Húsz évig voltunk egymásnak irodalom - történelem szakos kollégái, majd közel egy évtizedig szerkesztőségi társak a Csepregi Promenád nevű helyi lapnál. Mégis, most, hogy elment, teljesen új adatok kerültek elém az életéről, pedig 46 évet töltöttünk el ugyanazon a helyen, Csepregen élve.

Dénes József öt gyermekes család legfiatalabb tagja volt, amelyben az apa katona-csendőr ezredes, az édesanyja pedig módos, nagybecskereki polgárcsaládból származott. 10 éves korában a kőszegi katonai alreál iskolába küldték szülei, mint Ottlik Gézát és Örley Istvánt, kijelölve helyüket a társadalomban.  Ez a szülői döntés a háborús évek szenvedéseit hozta a gyermek Dénes József számára is. A hadsereggel vonult a családja.

Az iskolát Németországba költöztették, majd 1946-ban visszatelepítették. A kimaradt tanulmányi éveket összevontan pótolta. A soproni Kossuth Lajos Gimnázium jogutódjában, az Állami Tanítóképzőben érettségizett. Tanító éveit Tömördön, Csepreg-Kincsédpusztán és Meszlenben töltötte. Pécsett irodalom-történelem szakon tanári végzettséget nyert, közben megházasodott. Gyermekei: József és Hajnalka. Szép családi közösség volt az övék, csendben, feltűnés nélkül folyt az életük. A fordulat akkor következett be, amikor felesége, Ilike - a tanítványok Ili tanító nénije -, gyógyíthatatlan betegségben, 1985-ben elhunyt.

A tanár úr később ugyan szerepet vállalt a közéletben, mégsem erről szólnék, hanem a verselő kollégáról. Tudtuk, hogy ír. Jókat nevettünk az alkalom szülte, hirtelen támadt rímes játékain a tanári szobában. Később a Csepregi Promenádban rendszeresen megjelentek költeményei. Azt mondja a fia, hogy egy vastag köteg papír maradt utána, versekkel tele. Ebből tallózgatok a segítségével, hogy utólag láttassam azt az embert, férfit és pedagógust, akit a múló napok rohanásai nem segítettek igazán észrevenni. A már egyszer olvasott gondolatai a halál árnyékában új megvilágítást, új értelmezést kapnak.

Versfutamai általános emberi gondok, ember által megélt érzések, megfigyelések. A lélek rezdüléseit vetítik az olvasó elé: közélet, emberség, emberi kapcsolatok; szerelem, veszteség, magány; búcsúzás egyaránt benne van e csendben megszületett lírában.

Fotó: Kóbor Károly

Jöjj el hozzánk

Demokrácia jöjj el hozzánk,
Mutasd népednek szabadság-orcád.
Hogy senki se féljen,
A dolgozó szabadon éljen.
Ne csak szerepet játsszunk, mint gyermek,
Tűnjenek el a félelmes vermek,
Hol újra születik a rabság.
Szülessél, támadj fel igaz szabadság!
Szerep helyett alkotókat,
Népünkért küzdő törvényhozókat.
Adj a honnak felelős alkotókat,
Akik a közj aváért,
Nem önös akaratáért,
Mindnyájunkat képviselve,
Foglalnak helyet termedben.
Hol tervezik a mát, a holnapot
Mindnyájunkért. (1993)

„Tégy a gyűlölet ellen!"

Nézem a TV-ét.
Néger fiú - Ajax.
Nem gyűlölöm.
Gyűlölnöm kellene?
Ugyan miért?
Nem horvát,
Nem német,
Nem szlovák,
Nem is magyar.
Sőt nem holland holland,
Mert az fehér gyerek.
Tudjuk mindnyájan,
A hollandok nem négerek.

Koránkelők

Hajnal zörgeti szekerét,
Munkába rohan futva a nép.
Köszöntsed hajnal
A korán kelőt!
Alázatba hajtja a gondja,
Űzi magát naponta,
Rontja, rontja.
Emészti, töri testét, s várja az estét.
Addig észrevétlen sápad a nap,
Dolga közben szalad az idő.
Alkot, mert ember,
Jelen - jövő.
Kit érdekel, hogy ki volt?
Ha volt, hát volt!
De amit alkotott,
Van, él, mesél.
Míg ember élsz,
Tegyél, tegyél!
1995.

Asszociációk

A káva szélén mohos veder
Ácsorog.
Láncra verve várja
- mint áldozatát a pók-
A szomjazót.
Ne siess, barátom!
A veder üres.
A lánc lakattal rögzített.
Néha nyílik a zár akaratlan,
Ha nagyon akarjuk.
Ha jó a kulcs,
Simán szalad a szerkezetben,
Találkoznak az ujjak.
S ha az ujjak összeérnek,
Nyílik az ajtó akaratlan.

1985 előtt:

Nőnapra

Ott ballagott a jövő ezüst ruhában,
Én meg csak álltam, álltam,
Megcsodáltam.
Ott ballagott a jövő ezüst ruhában,
Arcán az arcom,
Tükröm ő,
Ember-egymagában.
Ott ballagott a jövő ezüst ruhában,
Mit is kívánhat az elmúló?
Éljél sokáig - boldogságban!
1979.

Asszonyomnak

A nap ébred, delel, lenyugszik.
Te miért nem pihensz, kedvesem?
Két évtized nyomja vállunk,
Egymástól már el nem válunk.

Testvérvonásunk ráncaiban
Gondok, örömök egybekelnek.
Éljen, viruljon dús szerelmed,
Könnyeid mosollyá váljanak.
1980.

1985 után:

Neked (I.)

Látod itt a kés,
S itt vagy vele.
Este van, csendes,
Mozdulatlan
S nélküled az est
Ma oly szokatlan.
Két mosogatás közt
Rám gondolsz elmerengve,
Milyen szép is lehetne
Együtt az este

Kapcsolat

Ha hiányzol
Szobámba hívom hangodat
S hosszan hallgatom
Simogat megnyugtatón
Itt vagy velem
S ez jó
Amitől szebb az életem
S álmodozom
Újra együtt leszünk
S talán még örülhetünk
A futó perceknek, napoknak
S az égen átfutó
Hullócsillagoknak
Mi, hulló csillagok.
1998.

Tétlenül

Tőlem semmit se kérjetek,
Ma semmit sem adok,
Mint üres bálterem
Csak vagyok
Vagyok.
Céltalan lett életem.
Szegény vak világom
Rajtad restelkedem,
Múlik a lételem.

S hasznosat tenni már
Nem tudok,
Mímelek szorgalmat,
Munkás napot.

Barátok közt

Tört fénye van a Holdnak,
Piros-fehér csillagok úsznak az égen,
Az esthajnal csillagfénye ragyog,
Hideg karokkal ölel az éji szél,
Jön a tél.

Tört fénye van a holdnak,
Pedig csak a lombok kopasz ága
Szabdalja darabokra testét.
Képzelt világomba valóság angyal
Töri szét az álmokat.

Emlékek sora szabdalja az álmom,
Tudom, ott élek a léthatáron.
Reményeim elúsznak egy őszi éjen.
Érdemes volt veletek élnem,
Mert nem csak adtam - kaptam
Tőletek - barátaim.
1999.

Az itt maradókra megnyugvásként hatnak az utolsó verssorok, mert józan felmérés és értékelés, a harag nélküli lélek üzenete hozzánk. Békében legyen részed, Dénes József, az időtlen időben!