Minőségi várostermék - a Savaria Karnevált értékelték a Hotel Claudiusban

Képgaléria megtekintése2013.10.28. - 00:20 | Bangó Mária 'Mira' - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Minőségi várostermék - a Savaria Karnevált értékelték a Hotel Claudiusban

Több a női karneválozó, a programok jelentik a fő vonzerőt, 60%-ban szombathelyiek látogatják, 56%-a törzslátogató, aki legalább 8 karneválon volt már jelen, s javarészt a vendéglátók bevételeit növelik a karneválozók - többek közt ezek derültek ki a 2013. évi Savaria Történelmi Karnevál Hotel Claudiusban tartott értékelésén. Az eredményekről és tapasztalatokról Mérei Tamás, a kuratórium elnöke, és Szommer Ildikó karneváligazgató tájékoztatta a vasi székhely prominens képviselőit, a szponzorokat, az együttműködő partnereket és a sajtót.

A 14. Savaria Történelmi Karnevál támogatói tiszteletére - immár hagyományosan - rendezett szponzori találkozón elsőként Mérei Tamás, a kuratórium elnöke köszöntötte szívélyesen a megjelenteket. Nehéz a Savaria Karneválról újat mondani, úgy tűnik, a historikus rendezvény nem csak a látogatókat ejti rabul, hanem a támogatókat és az együttműködő partnereket is, akikkel szép számmal találkozik, az idén nem először. A fenti gondolatokkal felvezetett köszöntőben reményét fejezte ki, hogy ez a kör tovább fog bővülni az elkövetkezendő években. A történelmi karnevál nem csak Szombathely és Vas megye, hanem a régió legnagyobb rendezvénye több szempontból is, például költségvetését tekintve, és egy olyan időutazás, ami egyfajta életérzést is biztosít.

Köszönet a szponzoroknak

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata minden eddiginél nagyobb, 45 millió forintot biztosított a karnevál megrendezéséhez, mellyel a főtámogatói cím továbbra is az önkormányzaté maradt. A NKA pályázati forrásaiból a tavalyi 25 millió forinthoz képest csak 15 millió forintot sikerült elnyerni. A Szerencsejáték Zrt. 10 millió forinttal támogatta a rendezvényt, az előző évi 5 millió forinthoz képest, ami kiemelkedően örvendetes dolog, lévén ennek a cégnek nincsen közvetlen szombathelyi kötődése. Az öt legnagyobb szombathelyi foglalkoztató immár évek óta stabilan partnere a történelmi fesztiválnak.

A karnevál értékeit megtartva 2010-től kezdődően folyamatosan újultak meg a látványelemek, vizuális megújulásra került sor, mindemellett a programokra is nagy gondot fordítottak. Kialakításra került a Sörtér, ami immár 3 éve az egyik legkedveltebb helyszínné vált. Az idén is bővült a helyszínek sora, a Király utcai megújított részre vonatkozóan, illetőleg a Rábaköz „piaca" a Városháza előtti téren kapott helyett.

Látogatószám tekintetében kialakult egy stabil 100 ezer fő feletti becsült értékű szám. Amíg tavaly péntek és szombat volt kiemelkedően látogatott, az idén bevezetett csütörtöki kezdés (immár nem nulladik nap) rendkívül sikeresnek bizonyult, az elmúlt 14 év legmagasabb látogató számát produkálta az ez évi.

A partnerekkel való sikeres együttműködést megköszönve, a jövőbeni, hasonlóan gyümölcsöző kapcsolat reményét kifejezve zárta a 14. történelmi karnevál értékelését Mérei Tamás.

Egy rendkívül sikeres karnevál az idei, amely a szponzorok, támogatók együttműködése nélkül nem lehetett volna ilyen - Szommer Ildikó karneváligazgató ezekkel a gondolatokkal köszöntötte a szponzori találkozó résztvevőit.

20 helyszínen, több mint 250 programmal sikerült gazdagítani a kínálatot. A karnevál iránti érdeklődés erős és töretlen már hosszú évek óta, mert olyan különleges hangulatot nyújt, olyan egyedi atmoszférát teremt a rendezvényeivel, elsősorban a hagyományőrző és históriás programjaival, ami miatt a palettán tudott maradni az ország fesztiváljai között.

Lássuk a számokat!

72 alkalmi vendéglátós kitelepülő volt a vendéglátóipari vállalkozások mellet, akik szintén alkalmazkodtak a karneváli nyitvatartáshoz. Az Öreg város vásárában 180 kézműves vett részt, válogatott portékákkal. 40 képző- és iparművész volt jelen a Művészetek Utcájában, komoly országos merítéssel és a helyi művészek erős részvételével. A Borok utcájában 38 boros és pálinkás kiállító volt megtalálható, a Sörtéren 18 söripari vállalkozás jelent meg, elsősorban kézműves sörfőzéssel.

Takarítással naponta 48 ember volt megbízva állandó jelleggel, ezt helyi vállalkozás végezte. A civil szervezetek (15 kitelepülés) rendkívül aktívan voltak jelen a karneválon - 80 fő végzett önkéntes munkát különböző helyszíneken, valamint több százan voltak, akik felvonultak, jelmezt öltöttek magukra. A Vasi Diák közösségi szolgálattal kötött szerződés keretében több száz diák vett részt. A 20 helyszínen nappal 40 biztonsági őr, éjszaka pedig 50 fő vigyázta a rendet, amit 54 polgárőr is erősített jelenlétével.


A kérdőíves vizsgálatokból  - 12 kérdező 800 főt "szondázott meg" a karnevál ideje alatt - kiderült, hogy a megkérdezettek 60 % -a volt szombathelyi, ami azt jelzi, hogy még mindig nagyon erős az identitása a rendezvénynek. A visszatérő vendégek (akik legalább 6 karneválon voltak jelen) száma a tavalyihoz képest 2 %-kal emelkedett.

A válaszadók 67%-a a programokat említette vonzerőként, ebből 47 % az első helyen, második az atmoszféra és a hangulat megteremtése volt, harmadik a szórakozás és kikapcsolódás iránti vágy, valamint a rendezvény fesztiváljellege. Továbbra is a szomszédos megyékből érkeztek a legtöbben, de nagyon jelentős Budapest (8 %), mint vonzáskörzet. Döntő részben családdal és baráti társasággal érkeztek a karneválozók. A látogatók 84 %-a magánszervezésben érkezett, amire a karnevál igazgató asszony meglátása szerint figyelmet kell fordítani a jövőben, a turisztikai szolgáltatók, utazási irodák, utazásszervezők erősebb bevonását ösztönözve.

A vendégéjszakák száma megnőtt, 16 %-ban nőtt azok száma, akik 4 napra vettek igénybe szállást. A pénzköltést illetően a látogatok 87 %-a vendéglátásra költötte pénzét, (ami 4 ezer forint/ fő) és csak 46% az, aki ajándékokra költött, körülbelül 2 ezer forintot.

Az elégedettségi mutatók a programok mennyiségét és a szervezés körülményeit emelték ki. Több hölgyvendég (54 %) volt ismét a karneválon. Az életkort tekintve a 20 és 49 év közötti látogatók voltak legnagyobb számban, 61 %-ban.

Marketing kommunikációban a saját kiadványok az idén jobb helyezést értek el, 3. illetve 4. helyre kerültek a plakátok és a programfüzet. Nagyon erős volt az online marketing ereje, a közösségi oldal (96 ezer volt a követés), ebben tovább lehet erősödni, valamint a televízióban megjelenő reklámok, stúdióbeszélgetések is hatékonynak bizonyultak. A látogatók 56%-a törzslátogató (minimum 8 karneválon volt jelen), a visszatérő látogatók száma 41%, az első karneválozóké pedig 3%.


A látogatók 24 %-a 4 napon keresztül vett részt a karneválon. A látogatók 30%-a 3 napot karneválozott végig, 24 % 2 napot, 23 % pedig egy napot. A tanulmányból kiderült, hogy a karnevál továbbra is minőségi várostermék és a város védjegyévé vált, a látogatók mindig magas elégedettségről számoltak be - zárta értékelését Szommer Ildikó.

Az értékelést követően a megjelent támogatóknak ajándékokkal és emléklapokkal kedveskedtek a szervezők.

Kapcsolódó írásunk:

Minden hírünk egy helyen! Összegzünk - Savaria Karnevál 2013

2013.08.31. - 02:00 | vaskarika.hu

Minden hírünk egy helyen! Összegzünk - Savaria Karnevál 2013

22 beszámoló, 12 beharangozó, 22 képgaléria, 1396 db fotó - megvontuk a karnevál négy napjának statisztikáját és egy cikk alá rendeztük karneváli írásainkat. Ismét a jelmezes felvonulások voltak a legnépszerűbbek, de Rúzsa Magdi és a Paddy & the Rats koncertje is rengeteg olvasónk kattintóujját ingerelte. A legiós háremrablás és a Keleti Bazár táncosnői is népszerűek voltak! Rövid szerkesztőségi szubjektívünk után összefoglaltuk karneváli "jelenlétünk".

 

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás