Könnyűlovasság a Vadnyugaton - a Sárvári Koncertfúvószenekar újévi koncertje
Képgaléria megtekintése2014.01.05. - 04:00 | Waldo - Fotók: Büki László
Már jóval a kezdés előtt megtelt a Sárvári Tinódi Gimnázium sportcsarnoka, ahol a hagyományokhoz híven az év első zenés eseményére, a Sárvári Koncertfúvószenekar újévi koncertjére került sor. Szélesi Attila karnagy tizedik alkalommal dirigálta a koncertet, ami évről évre méltó évnyitója a város kulturális programjainak.
A zenei program évről évre felöleli a fúvósirodalom valamennyi műfaját, a népszerű klasszikus művektől a koncertzenekari műveken és musicaleken át napjaink könnyűzenéjéig. A sárvári fúvószenekar újévi koncertje 2014-ben immár 40 éves múltra tekint vissza, és egyike az ország legrégebbi tradícióval rendelkező fúvóshangversenyeinek. A nagy múltú rendezvény ezúttal is kellemes és tartalmas szórakozást ígért az igényes fúvószenekari muzsikát kedvelők számára.
John Williams Olimpiai fanfárjával kezdődött a közel kétórás zenefolyam. Az 1984-ben, a Los Angeles-i olimpiára írt mű méltó koncertkezdésnek bizonyult, szinte az első hangoktól kezdve úgy éreztük, hangolódnunk sem kellett, pedig egy koncertet elkezdeni, a közönség figyelmét irányítani talán a legnehezebb feladat.
Az olimpiai hangulat után teljesen máshová vezetett minket a zenekar: Albert W. Ketelbey Perzsa vásár című műve szólalt meg tolmácsolásukban. A zene útján elevenedett meg előttünk a perzsa piac, és a csodaszép hercegnő, aki az árusok kavalkádja felé közelít. A keleties forgatag hangjai után a hercegnő megjelenésével a zene szinte előkelőre váltott, letisztult. A zenében felfedezhettünk olyan motívumokat, amik hamisítatlanul kísérik a kígyóbűvölők mozdulatait és a bazári hangulatot. A mű végül elhalkult, szinte láttuk a lemenő napot, s ahogy a piac előkelő vendége tovatűnik a horizonton. Az előadás annyira tökéletesre sikeredett, hogy szinte látható volt, ahogy a fúvóshangszerek a sportcsarnokba varázsolták egy keleti hercegnő mosolyát.
A vásári forgatag után az Air for band szólalt meg a november végén elhunyt Pernecker János emlékére, aki a városi zeneiskola alapítója volt, és örökre beírta magát Sárvár és a magyar fúvószenei élet történelmébe. Nyugodt hangvételű, lágy, szeretettel teli hangokat hallottunk, olyan érzésünk volt, mint mikor egy büszke tanár végignéz az osztályán, akik a lehető legnagyobb figyelemmel próbálják megoldani a rájuk bízott feladatot. A zenekarnak talán a legfontosabb darabját hallhattuk az este folyamán: méltóságteljes tisztelgést egy zenei örökség felett.
Ezt követően Suppé-tól a Könnyűlovasság nyitány csendült fel, s úgy éreztük, mintha egy egész csatajelenet játszódott volna le előttünk. A dinamikus, ünnepélyes kezdés után a zene egyre fokozottabb hangulatban töltötte be a teret, a klarinétszóló pedig úgy hatott, mint a csatából hazatérő egyetlen túlélő éneke. Aztán a zene újra dinamikussá váltott, mintha azt az üzenetet közvetítette volna, hogy nem feltétlenül veszít háborút, aki egyetlen csatát elveszít.
Jan van der Roost Puszta című négytételes művével folytatódott a koncert, ami magyar témákat dolgozott fel. Tempós és melankolikus hangzás váltakozott egymással, a nehéz sors éppúgy megelevenedett előttünk, mint a magyarokra jellemző féktelen, táncos mulatozás.
A Concerto D'amore valamelyest hasonlított az előbb felcsendült Puszta című műre, annyiban legalábbis, hogy itt is éles váltakozásnak lehettünk fültanúi. A mű 1995-ben született, és a barokkos hangzást „házasította" a zeneszerző, Jacob De Haan a modern hangzásvilággal. Végig az volt az érzésünk, mintha a zenekar tagjai egymásnak akarnák elmagyarázni, hogy a barokkos vagy a modern hangzás a szebb, a kiteljesítőbb. Mintha párbajoztak volna egymással a hangszerek, a barokk kastélyok kertjében sétáló finom hölgyek légies mozdulatait váltotta a féktelen mulatozás. A végén aztán egy felszabadult örömzenélésben teljesedett ki a mű, aminek zárásaként úgy hallottuk, mintha a két műfaj összefésülésével a zeneszerző saját maga állapította volna meg, hogy mindegy mit játszunk, a legnagyobb öröm a zene maga.
A zenekar életében több éve hagyomány, hogy az újonnan a zenekarhoz csatlakozó fiatalokat az újévi koncerten köszöntik, és ez ebben az évben sem történt másként. Idén három új taggal bővült a zenekar: Sipos Noémi fuvolán, Horváth Réka szaxofonon, míg Kunszegi Ferenc tenorkürtön játszik. A fiatal zenészeket Máhr Tivadar alpolgármester, a zenekar tagja köszöntötte.
Az új tagok köszöntése után Leonard Cohen örökzöldje, a Hallelujah című dal fúvószenekari átirata következett, Szabó Tibor András énekével színesítve. A dal rengeteg feldolgozást megért már, mondhatjuk, nehéz úgy nyúlni hozzá, hogy az valami újat, egyedit hordozzon. Kicsit féltettük is a Weöres Sándor Színház nagyszerű művészét, ám ami ezután jött, az minden eddigit felülmúlt. A legteljesebb feldolgozást hallhattuk a Cohen-műről, a rengeteg hangszer pont annyit tett hozzá az énekhanghoz, amennyit ízlésesen az megkívánt. Szabó Tibor Andrásról eddig is tudtuk, hogy fantasztikusan énekel, de ez az alázat, amit énekes és zenekar együttzenélése eredményezett, az - utólag már tudjuk - az újévi koncert legcsodásabb pillanata volt (a cikk végén egy videorészlettel elevenítjük fel az előadást).
A műsor repertoárját elkészítők biztosan tudták, érezték, hogy ezek után valami ismerőset, vidámat, könnyedebbet kell adni a közönségnek, hiszen az élmény nem bírt volna el még egy komoly darabot, így tökéletes választás volt Ennio Morricone filmzenéiből válogatni. A vetítővásznon közben vadnyugati képeket, filmjeleneteket láthattunk, de ezekre alig volt szükség. A zenészek maguk is elhitették velünk a vadnyugatot cowboykalappal, lovasüldözéssel és a hallgatag sheriff-el, ahol a filmek végén általában a magányos lovas elvágtat, majd végül eltűnik a horizonton.
Ismét komoly témára váltott a műsor, a Nyomorultak című film musicalváltozatából hallhattunk részleteket a Ma' Mint' Ti Színjátszó Csoport közreműködésével. A zene kissé elnyomta az éneket, nem tudjuk mi történt, talán a zenekar túlzottan "lefogta" a mögötte elhelyezkedő kórus hangját, de hátul a szöveget csak a két lány szólójánál lehetett tökéletesen érteni. Pedig a hangosítás végig precíz és a fúvószenéhez mérten nem tolakodó, hanem kiváló mértékben eltalált volt.
Az újévi koncerten hagyomány, hogy a város polgármestere ekkor mondja el újévi köszöntőbeszédét.
Kondora István polgármester örömét fejezte ki, hogy immár negyven esztendeje közösen köszönthetjük az új évet. „Mi sárváriak tisztelettel adózunk mindenkinek, aki ebben a zenekarban megfordult. Hagyományt teremtettek az újévi koncerttel, de ezt a hagyományt ápolni kell. Ehhez a zenekaron kívül kellenek értő fülek és érző szívek is" - mondta, majd hozzátette, alig múlt el az adventi időszak, ami a várakozás ideje, már itt az új év, ami pedig a vágyakozásé, illetve az új tervek megfogalmazásának időszaka is. „Szeretnénk, hogy amire vágyunk, egymást segítve megvalósulna az év végére" - zárta gondolatait a város polgármestere.
A koncertet Philip Sousa Csillagsávos lobogó alatt című népszerű indulója zárta. Legalábbis azt hittük, de a zenekar készült két ráadással is, így felcsendült a Honvéd Banda Magyar indulója, majd élénk taps kíséretében Johann Strausstól a Radetzky Marsch.
A zenekar ismét méltó évkezdéssel alapozta meg az évet egy kultúrát szerető városban. Az eseményen végig kivetítőkön láthattuk a zenekart, a nagyon sok közeli kép pedig személyesebbé tette a műsot, így a hátsó sorokban is teljes értékű koncertélményt kaphattunk. Dicsérendőnek tartjuk továbbá, hogy az újévi koncert ingyenes, így aki nem engedheti meg magának, hogy komolyzenei koncerten vegyen részt, az évben egyszer legalább igényes élőzene hallgatásával gazdagodhat.
Fotók a Láthatatlan Sárvár honlapján
A hírhez tartozó képgaléria
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások
A hangosító pult mögött állók mindent megtettek annak érdekében, hogy a koncerten a már tőlük megszokott, lehető legmagasabb színvonalat hozzák. Ugyanez a technikusi csapat egy héttel az újévi koncert előtt, a színjátszó csoport karácsonyi koncertjét hangosította a sárvári szent László templomban. A munkájuk profi volt. Jelen esetben csak annyit tudtak kihozni, amit a helyszín adta lehetőségek megengedtek, és azt véleményem szerint meg is tették. Csakúgy, mint a zenekar mögött álló gyerekek is, akik alkalmazkodtak a nekik teljesen idegen helyzethez, és alázattal, munkájuk legjavát nyújtva énekelték a dalokat. Csakúgy, mint a HÁROM szólista. Hogy mennyire volt hallható, és érthető a dallam és a szöveg? Egy kézi kamera felvételét megnézve azt kell, hogy mondjam, bár nem énekelték túl a zenekart, de én hallottam, és értettem őket. Lehet, hogy a felvételt készítő csak jó helyen állt?
Viszont az esemény így egyben fantasztikus volt, amit a cikk többi 80 sorában részletesen le is írtam. De ahogy ezt a 2 sort itt a hozzászólásában kiemelte, azzal most azoknak, akik ezt olvassák, egy felnagyított része lett a cikknek. Nem tudom, hogy ez kinek jó, de a gyerekeknek biztosan nem... Néha gondoljon erre is, mielőtt billentyűzetet ragad.
Mert ha én leírom, hogy xy hangosító cég rosszul végezte a munkáját, akkor azt kikérheti magának. De amikor azt írom, hogy nem tudom, hogy mi történt, azt azért írom, mert tényleg nem tudom. Kérem, hagyjuk ezt, és koncentráljunk arra, hogy az a koncert, ott, és akkor csodálatos volt.
Köszönöm, hogy elolvasta a soraimat.
Az énekek alatt viszont - ha már beszélünk róla és a hely + technika többet nem tudott nyújtani - talán a zenekarnak kellett volna a lehetőségek közt pianóbbra venni számot, mint ahogy azt a Szabó Tibor éneke alatt tették.
A legnagyobb gond inkább az, hogy Sárvár nem rendelkezik a nagyságohoz és rangjához képest egy normális méretű és akusztikájú teremmel és hozzá technikával, ahol az ilyen és ehhez hasonló rendezvényeket méltó módon lehetne lebonyolítani, amiből egyre több van vagy lehetne, ha lenne hol. Nem szerencsés egy levegőtlen helyen alig látva és hallva(!) végig nyomorogni egy koncertet, többen rosszul is lettek.
Van már vagy féltucat sportcsarnok, de egyik kisebb, mint a másik, alkalmatlan ennyi ember befogadására és minőségi előadásokra, de még sport rendezvényekre is! Még egy olyan töredék méretű településen, mint pl.Gersekaráton is van lelátókkal ellátott csarnok....
1., Nehéz munka együtt énekelni egy fúvós zenekarral, de szerintem a színjátszós csapat remekül alkalmazkodott.
2., Nem tudom, ki milyen koncerten volt. de oldalt, középen, a vészkijárat (amely ajtót a nevével ellentétben rengetegszer használtak) mellett ülve is lehetett hallani és érteni nem csak a kórust, hanem mind a HÁROM szólistát, a két lányt és egy fiút.
3., És végü la Cohen-szám szövegét az énekes már az első versszakban elrontotta, ritkán tudta helyesen a szöveget, nem érzésből énekelte. Szerintem. Szóval nekem nem jött át. De nem vagyunk egyformák. No.
1. a többi tíz dalról is érdekelne a véleményed.
Ja, hogy nincs?
És még egy kis apró gondolat a végére: vajon lehet az, hogy valaki egy egész koncertől teljesen pozitívan ír, és mert úri kedve úgy tartja, hamisan tesz egy "nem tudjuk mi történt" jelzőt pont a gyerekek produkciójához, csak azért hogy őket bántsa??? Nem jutott még senkinek az az eszébe, hogy ahol ő ült, ott tényleg nem lehetett érteni? Vagy azt feltételezzük valakiről, hogy pusztán rosszindulatból ír valami ilyesmit arról az eseményről, amit végig pozitívan közelít meg?? És ha nem értette, miért ne írhatná le??? Nem is értem.. - de ez csak egy apró gondolat, így a végén...
1. a globális felmelegedésről is érdekelne a véleményed.
Ja, hogy nincs?
(A többi 10 dalról én se tudnék véleményt nyilvánítani, én csak zenekari darabokat hallottam, melyek színvonalát senki se vonja kétségbe.)
Előre is elnézést kérek, hogy figyelmen kívül hagyom az esemény további, pozitív jelzővel illetett részét, de én is csak arra a pár sorra szeretnék reflektálni, ami egyébként is csak azért született, mert - idézve - "nehogy az kifogásolja valaki, hogy róluk nem írtam semmit."
Szerintem a gyerekeknek - többek között a létezésétől megfosztott harmadik szólistának, akinek említése tálán figyelmetlenségből és nem akusztikai problémák miatt maradt el - jobban esik az, hogy a hozzászólásokban legalább észreveszik és értékelik munkájukat, mintsem az, hogy valaki csupán azért írjon róluk, "nehogy szó érje a ház elejét".
Nem gondolom, hogy bármelyik hozzászóló kifejezetten a cikk íróját szerette volna minősíteni, pusztán megpróbáltak rávilágítani a ténybeli hiányosságokra, ha már adott ez a lehetőség az oldalon.
És hiába a tök korrekt technikusi vélemény, hiába GAR hozzászólásában megfogalmazott SOKKAL VERETESEBB észrevétel (nincs megfelelő koncerthely!!), még mindig vannak, akik a ***on rágódnak, plusz gyorsan rúgnak még egyet a WSSZ művészén is, a nyomaték kedvéért... Mit is énekeltek a gyerekek? Nyomorultak...