Dalest vagy hangzavar? - Könyörgöm, Akasszuk Fel! 7. Zalaegerszegen
Képgaléria megtekintése2013.11.12. - 00:20 | Waldo - Fotók: Büki László
November 9-én a zalaegerszegi Art Moziban került megrendezésre negyven helyi, vagy Zalaegerszeghez kötődő fiatal képzőművész közreműködésével a Könyörgöm Akasszuk Fel című kiállítás, ahol nemcsak festmények és szobrok, hanem videók, installációk, plakettek, design-elemek is a falra kerültek.
Kiállítást megnyitni felelősség. Mielőtt azt mondaná bárki is, hogy a kiállított képek, alkotások, plasztikák a fontosak, ezzel teljesen egyetértünk. Ám a megnyitó feladata az, hogy eljuttassa hozzánk ezeket az alkotásokat.
Amikor valaki kiállításra siet, nem ritka, hogy előtte még gyorsan elküld egy e-mailt, az utolsó pillanatban telefonál a főnök, és az odafelé úton a szakadó esőben végig azért bosszankodik, hogy a rossz utak miatt életveszély közlekedni. Megérkezik, kicsit megázva, körbenéz, és látja a csodákat a falakon, de a lelke még valahol rohan utána, még nem érkezett meg. A megnyitó feladata, hogy ezt a lelket idehívja, lenyugtassa, és valahogy átadja azt, amit a képzőművészek elhoztak.
A KAF!7 nemzetközi kortárs tárlat lévén - in medias res - angol nyelvű köszöntővel indult. Nem váltott fordításban hallottuk a szöveget, szakaszonként magyarul is, hanem végig, hosszan angolul. Aki nem ismeri a nyelvet, unatkozik. Aki ismeri, és értette, az a magyar alatt nem tudott mit kezdeni magával, mert hallhatta ugyanazt. Ugyanazt az amúgy remek mondanivalóval felruházott köszöntőt.
Az alkotások, mint hangok szerepeltek a beszédben, mindenféle hangszín, hangmagasság, lágy dallamok, fájdalmas vonítások kaptak említést. Némelyik alkotás harsány kürtszó, van, amelyik csak lágyan csilingel. „A dal bennünk van, illetve dal van bennünk. És mi vagyunk azok, akik ezeket a harmóniákat ki is éneklik magukból. Ezeket a dalokat külön kell meghallgatni, nyitott füllel, és még nyitottabb szívvel." - hangzott el, de a szívünket valahogy nem tudta kinyitni.
Aztán a beszédnek egyszer csak vége lett, mi pedig vártunk még valamit. Talán egy kis zenét, ha már az alkotások dalolni voltak hivatottak nekünk. Hiányzott a kiállításhoz méltó hangulat, miliő, személyesség. A kis megterített asztal, amit ha házról beszélünk, szentélyként is szoktak emlegetni, és olyan hely, ami körül összegyűlnek a vendégek. Ezek mind-mind hozzátartoznak ahhoz, hogy igazán megérkezzünk. Lélekben is.
Szombathelyen megszoktuk, hogy az asztalnál "összeverődött" társaságok egy kis bor mellett beszélik meg a látottakat, az élményt, és az asztal az, ahol már az alkotások szemlélése közben sem zavarunk senkit, bárki megszólítható, bárkinek elmondhatjuk, mennyire szárnyal épp a lelkünk.
Pedig csodás grafikákat láthattunk, érdekes plasztikákat, festményeket, mozivászonra kivetített, a maga egyszerűségében csodát hordozó alkotást. Fotót, ahol egy lépcső talán a semmibe vezet, bakelit lemezt, ahol már a "C" oldal szól (Koller László alkotása), vagy egy érdekes kisfilmet a parizerről (Baki Orsi műve). Érdekes kavalkád volt, a terem minden szegletében művészet, mi pedig valahol még idefelé tartottunk lélekben, és kerülgettük az úthibákat.
„Dal mindenkiben van, csak meg kell szólaltatni valahogy." - hangzott el a megnyitó beszédben. Sajnos ez a dal bennünk ezen az estén nem szólalt meg. Még egyszer hozzátesszük: ez nem a kiállított alkotásokon múlt, sőt, a megnyitó is ízesen foglalta dalba a képzőművészetet, mégsem volt kerek egész. /Waldo/
Talán árnyalhatjuk annyival a fentieket, hogy egy mozi nem kimondottan "meghitt" kiállítótér, ellenben nagy. Épp akkora, ami áttekinthetően és kényelemesen helyet tud adni ennyi alkotásnak. 40 művész esetében stíluskavalkád és vizuális orgazmus fogadja a látogatót, akinek nem kis munka egyébként sem "kapcsolatba lépni" a kiállított művekkel.
Valóban, a megnyitó érkezteti a látogatót, s hangolja rá a látványra. Ekkora térben és ennyi stílus mellett nem egyszerű "érkeztetni" és ráhangolni, ám épp az esemény monumentalitása és rangja kívánta volna meg azt a pármondatos szívélyességet nyitó- és zárógondolatként, ami mindenkihez szól, s mindenkibe picit "belekarol". /a Szerk./
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1914 szavazat
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások
"A megnyitóval kapcsolatos kritika jogos, és ígérem, hogy legközelebb az asztal melletti beszélgetés sem marad el! " - írta. Respekt Tóth Norbinak ezért a korrekt hozzáállásért!
A hely jó, ahogy olvashatod az írásunkban is, s az egyébként egyre személytelenebb világban épp azt vetettük fel, hogy talán a kultúra az, ami bensőségessé, személyessé, meghitté tudja tenni alkotó és látogató találkozását. Legalábbis, azon a közel száz tárlaton, amin voltam, javarészt ezt tapasztaltam. Próbáld így dekódolni az írtakat... Köszönjük!