművészeti kiállításokon, műtárgyösszeírásokban (2012-ben pl. Ónedények Magyarországi Közgyűjteményekben; Habán kerámiák Magyarországi Közgyűjteményekben). Múzeumi munkája mellett közel félszáz képzőművészeti kiállítást nyitott meg hazai és külföldi galériákban. 

Új hozzászólás