Eltelt pár hónap, már ősz volt, mikor megcsörrent a telefonom.
- Hozleiter Fanny vagyok, talán tudod, ki, s a nemsokára megjelenő könyvem kapcsán kereslek.  

Nem akartam hinni a fülemnek. Végtelenül közvetlen, kedves volt a hangja, a közelgő könyvbemutatójához kérte, hogy gondolkodjunk együtt a helyszínben. Nagyon örültem, hogy újra hallok róla, akkor még nem is sejtettem, mennyi mindent fog nemsokára formálni bennem, mennyi mindenre ráébreszt, mennyi mindent fedezek fel Általa újra magamban, másokban, a világban.

Ismét eltelt másfél hónap, és elérkezett a könyvbemutató napja. Úgy intéztem a munkát, találkozókat, megbeszéléseket, hogy mindenképpen odaérjek a Dürer Kerthez, sőt még be is álltam segíteni kollégáimhoz a szervezési előkészületekben. Senki nem kért erre, egyszerűen éreztem, hogy szeretnék részese lenni ennek a sugárzó erőnek, mert habár akkor még Fanny nem volt a teremben, mégis leírhatatlan mosoly-háló szőtte be a hatalmas termet, a várakozó embereket, mindent. A bemutatón számtalan tréfa, humoros történés hangzott el, nekem mégis Fanny személyisége volt igazán megható. Csillogó szemmel, őszinte várakozással, energikusan, egyben végtelen megnyugtatón beszélt, kacérkodott, mesélt a szerelmi és közlekedési kalandjairól. Elgondolkodtam: itt egy lány, akiről tudtam, 25. születésnapjára a legnagyobb vágyát tűzte ki célul: megjelenjen írásaiból a könyve. Egy könyv, melyet kézbe fogva és elolvasva segítséget adhat, örömet, vigaszt, támaszt. Segíthet, ahogy neki is segítettek barátai, családja, ismerősei és sok-sok ismeretlen. És segítettek neki azok is, akik nehezítették napjait: minden egyes kis csalódás vagy kudarc magában hordozott Fannynak valami izgalmasat, szépet, boldogság-morzsát is.

A könyvbemutató után meggyújtottam a születésnapi tortáján a tűzijátékot, de nem mentem oda hozzá, ahogy a kollégáimtól sem köszöntem el. Egyedül szerettem volna lenni, mert kavarogtak bennem a gondolatok. Hazamentem a kötetével a kezemben és elkezdődött egy egészen új, egyoldalú kapcsolat. Fanny a kötetében saját életéről mesélt, így megismertem fájdalmait, szomorúságait, veszteségeit, egyben örömeit, barátait, a családját és azt a hihetetlen energiát, erőt, szépséget, ami benne, becenevén Mosolykában lakik. A lányban, akit egy ország ismer és tisztel. A könyv olvasása mellett vagy után saját életemet vettem elő, s a számtalan közös pontot, szálat, történést bogoztam ki, elemeztem korábbi döntéseimet, elhatározásaimat, félelmeimet és hiúságomat. Egyre közelebb került hozzám Fanny, pedig valójában még sosem beszélgettünk. Személyesen. Persze beszélgettünk, mert én magamban vagy a naplómban elmondtam már neki, mennyit segített az írásával, az őszinteségével. Rájöttem, ez az őszinte szó, az őszinte tekintet hiányzik manapság a legjobban az életből.

Fanny könyve lebilincselő olvasmány, az a típusú könyv, amit az ember elsőre, egy lendülettel elolvas, mert nem bírja letenni. Az én életembe manapság már nem fér bele az éjjel-nappal olvasás, mert egész nap úton vagyok, de sok idő után először kezdtem el a táskámban, a kocsimban hordozni egy könyvet, Fanny Te döntesz! kötetét, és minden piros lámpánál, találkozó előtti várakozásnál olvastam. Igyekeztem egyszerre keveset olvasni, hogy tovább tartson. Nagyon élveztem a változást és eszmélést, amit Fanny hozott el az életemben. A lapok visszarepítettek tíz évvel ezelőttre, amikor én is szembesültem a betegséggel. Habár mindannyian más sorsot hordozunk magunkban, más feladatokkal, kihívásokkal, nehézségekkel kell megküzdenünk és másfajta öröm ér bennünket, mégis sok azonosságot találhatunk, ha kinyitjuk a szemünket. Amikor a sors engem próbált meg, én egyáltalán nem voltam olyan bátor, mint Fanny. Megijedtem, szégyelltem, elbújtam. Csak a külsőségekkel voltam elfoglalva. Féltem mások ítéletétől és legfőképp sajnáltam magamat, sokáig egy helybe topogtam. Még sok idő kellett, mire átalakultam kívül-belül, mire megtanultam befelé figyelni és nem mások ítéletével, hanem saját gondolataimmal foglalkozni. Talán ha akkor ismerem ezt a csodálatos lányt, könnyebben túl vagyok az egészen. Fanny ugyanis egy kivételes személyiség: könyvén keresztül annyi erőt, szépséget, szeretetet és figyelmet ad mindannyiunknak, ami egy életre kitart. Megtanulunk tőle küzdeni, látni és létrehozni a szépet, megtanulunk elfogadni, és megtanulunk egy nagyon fontos dolgot, amit kevesen tudnak, mert nehéz dolog: kérni. Szívszorító, milyen természetességgel kér Fanny naponta több százszor, majd köszöni meg. Kiszolgáltatottság? Igen az, emellett eddig számomra ismeretlen vagányság, könnyedség és szeretet elegye. Nem lehet egyszerű számára az élet, mégis, a könyvét olvasva egyszerre kettős hatással van ránk: elhalkulunk a természetes építő erőtől és energiától - így Mosolyka ránk épül mint egy hőn áhított izomcsoport -  másrészt feltöltődünk, megtanuljuk élvezni és értékelni az életet, minden szépségét, apró ajándékát.

„A huszonhárom évem alatt én soha nem fogócskáztam, nem másztam kötélre és nem táncoltam két lábon. Nem telt el úgy nap, hogy ne kértem volna segítséget, és ne mondtam volna ki a köszönöm szót. Nem sétáltam a szakadó esőben, és nem futottam bele egy forró napon a hűvös Balatonba. Nem ugróköteleztem, és nem másztam bordásfalra. Nem indultam zsákban futásban, és nem hullahoppkarikáztam.

Viszont megtudtam, milyen az, mikor azért szeretnek valakit, ami belül van, és nem a külső miatt. Azt, hogy milyen egy őszinte ölelés, és azt is, hogy mennyit tud jelenteni a legapróbb fejlődés is egy embernek. Milyen az igaz barát és a szerető család. Több országban láttam a felkelő napot és az égen ragyogó holdat. Kaptam váratlanul kedves üzeneteket, és ébredtem egy szerető férfi puszijaira...Számtalan meglepetéssel gazdagodtam. Megtanultam annak örülni, amim van, és nem azon szomorkodni, ami hiányzik az életemből."

Fanny könyvbemutatója után azonnal elhatároztam, hogy szeretném valamely művészeti rendezvényemen vendégül látni, s épp decemberre állt össze a jótékonysági est ötlete, amit a legrégebbi irodalmi szalonomban, a Hadik Irodalmi Szalonban rendezünk meg december 18-án. Elhatároztam, hogy három év után elérkezett az idő, hogy karácsonyi estünk központi témája a jótékonyság legyen, az egymásra való odafigyelés, a megértés, a segítségnyújtás - egy mosoly. Mosolyka mellett két gyermekeket segítő alapítvány vezetőjét is elhívtam a beszélgetésre, így Küllői Péter a Bátor tábor, míg Snow Andrea a Csemete Alapítvány vezetőjeként mesél majd saját életpályájáról és a másokért való célkitűzéseikről. 

Az az erő és tiszta szeretet, ami ebből a három emberből sugárzik, lenyűgöző. Nagyon várom a velük való beszélgetést. Azt pedig alig várom, hogy megölelhessen Fannyt, és végre én súghassam a fülébe: - Köszönöm!

Mosolyka, Bátor Tábor: Te döntesz! - a Hadik Irodalmi Szalon karácsonyi jótékonysági estje (dec. 18.)

2013.12.10. - 00:30 | vaskarika

Helyszín: Budapest, Hadik Kávéház

Dátum: 2013.12.18.

„Jót s jól. Ebben áll a nagy titok!" - a Kazinczy Ferenctől származó idézet a Hadik Irodalmi Szalon jelmondatává vált az elmúlt időben. Három éve szervezzük művészeti, irodalmi estjeinket, hogy azt adjuk a közönségnek, a látogatóinknak, amit leginkább szeretünk, és amit fontosnak tartunk: a kultúrát, az irodalmat, kortárs alkotókat - az emberközeliséget. Három év után eljött az idő, hogy a közönséggel összefogva gondolkodjunk és adjunk: karácsonyi estünk központi témája ugyanis a jótékonyság lesz, az egymásra való odafigyelés, a megértés, a segítségnyújtás - egy mosoly. Hogy mi kapcsolja össze a futást, a kerekesszéket, a bátorságot az irodalommal és írással? Decemberben kiderül.