Nyár a télben - Reggaekarácsony 2013

Képgaléria megtekintése2013.12.27. - 13:00 | BLH - Fotók: Dart

Nyár a télben - Reggaekarácsony 2013

Van pár olyan zenekar hazánkban is, akiknek koncertjére minimális rizikó nélkül elindulhatunk, tudhatjuk azt, hogy a minőség garantált. Ilyen a Karácsony másnapját hagyományosan a moziaulában ünnepelő Ladánybene 27. A mindig „szeretetteli" buli vendége ezúttal a Tohu-Bohu volt, így igazán adott volt egy jó hangulatú, nyáridézős karibi est.

A bemelegítő Tohu Bohu remek hangulatot varázsolt a Ladánybene elé, feldolgozásokat - pl. Bob Marley, Irie Maffia - játszottak többnyire. A hangosítás teljesen jó és energikus volt, kellemesen betöltötte a teret a zene. Már a Tohu Bohun gyűlt a reggaerajongó, a karácsonyi étkeket "leringatózni" kívánó tömeg, a jó hangulat pedig egyre csak fokozódott, egyre többen táncoltak, tapsoltak.

Rövid beállás után a Ladánybene 27 erősen bekezdett. Folyamatosan ringott a közönség a megszokott dallamokra, egészen a koncert végéig. Mint minden stílusnak, ennek is megvannak a sajátos ízei, melyeket minden zenekar a maga receptje szerint főz bele a kondérba. Miksáék rengeteg nagy slágert írtak a majd fél emberöltő során, és sok olyan ember van, akinek elég az, hogy Kell egy ház. Négy-öt slágerért pedig simán elmennek még akár koncertre is.

Felcsendült a végén a fenti dal is, a Fürdik a lelkem című örökbecsűt pedig kiegészítették egy fuvolával, ami mintha dimenziókapukat nyitott volna meg hirtelen. Viszonylag "jó időben" fejezték be a koncertet, amin jó baráti társaságok találkoztak újra, akik év közben nem sűrűn... ez a buli mindig erről szól, ezért (is) jó a reggaekarácsony.

Összegezve egy teljes egészében hamisítatlan, letisztult örömzenélést hallottunk, égszakajtó megszólalással. A zenekar óramű pontosan játszott, zseniálisan szólt, minden rezdülést kihallottunk, és előjöttek azok a nagyon finom trükkök - váltások, kiállások, fokozások -, amiket csak ilyen körülmények közt vehetünk észre. Ismét fürdött a lelkünk. 

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás