Ocho Camino és 365 projekt - Atom-könyvek Garai Antal tollából

2014.04.07. - 00:35 | Waldo - Fotók: Garai Antal

Ocho Camino és 365 projekt - Atom-könyvek Garai Antal tollából

Leginkább fotósként ismeri mindenki Garai Antal Atomot, akinek neve a közeljövőben megjelenő két könyvhöz is köthető lesz - szerzőként. Hamarosan forgathatják a rajongók és érdeklődők az Ocho Machóról napvilágot látó kiadványt (Ocho Camino), ami a kezdetektől mutatja be a zenekart, megfűszerezve sok olyan történettel, amit sehol máshol nem hallhattunk még. Emellett a kiadó "lecsapott" Atom tavalyi, facebookon futó kreatív fotósorozatára, a 365 projektre, ami önálló kiadványként lát napvilágot. Mindkét könyv a Szülőföld Kiadó gondozásában jelenik meg, s megpróbáltunk a puszta ténynél kicsit többet is megtudni róluk. A két könyvről kérdeztük a szerzőt.

HIRDETÉS

2010-ben a Savaria Karneválon lépett fel az Ocho Macho zenekar, és itt dőlt el a közös sorsotok: ettől kezdve fotózod őket koncerteken, fesztiválokon, stúdióban. Akkor, 2010-ben könnyen igent mondtál erre a felkérésre? Egyáltalán tudtad, hogy mi vár rád? 

Ahogy Gergőék mondták, úgy találtak, hogy kilógtam a tuják közül. Persze valójában a fotóim miatt kerestek meg, a koncert képei annyira visszaadták nekik a hangulatot, hogy kértek párat. Kimondva nem lett akkor, hogy: Te leszel a zenekar fotósa! - csak két koncert is volt ez után, aminél szóltak, hogy mehetnék pár képet csinálni, aztán szép lassan kineveződtem magamtól, barátok lettünk, vittek mindenhova. Nem csak én, de a fiúk sem tudták akkor, hogy mi minden vár majd ránk a következő években. 2011-ben és 2012-ben turnészerűen jártam velük végig az országot, és ha tudtam volna előre, hogy lesz olyan hetem, amin négy-öt koncerten is megfordulok velük, azt hiszem akkor is igent mondtam volna. Ők nem a munkaadóim és én nem rajongó vagyok. A barátaim - ilyen alapon teljesen más nyolc órákat zötykölődni egy zenekari buszban és több száz együtt töltött koncert. Több mint három év után sem unom a koncerteket.


Fotó: Zergi Borbála

A május közepén megjelenő lemez mellett egy könyv is készül, amit te írsz a zenekar történetéről. Könnyű volt ennek a tíz évnek a krónikáját szavakba önteni? Tekintve, hogy a megalakuláskor még nem ismertétek egymást.

2012-ben kitaláltam, hogy csinálok egy videót egy tábortüzes estén, ahol mindenki sztorizgatna kicsit az elmúlt évekről. „Szerencsére" ez nem valósult meg, mert a könyv kapcsán kiderült, hogy azt nem bírtam volna akksival és memóriakártyával végigcsinálni. 2013-ban tértünk vissza arra, hogy kellene egy zenekari krónika, de hamar rájöttünk, hogy az „ez történt az elmúlt tíz évben" vezérfonalat dobnunk kell. Én nem ismertem a zenekart a kezdetek óta, de nagyobb gond az, hogy annyi minden történt az elmúlt tíz évben velük, amit nem csak nehéz összeszedni, de nem is nagyon lehet. Kronológiai sorrendbe tenni pedig lehetetlen, néha az is nehéz kérdés volt, hogy ki melyik évben került a zenekarba.

Sok-sok órát beszélgettünk át a srácokkal egy kétnapos romániai turné alatt, ekkor gyűjtöttem be az infókat arról, hogy ki, mikor és hogyan került a zenekarba. Erről szól a könyv, kedvenc sztorikkal és persze kiemelt életeseményekkel együtt. Megírni és fotókkal ellátni ezt a könyvet nagyon sok munka volt, mondhatjuk úgy, hogy hónapokig készült, ugyanis a munka mellett az összes szabadidőmet erre szántam, amiből ugye amúgy sincs sok a sajtósoknak.


Fotó: Zergi Borbála

Neked is biztosan sok történeted van a zenekarral kapcsolatban, amik saját szemszögből mutatnák be a fiúkat, mégis a könyvben inkább ők mesélnek. Mi a saját kedvenc történeted velük kapcsolatban?

Azért a könyvben én is sokat mesélek róluk, annak ellenére, hogy olyan az egész, mint egy nagyinterjú. Mindig nehéz a kedvencet megtalálni, mert legalább annyira élveztem a srácokkal az első PaFémat (Pannónia Fesztivál -  a Szerk.), mint a stúdiózást, vagy egy balatoni koncertet. Nem tudok mit kiemelni, ugyanabban a helyzetben vagyok most, mint amikor én kérdeztem tőlük, hogy melyik volt a kedvenc fellépésük - nincs válasz. Igaz a platinalemez átvétele szuper volt, de mégsem lehet kedvenc. 

Az utazásoktól a koncerteken át a sörözésekig sok kedves emlékem van, úgyhogy legyen az a kiválasztott sztorim, hogy megtaláltak a karneválon, amikor kilógtam a tuják közül.

Az Ocho Camino c. könyv mellett saját könyvet is készítesz, ami a tavalyi év 365 projekt-jéről szól. Mesélnél nekünk erről? Hogy jött az ötlet, hogy minden nap készíts egy fotót, még akkor is, ha egyébként nem fognál gépet a kezedbe?

2012-ben barátnőm csinált egy 365 (akkor 366) projektet, ami nagyon tetszett, s mivel évek óta szerettem volna belevágni, ezért december végén elhatároztam, hogy igenis megcsinálom a sajátomat. Persze ez nagy elkötelezettség, főleg akkor, ha kihirdeted, hogy belevágtál. Sokan kezdik el „sutyiban", aztán vagy megcsinálják, vagy nem. Nagy lendülettel indítottam, óriási kihívás volt és büszke vagyok, hogy teljesítettem, hogy sikerült végigcsinálnom. Célom volt kicsit felpezsdíteni is a fotós életem, tudtam hogy ez a „kötelezettség" jó hatással lesz rám mind munka, mind hobbi szinten is. Bejött.

Minden fotóhoz saját történetet is mellékelsz, mindezzel megmagyarázva a kép készítésének körülményeit, hangulatát. Írni volt nehezebb, vagy fotózni?

Ez változó, csak kevés esetben éreztem úgy, hogy most hirtelen nem tudok mit írni (a kevés eset 365 kép esetében azért nem is biztos, hogy annyira kevés volt). A fotó sokszor adott volt, de az is többször előfordult, hogy kész volt a fejemben a téma, a gondolat, és ahhoz készítettem a képet. Mindkettőnek megvolt a nehézsége egyaránt, de talán az volt a legnehezebb, hogy így kezdtem el ezt a projektet. A neten nem láttam ugyanilyen tematikájú 365 projektet, ezért éreztem az egészet jónak, és egyedinek. Ezért is lehet belőle többek közt könyv is.

A fotók témájukat tekintve elég széles skálán mozognak: állatos fotóktól kezdve a színházon át a koncerten keresztül az életképekig mindent fellelhetünk benne. Van olyan téma, amit különösen szeretsz fotózni? (És az Ocho Macho-t nem ér mondani! : ) )

Sajtósként kevés olyan téma van, amit ne fotóztam volna már. Nagyon sok kedvencem van, nem tudok választani, inkább azt mondanám, hogy vannak olyan témák, amit kevésbé szeretek fotózni. Példákat nem hoznék, általában a hangulat adja a téma szeretetét is. Szeretek bepillantani a kulisszák mögé, ahová más nem jut el, amit más nem láthat. Szeretem a mindenki által elérhető látványt is egy olyan szemszögből visszaadni, vagy egy eseménynek azon pillanatait megmutatni, ami az én perspektívámból vagy készültségemtől lesz egyedi, jó.

Tudom, hogy nehéz kérdés, van a 356 fotó közül olyan személyes kedvenc, amit ki tudsz emelni a többi közül?

Persze, hogy van, a kedvencem az, amelyiken a macskánk.. vagyis inkább a cirkuszos.. vagy a Gyurcsány a menzán.. pontosabban az a biciklis fotóm... illetve az, amelyiken a Borival vagyok... bár ha belegondolok az a Corvette-es kép... vagy tán a Hallstatt-i... tanácstalan vagyok. Egyévnyi napi best of-ból nehéz egyet kiválasztani.

Új hozzászólás