Völgyblog: Mennyeknek meghívója, avagy egy nap a Művészetek Völgyében
Képgaléria megtekintése2014.08.05. - 01:00 | Boros Ferenc, dancspista
Szombaton minden egyes kilométert elhagyva fokozódik bennünk az izgalom, hiszen az erdővel borított domboldalak hírnökként szólnak arról, hogy lesz ma még magunkban táncra perdülés a Kapolcs tábla láttán, elvegyülhetünk a kavalkádban, együtt érezhetünk, gondolhatunk másokkal, de legfőképpen megtalálhatjuk önmagunkat. S ha mindez csak azért van, mert képzeletünk járatja velünk a bolondját, akkor szerencsésnek érezhetjük magunkat.
A delet is elhagyta már az időnek folyása, mikor a szállásunkról visszaindultunk Kapolcsra a Csigabusszal, ami a nevével ellentétben nem volt lassú, háza sem volt, annál inkább légkondija és állítható kartámasza, aminek hajtogatása külön programpontként is szerepelhetett volna a fesztiválfüzetben.
A Művészetek Völgye a tradícióról szól leginkább, ezért mi sem voltunk restek, amikor a templomkertben elfogyasztottuk parasztkrémből és füstölt kolbászból álló kenyeres-paprikás ebédünket, amelyet közben sikerült összehangolni egy raszta-lány kedves, jobboldalának lefényképezésével.
Ebédünket elfogyasztva folytattuk barangolásunkat, amikor szó szerint belebotlottunk a Manóvilágba. Az egyik legkülönösebb élmény. Leginkább azért, mert mindenkiből elővarázsolja a gyermeket. De a manóvilág sem lenne manóvilág, ha nem lehetett volna közvetlenül mellette kapni házi készítésű palacsintát, ami olyan, mint ide Kiskunlacháza. Vagyis: nagyon messze is finom még az íze.
Ahogy Takács Eszter koncertje is ezt sugallta. Igaz, nem az eperlekváros nyalánkság volt koncertjének mozgatórugója, hanem a szerelem és a mindennapi lét egy merőben játékosabb, kedvesebb megközelítése. A koncert helyszínéül szolgáló Kaláka Udvarról pedig azt lehet elmondani, hogy próbáltuk keresni a térképen, miközben ott volt mellettünk 10 méterre, jobbra.
Frenk is dalba foglalhatta volna a sikereinket, ő azonban úgy döntött, hogy inkább a Blaha Lujza térről komponál melódiát. Zenéi használati útmutatóként szolgálnak a nagyváros és a benne élő emberek egymásra gyakorolt hatásairól. Társadalomkritikus soraiból kiemelte a hiányjeleket, felkiáltó jelet rakott, a gitáron pedig húrt cserélt, mert az úgy döntött, hogy inkább a mennyei hangszeren akar tovább pengődni.
S hogy a csodák az Eger patakban is kápráztassanak, egy magával ragadó hajókirándulásban lehetett részünk, ahol az életünk, álmaink vitorlája kapott szelet, hogy keresztül minden viharon, megtalálhassuk lelkünk kicsiny szigetét.
A szigeten pedig Palya Bea és zenekara játszik, akik a zene ősidőkből táplálkozó teremtő erejét hívták segítségül. Csodálatos fúziós egyveleg, misztikum, zenei improvizációk sora. Dallamaik és az alkonyban szálló felhők pedig a végtelent megérintő képekként szegeződtek ki a mennyország tárlatának falára.
A sok gyomorcsalogató finomság közül a langalló nyerte el a tetszésünket, olyannyira, hogy kétszer is sorba álltunk. A második körben kimondottan a gyorsan fogyó metélő- és lilahagymás csodára vártunk, oly módon, hogy 50 évvel korábban építettek számunkra egy megfigyelőállást, amit egészen szombat estig kerítésnek is használtak. Hogy igazán bebiztosítsuk magunkat, a Hubble űrteleszkópon is alkalmaztunk némi pályakorrekciót, hogy az a kemence ajtaját mutassa. A langallócsoda végül némi szomjoltó fröccsben mártózhatott meg.
Aki viszont krónikus urbánus zenei stílushiányban szenvedett, az a Design Terminálban találhatott gyógyírt bajaira a Soulcap Budapest segítségével. Fúziós zenéjük a hip-hopból, a soulból és a jazzből tevődött össze, amelyet elektronikus zenei alapokkal írtak fel, vény nélkül. E lendületes ötvözet pedig tökéletesen helyettesítené a motort egy Mustang Shelbyben, hogy azzal suhanhassunk keresztül Amerikán, éreztetve velünk az amerikai nagyvárosok éjszakai ars poeticáját.
A Design Terminál a későbbiekben sem maradt néma, hiszen a Soulclap színpaddal kínálta a helyszín utolsó aznapi utolsó fellépőjét, az Esti Kornélt. A koncert egészét tekintve a hullámzó szó lehetne a legidevágóbb jelző, hiszen pl. az első pár szám kifejezetten esetlenül hangzott, az ének és a zene nem talált egymásra (ami talán leginkább annak volt köszönhető, hogy ezeket a számokat még az előző énekesre, Nagy Istvánra írták). Aztán ahogy mentünk előre az éjszakában és elhangzott a Ne félj, majd a Rohadt eső, úgy lett egyre kiforrottabb és zeneileg árnyalt a játékuk. Összességében végül nyugodtan kijelenthetjük, hogy az Esti Kornél több szálon is megmozgatta a közönséget: táncolni és a háttérben a szövegek mondanivalóján elmélkedni ugyanúgy lehetett, kinek-kinek tetszése szerint.
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1886 szavazat
Új hozzászólás