Tehetségnap: Diákok ikonkiállítása a Bartók Béla Zeneiskolában

Képgaléria megtekintése2014.04.11. - 02:00 | vaskarika.hu - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Tehetségnap: Diákok ikonkiállítása a Bartók Béla Zeneiskolában

A Premontrei Gimnázium és a Bartók Béla Zeneiskola növendékeinek ikonmunkáiból nyílt kiállítás április 10-én a Zeneiskola emeleti folyosóján. Ezután a gimnázium dísztermében adtak hangversenyt a két iskola közös diákjai.

A Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium diákjai és a Bartók Béla Zeneiskola tanulói közös programmal készültek a Tehetségnapok alkalmából megrendezésre kerülő országos ünnepségsorozat helyi eseményére.

A Tehetségpontokhoz kapcsolódó két intézmény közös ünnepe a Zeneiskola aulájában kezdődött, ahol is a gimnázium diákjainak ikonkiállítását a Zeneiskola növendékeinek hangversenye vezette föl. A megnyitón Brandisz Márton, a Zeneiskola igazgatója köszöntötte a megjelenteket, s adta át a tárlatnyitás hálás szerepét P. Csány Péter szalézi szerzetesnek, aki az "ikon" szó értelmét feszegetve mondott bevezető gondolatokat, majd alkalmazta ezt az aktuális művészi megjelenítésre, azaz a szolgálatot jelentő "láttatásra". Véghné Busics Hilda iskolaigazgató elmondta, hogy intézményükben órarendbe ágyazva vezetik be immár sokadik éve a tanulókat a művészi ikonfestészet rejtelmeibe, és felkérte Murainé Dancs Jeanette szaktanárt, adjon kis ízelítőt a művészi ágazat misztikumából.

A munkák gyakorlatilag teljes éven keresztül készültek, mert a művészi, alkotói folyamatot hosszas elmélkedés, imádság, sokszor egyéb lemondás, böjt kísérte. A festék anyaga elvből természetes, a gyerekek tojás és bor keverékével dolgoznak. A művészetre fogékony, nagyszámú érdeklődő több tucatnyi csodálatos ikont láthatott a kiállítóparavánokon, éspedig név megjelenítése nélkül, hiszen az ilyen jellegű művészi alkotás szolgáló karakterét tekintve az alkotó személye a háttérben kell, hogy maradjon.

A kiállítás megnyitóját zeneiskolás gyermeknövendékek zenedarabjai fogták harmonikus keretbe. Az esemény jól illeszkedett "A tehetség hónapja" országos előadássorozatához is.

A tárlatnyitót követően a gimnázium dísztermében adtak hangversenyt - Pulay Teréz tanárnő konferálása mellett - a két iskola közös diákjai. A koncerten Couperin, Fiocco, Haydn, Mozart, Beethoven és mások művei hangzottak el. A műsor végén az Ungaresca Táncegyüttes három párosa zárta a tehetségnapot. Mindkét iskola az idei tanévben lett tehetségpont, és csatlakozva az országos kezdeményezéshez - a már említett "Tehetség hónapjához" - fogtak össze és mutatták meg tehetséges tanulóikat e három művészeti ágban. 

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás