Írásai anekdoták egész sorával tarkítottak, s bár szereplői hétköznapi emberek, mégis világuk színes és élményekkel teli. Ha Hrabalra gondolunk, három szó biztosan az eszünkbe jut vele kapcsolatosan: sör, halál, macskák.

A 7. Ördögkatlan Fesztivál kiállításai közül a Hrabal-Galaxis pillanatképei idézik meg az író szellemiségét. A kiállítás anyaga az író életének legfontosabb állomásait mutatja be, a sörgyárat, amely a városon kívül helyezkedik el, fal és jávorfák veszik körül, ahol gyermekként családjával élt, s amelyet a Sörgyári capriccio című művében mutat be.

„Ez az egész tulajdonképpen apámmal kezdődött, amikor együtt motoroztam vele, hogy egyik limonádét a másik után igyam, és apám rendbe tegye a szerencsétlen kocsmárosok számláit és adóit, amelyekkel mindig baj volt. Végigfutottam életem kocsmáin, a Nymburk környéki elsőig."

A következő képen az a középiskola látható, amelyben tanult. Hrabal sosem számított kimondottan jó tanulónak, a tankönyveknél sokkal jobban érdekelte a költészet, és nevelőapja sörgyári munkája. A középiskolában évismétlésre is kényszerült, ezt idézi az Egy osztályismétlő emlékezései című műve. Saját tudásáról, műveltségéről így ír:

„Nekem mindig előnyömre vált, hogy komoly műveltségem és komoly tudásom sohasem volt, és így mindent az élményre tettem fel. Hogy műveltségem sohasem forrott ki, hogy sohasem eshetett át minőségi változáson, hogy sohasem futhatta belőle az ugrásra másmerre, annak az az egyszerű oka, hogy kissé lökött vagyok. És főleg, hogy sokat olvasok, következésképp sokat idézek, és amikor sokat idézek, rendszerint elfelejtem közölni, hogy amit mondok, azt honnan és kitől idézem. Én tulajdonképpen hullarabló vagyok, előkelő szarkofágok fosztogatója."

Az érettségi után mégis úgy döntött, hogy a prágai Károly Egyetem jogi karára iratkozik be. Csehország náci megszállása után a Károly Egyetem bezárt, ezért dolgozni kezdett - többek között vasúti diszpécserként és egy ügyvédi iroda asszisztenseként is tevékenykedett egy ideig. Ezt az időt mutatja be a Szigorúan ellenőrzött vonatok című művében.

„Én mindig megtiszteltetésnek éreztem, hogy mint forgalmista tanúja lehettem a második világháborúnak, sose hittem a szememnek, annyira megdöbbentők voltak az akkori borzalmas események, akárcsak a háború után, amikor magam körül és saját magamban annyi szép förtelmet láttam, és annyi szenvedésben volt részem a szerelemben, hogy még ma is rosszul alszom tőle, mert ez az én látszólag hétköznapi életem önmagában drámai."

Tanulmányait csak a II. világháború után folytathatta, 1946-ban szerzett diplomát. Mivel a jogi pálya nem vonzotta, verseinek viszont a kommunista párt hatalomra jutása miatt nem talált kiadót, a biztosítási ügynöktől a postáson át a színházi kellékesig, mindenféle munkát elvállalt. Munka közben rögzítette történeteket, melyek felbukkantak későbbi munkáiban. (Biztosítási ügynöki tapasztalatait például az Angyali szemek című novellájában örökítette meg, a papírfeldolgozó pedig a Túlságosan zajos magány című kisregényben kapott főszerepet.)

Hrabal világa tele volt egyszerű falusiakkal, szerencsétlen kisemberekkel, faros és melles cicákkal, akikről így vall:

"Mindig is az volt az érzésem, hogy azok az egyszerű emberek, akik tudnak krumplit kapálni, s eljárogatnak a kiskocsmájukba, vagyis azok, akik egészen egyszerű életet élnek, sokkal többet kapnak az élettől, mint az intellektüelek felsőbbrendűségét, mert aki alul van, az nekem mindig sokkal többet mondott az életről, mint bármely intellektüel.

Az intellektüel rendszerint csak tudja, az egyszerű ember viszont mélyen meg is éli a dolgokat. Nos, az én embereim ott nyüzsögnek az utcákon, vagy ott ülnek a kerskói sörlócákon, s én gyakran összefutok velük. Ők az én hőseim. Ha már a világon vagyok, hát azért vagyok itt, hogy ha nem is mindenki, de néhányan azok közül, akikkel érintkezem, olyan kurázsival ruházzanak föl, hogy minden nap érdemes legyen élnem."

1966-ban az akkor mindössze 28 éves Jiri Menzel az író közreműködésével vászonra vitte az ifjú Werther-ből hősi halottá váló forgalmista sztoriját, az adaptáció pedig olyan jól sikerült, hogy 1968-ban a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscarral jutalmazták. Később számos alkalommal dolgoztak együtt, és ahogy gyűltek a megfilmesített könyvek és történetek, nevük is úgy fonódott egyre szorosabban egymáshoz. (Pacsirták cérnaszálon - 1969, Sörgyári capriccio - 1980, Hóvirágünnep - 1983, Őfelsége pincére voltam - 2006)

S a galaxis képei között természetesen ott találjuk a Bulovka kórház fényképét, amelynek ablakából galambetetés közben kizuhant és meghalt. Élete utolsó pillanatait örökítették meg a Faluközpont belső falán.

A Hrabal vurstliban pedig egy gigantikus, Novák Erik által festett Hrabal portré fogadott bennünket - igazi vásári hangulattal, játékokkal és árusok portékáival. Volt itt Hrabal művekből felolvasás a déli órákban a Festett szobában, ördöglakat oldási kísérletek, szögbeütés, és más ügyességi játékok, valamint könnyed, fülbemászó zenék bohókásan önfeledt belga fiatalokkal (Santai). A könnyedséget, az élményt, a szórakozást találtuk meg itt, Hrabal-nak is tetsző módon.

„Azt senki a világon nem bocsátja meg, ha az ember békességben, valamint a részegség és a világmindenség számlájára akar élni" - olvashatjuk a Gyöngéd barbárokban. Hrabal pont így élt. Egyszerűen és nem túl hangosan, mint figurái, nehezebb időkben az Arany Tigris pultját támasztva, és sörszagú életörömmel egyensúlyozva a világmindenség nem is annyira bársonyos káoszában. Hát lehet ezt nem megbocsájtani neki?

Az idei Ördögkatlanról megjelent írásaink és fotóink ide kattintva elérhetők!