A Paddy and the Rats koncertje a Budapest Parkban

Képgaléria megtekintése2014.07.19. - 00:15 | Máthé Kriszta - Fotók: Mernyó Ferenc, Szecskó Sára

A Paddy and the Rats koncertje a Budapest Parkban

Régóta mondták már nekem, hogy milyen jó hely a Budapest Park, jó a hangosítás, remek a környezet. Eddig még nem volt szerencsém személyesen megtapasztalni ezeket, de miután az internetet és a nagy közösségi oldalt böngészve rátaláltam egy eseménye, ami a szívem csücske, nem volt kérdés számomra: elérkezett az idő, hogy elveszítsem a Park-szüzességem. Azt kell, mondjam, abszolút nem fájt, sőt, minden percét élveztem. A Paddy and the Rats koncertjét szúrtam ki magamnak, mint első Parkos bulit.

Az esemény 19 órás kapunyitással volt meghirdetve, de már kb fél órával előtte is jó páran lézengtek a Park területén. Miután pontosan megnyíltak a kapuk, megindult a rohanás az első soros helyekért.

A közönség hangolásáért a The Scarlet zenekar volt felelős, akik maradéktalanul eleget tettek ennek a feladatnak. 19:30-ra volt meghirdetve a kezdésük, amit pontosan be is tartottak. Az alig egyéves zenekarnak már saját rajongótábora és zászlója is van, amit lelkesen lengettek az első sorokban. Önfeledt táncolás és ugrálás vette kezdetét szinte az első számtól. Mára a repertoárjuk szinte kivétel nélkül saját számokból áll, melyet a közönség egy emberként énekelt velük. Egy örökzöld is felcsendült, az Irish Rover, amit nem kis üdvrivalgással fogadott az amúgy is elég hangos közönség. Utolsó számuk a Phoenix volt, amiből már videoklip is készült. A közönség együtt skandálta a zenekarral a Yo-Ho-t, miközben kellően felpörögtünk az este főszereplőjének koncertje előtt.

Rövid átállást követően, pontban 20:30-kor felcsendültek a már megszokott intro hangjai és a közönség fülsüketítő ordítása és sikítása közepette megérkeztek a színpadra a "patkányok" a kapitányukkal együtt, és kezdetét vette az őrületes tombolás. Volt pogó, ahogy szokott, sikítozó és önfeledten csápoló lányok és Paddyék néha őrült tombolása a színpadon. A koncertet a már megszokott Bastards Back Home-al kezdték, még jobban feltüzelve a már amúgy is tüzes hangulatot. Majd kaptunk Pub n' Roll-t és a Six Rat Rovers-t is. Utána következett a beígért dalpremier: először a Budapest Park közönsége hallhatta a That's My Nature című új dalt. Remekbe szabott, igazi Paddy-s nóta lett, aminek szövegét a fiúk már közzétették a koncert előtt, így néhányan énekelték is velük, főleg a refrént. Utána jött pár régebbi nóta illetve Sam és Seamus elmaradhatatlan skót duda- és dobszólója, majd ismét egy új számot kaptunk, a Drunker Than You-t. Néhányan részegebbek is voltak, mint mi.

Paddy a Song Of a Leprechaun szám elején eltűnt a színpadról éneklés közben, hogy végül a fotósárokban tűnjön föl, lehetőséget adva a közönségnek a pacsizásra. Majd a biztonsági őrök nem kis meglepetésére és bosszúságára felállt a kordonra. A csajok persze egytől egyig élvezték. Paddy kérte is a népet, hogy tartsák meg, le ne essen, és így énekelte el a dalt. Közben végigjárta a teljes színpad szélességét, néha be-bedőlve a rajongók közé és a rajongókra, de ellenvetése azt hiszem senkinek sem volt ellene.

Természetesen nem maradhattak el a klipes dalok sem, mint a Pilgrim On The Road és a legfrissebb klip dala, a Ghost From The Barrow sem. A Drunken Sailor-al búcsúztak a fiúk, de tudtuk, hogy csak egy rövid időre, mert a tömeg egy emberként követelte a szabadságot, így ráadásként nem is szólhatott más, mint a Freedom. A körülbelül ezerfős tömeg egy emberként guggolt le a már jól ismert dal első taktusaira, a még kevésbé rutinos Paddy koncertre járókat pedig Bernie majd Paddy biztatta ugyanerre. A dal első refrénjére pedig mind az ezeregynéhány ember egyszerre ugrott a magasba, és üvöltötte torkaszakadtából, hogy FREEDOOOOOM!!! :)

Összességében ismét egy remekül sikerült, fergeteges koncertet adtak a fiúk. Mindenki jóleső fáradtsággal és nem kevés élménnyel tért haza.

A banda pedig közelebb került céljához, hogy kocsmát csináljon a világból!

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás