Nagy-Szín-Pad: kedden indul a tehetségmutató

2014.05.18. - 00:15 | MTI - Fotó: vaskarika.hu

Nagy-Szín-Pad: kedden indul a tehetségmutató

Kedden indul a Nagy-Szín-Pad című tehetségmutató verseny a VOLT Produkció, illetve a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szervezésében. A komoly díjakkal támogatott kezdeményezés célja, hogy a kiválasztott 15 könnyűzenei előadó karrierje lökést kapjon.

"Az elődöntőbe jutott produkciók egyikének sem szeretnénk elengedni a kezét, de a legjobbaknak különös figyelmet szentelünk. A VOLT Produkció minden kapcsolatrendszerét beveti annak érdekében, hogy felléphessenek nemzetközi fesztiválokon. Sokszor előfordul, hogy minket keresnek meg külföldi rendezvények és ügynökök valamely előadó felléptetéséért, és mi ezt általában teljesíteni szoktuk. Ezt a kapcsolati hálót tudjuk most használni" - fejtette ki Lobenwein Norbert, a VOLT Produkció egyik vezetője az MTI-nek.   

A Nagy-Szín-Pad házigazdája a fővárosi Akvárium Klub. Itt lesz május 20-án kedden az első elődöntő a Carbovaris, a Deniz, az Elefánt, a Hangmás és a Manoya részvételével, 21-én szerdán a második etap a Halott Pénzzel, az Ivan & the Parazollal, Odett-tel, az Óriással és a Szabó Balázs Bandájával, 22-én csütörtökön a harmadik elődöntőben pedig a Blahalouisiana, a Cloud 9+, a Mary Popkids, a Turbo és a We Are Rockstars szerepel. Az elődöntőben és a fináléban a résztvevők egy 15 perces élő blokkot adnak elő, az öt döntőst a közönség választja ki.   

Lobenwein Norbert az MTI-nek felidézte, hogy a legjobban szereplő előadók a VOLT, a Sziget és a Strand - Nagyon Zene Fesztiválon előkelő színpadon és idősávban léphetnek fel, három produkció 1-1 millió forintos támogatást kap videoklip elkészítésére, egy - szintén egymillió forint értékben - próbaterem használati hozzájáruláshoz jut. Az első öt helyezett lép fel a VOLT Fesztivál nyitónapján, a győztes az Arctic Monkeys előtt játszhat ugyanott a nagyszínpadon. A legjobb helyezettek a Sziget fesztivál Petőfi Rádió-VOLT Fesztivál színpadán játszhatnak, a tíz legsikeresebb a Strand - Nagyon Zene fesztiválon, a résztvevők egész nyáron fellépnek a Nagyon Balaton eseménysorozat különböző állomásain, néhányan ősszel ötállomásos klubturnén vesznek részt, illetve zenélhetnek a Petőfi Rádió Akusztik és Eleven című koncertműsorában.   

"Egyeztetés zajlik a Nemzeti Kulturális Alappal is. A könnyűzene infrastrukturális hátterének megerősítésére néhány napja beindított Cseh Tamás Programban számos olyan elem szerepel, amely éppen a Nagy-Szín-Pad tehetségmutató versenyen fellépő zenekarok támogatását, előbbre jutását célozhatja" - hangsúlyozta Lobenwein Norbert.   

A Nagy-Szín-Pad elődöntőire az Akvárium Klubba a jegyek jelentős része elkelt. Hozzáfűzte: bár a zenekarok egyenként csak három-négy számot fognak játszani, a visszajelzések alapján nagyon készülnek, hogy izgalmas előadással töltsék ki idejüket. "Az elődöntőket, valamint a június 1-jei döntőt az M2, illetve a www.nagyszinpad.com oldal élőben, a Petőfi Rádió csúsztatva közvetíti, így az otthon maradó budapestiek mellett a vidéken élők is bepillantást nyerhetnek a produkciókba" - emelte ki Lobenwein Norbert.   

Megjegyezte, hogy a Nagy-Szin-Pad ötlete kedvező fogadtatásra talált a könnyűzenei szakmában, a résztvevők pedig, bár nagy részük már most népszerű és elismert előadó, lelkesen és nagy elánnal dolgozik a sikeres szereplés érdekében. "Az önmagában hajtóerő számukra, hogy 55 hazai zenész, rendezvényszervező, producer, újságíró, zenei szerkesztő és más szakember éppen őket választotta ki több száz lehetséges produkció közül".   

A közönség az egyes fordulók (elődöntők és döntő) kezdetétől 72 órán keresztül szavazhat az OTP Bank Facebook-oldalán, az Instagramon keresztül és emelt díjas sms-ben. A döntőbe jutottakat a Petőfi Rádióban május 26-án hétfőn reggel ismertetik.   

"A Petőfi Rádió ezeket az előadókat eddig is magas rotációban szerepeltette, ők alakítják a rádió karakterét, gerincét, ezért is kötelességünk beszállni egy ilyen tehetségmutató programba. Mind a 15 résztvevőtől két-két dalt kiemelt rotációban játszunk" - mondta korábban Horváth Vanda, a Petőfi Rádió főszerkesztője.

Új hozzászólás