Kedd - Megérkezés, fesztiválra hangolódás

A keddi fesztiválnyitót sikeresen lekéstem, köszönhetően a késői indulásomnak és a magyar tömegközlekedésnek. A késői érkezés miatt legalább nem kellett várnom a koncertekre, de előtte gyors sátorállítás Kisharsányban, régi ismerősök üdvözlése, katlanbuszra fel, és irány Nagyharsány! Az első és egyben utolsó nagyszínpados koncert, amire elmentem, a Quimby. Ne értsen félre senki, nincs semmi bajom a zenéjükkel, csak az óriási tömeghez nem vagyok hozzászokva, meg jobban szeretem ezen a fesztiválon a kis eldugott színpadokat, színházakat, performance-okat és mindent, ami nem a mainstream kategóriába tartozik. Annyira sok erős produkció van itt, hogy ezekből táplálkozom zeneileg és lelkileg egész évben. Így inkább ezekről az előadásokról fogok beszélni.

A váltást nem bántam meg, mert a számomra központot jelentő kisebbik faluban, Kisharsányban, a Kovács udvarházban, azon belül is, a Pajta színpadon még elkaptam a fesztiválra sokadszor visszatérő francia Wombo Orchestrát, akik örömzenéjükkel azonnal táncra kényszerítettek mindenkit, aki a környéken volt. Ritkán láthat és hallhat az ember ennyire energikus és vidám zenekart, akiknek örömködése 2 perc alatt átragad az emberre.

A nap zárásaként a győri Csángálló zenekar játszott a nép(i) kocsmában moldvai csángó népzenét, mondhatni hagyományosan, mert a Kovács udvarházban minden este felbukkantak a tagok, és táncra invitálták a még mulatni vágyó katlanközösséget.

Wombo Orchestra

Szerda - Eső, világnapok, szerelmes versek és mulatság

A legrosszabb, ami történhet egy fesztiválon, ha a kikapcsolódók kedvét az időjárás befolyásolja - az egész napos esőzés sok programot mosott el. Estére valamicskét csillapodott a vízözön, de a napfürdőzés helyett a sár vette át az uralmat a fesztiválon. Voltak, akik ezt viccesen próbálták megközelíteni, mint például a Kovács Udvarház romkocsmárosai és a „Bahiások", akik kikiáltották szerdára, a gombos-pólós sárban dagonyázás világnapját. Az álvilágnapokat szépen folytatták is a következő napokban, mint például csütörtökön a rózsaszín bajusz világnapja. Ha valaki a Kovács Udvarházban töltötte a csütörtök délutánját, már messziről ki lehetett szúrni. Pénteken a meztelen kávézás világnapja volt - inkább kisebb sikerrel, de a tavalyi holland szaxofonos nudista akciójára megemlékezve, akit egy 90 év körüli idős néni talált a kertjében korán reggel, meztelenül... Szombaton a nyűgös, fáradt emberek vízipisztollyal **sztatásának világnapja volt, ami nagyon ügyesen volt megoldva, mivel a kisebb gyerekeknek osztottak szét vízipisztolyokat, akiket arra biztattak, hogy kivétel nélkül, mindenkinek adjanak frissítőt, mert ugyebár rájuk nem lehet haragudni...

A szerdai napon az említett esőzések miatt nem jutottam el sok helyre, de ahova igen, az magában is megérte. Este 7 órától egy három fős mini színházi projektet, az Amargant Színházi Műhely Völgyvándor című előadását láttam, akik Weiner Sennyei Tibor szerelmes verseit adták elő, gitárral és hegedűvel. Őket mindenképp dicséret illeti, mivel tényleg sikerült a verseknek dominálni. Pont megfelelő hangulatot festett a versekhez Lukács Ádám Dávid gyönyörű gitárjátéka, Móga Piroska hegedűje is csak kísért, nem tolakodott, mégis erőteljes volt. A hangja pedig egyszerűen megbabonázta a közönséget. A legnagyobb meglepetés számomra Illyés Lénárd szuggesztív hangja és arcjátéka volt, ritkán láthat az ember ennyire erős előadást ebben a műfajban. Nagyon jó lenne, ha újra láthatnám őket Szombathelyen, szóval kedves vendéglátósok, ha egy igényes irodalmi-színházi estet szeretnétek szervezni a jövőben, akkor véssétek a naptáratokba az Amargant Színházi Műhely nevét!

Utánuk 8 órától a nagy kisharsányi kedvenc, a csornai Romungro Gipsy Band, következett a Pajtában. A koncert mondhatni teltpajtás lett, mivel az összes ember nem fért be, sokan az udvaron táncoltak a roma fiatalok elsöprő erejű zenéjére. Ezen a koncerten kiegészültek néhány helyi muzsikussal, név szerint Bogdán Jánossal, Ördög Rolanddal, Drapán Lászlóval és Varga Zsanettel. Az ő zenéjükbe még az is beleszeret, akihez nem áll közel a roma muzsika, azonnal táncra és mulatságra késztet mindenkit.

G&G

Fél 11-kor kezdődött a G & G duó, a spanyol hegedűslány, Graciela Zaera és a magyar-belga gitáros, Vörös Gábor közös koncertje, akik többször is felléptek a Katlanban, a Kovács Udvarház után a palkonyai Hárságyi Rosé Kisszínpadon, ami szerintem jobban sikerült, jobban illik egy nyitott pince mini színpada a zenéjükhöz, mint a Pajta.

Az estet a Babra zenekar zárta a nép(i) kocsmában.

Csütörtök  - Szókratész védőbeszéde, Vágtázó Csodaszarvas, Workshop zárókoncert

A csütörtökön reggel ébredés után nézegettem a programfüzetet, hogy mi lehet ma érdekes és akkor figyeltem fel, hogy Palkonyán, a Mokos pincészetben Haumann Péter mondja el Szókratész védőbeszédét. Fúú, mondom magamban, ez jó lesz! Egyrészt sosem láttam Haumann Pétert élőben, és elég korán is van ahhoz, hogy más, számomra érdekes programmal ne ütközzön. Csak egy dolog lesz problémás: a sorszám. Csak azzal engedik be az embereket (és a sajtósokat is). Sorszámot szerezni pedig a legnehezebb a fesztiválon, hiába van minden faluban reggel 10 órától sorszámosztás, sokan inkább az infópult előtt éjszakáznak, csak jusson nekik jegy.

Hát gondoltam, egy próbát megér, kijövet a boltból a reggelimmel, látom, hogy iszonyat hosszú sor az infópult előtt. Megreggeliztem egy padon, de mire felnézek, teljesen elfogy a sor, na, mondom, itt az idő, hátha maradt egy jegy. 20 perc telt el a sorszámosztás kezdetétől - nem kapok már. Micsoda meglepetés... De azt a tippet adják, hogy azért menjek el, mindig több embert engednek be. Hát jól van, mondom, nincs más lehetőségem. Meg is jelentem kezdés előtt 10 perccel, ha nem sikerül bejutnom, maximum előbb megyek el egy rozé fröccsre a Haraszti családi pincészetbe. A sor hatalmas, a fele közönségnek nincs jegye, hát jól indul, gondoltam magamban, de csak lesz valami. Rendre be is engedték a sorszámos embereket, de utána egyszer csak kiabál az egyik szervező, hogy engedjenek fel még 20 embert. Persze, hogy előttem nem sokkal mondanak álljt... De kedvesek, ezért kárpótlásul osztanak jegyet az esti előadásra. Nagyon gondolkodtam, hogy mitévő legyek, annyira nem vonzott még a rozé, hogy ne kérjek jegyet, de azt nem tudtam, hogy visszajönnék-e rá, a többi program miatt. És ekkor valaki lefutott a lépcsőn és bekiabálta, hogy leggyorsabb 15 még feljöhet. Több se kellett, úgy furakodtam, mint kisnyugdíjas a helyijáratra, és bejutottam!

Maga a pincészet a 2 emeleti szintjével nem mondható kicsinek és furcsa is volt elsőre, hogy az első szinten van az étterem, a felsőn pedig fogalmam se volt, hogy van egy berendezett színházterem! Azt hittem, valami pincébe fognak beterelni és ott mondja el a darabot a művész úr. Tévedtem, ezen a napon már sokadszorra. Egy kis korbevezető után elkezdte Haumann Péter, tapintani lehetett a csendet. Kiváló előadás volt, amiben enyhe cinizmust is ki lehetett érezni, ami külön a nemzet művészének az érdeme, bár ahogy körülnéztem, sokan elbóbiskoltak előadás közben, ami a tömeg és a hely hibája - meleg volt és kevés a levegő. De maga az előadás számomra fantasztikus élmény volt, percekig nem tudtam megszólalni utána.

Ezután egy kis szabadprogramot rendeltem el magamnak, és újra végignéztem a palkonyai látványosságokat, milyen helyszínekkel bővült a falu a 7. Ördögkatlanra. Újdonság a faluházban életre keltett Pécsi Bölcsész Udvar és a Mokos pince. A faluházban leltem rá Knotik Ildikó Formák Álma című kiállítására, ami felemás hatást ért el nálam. Egyrészt a grafikák nagyon jók voltak, sok mindent meséltek számomra, gondolkodásra késztettek. De! Azt, hogy a fesztiválra látogatóknak megengedték, hogy a képek alá odaírhatják a gondolataikat, az nagyon rossz ötlet volt egy ennyire intim érzésekre ható grafikai kiállításon, mivel a többi ember gondolata befurakodott a saját terembe, és nem hagyott a képekkel azonosulni. Emiatt kissé dühösen hagytam el a kiállítóteret...

Kora este kezdődött el egyik régi kedvenc magyar együttesem, a Vágtázó Csodaszarvas koncertje a palkonyai Malomparkban. Ha őket valahol el kellene helyezni a zenei műfajok sokaságában, akkor talán a psychedelic-ethno metal/rock különös szentháromságában lenne a legbiztosabb helye. Grandpierre Attila és zenekara hozta a szokásos sámánisztikus hangulatot, mindenki táncolt, toporgott, ugrált a színpad előtti sárban. És élvezte!

A koncert után visszamentem Kisharsányba, hogy megnézzem a Szabad zenei műhely zárókoncertjét, gondoltam egy jó kis free jazz majd méltó lezárása lehet az estének. Hát nem mondanám, hogy sokáig bírtam. Szeretem ezt műfajt, de valahogy nekem túl kakofón volt a hangzásvilág, káoszba torkollott, és nagyon tolakodó volt a produkció. Annyira volt tolakodó, hogy nem akarták abbahagyni a zenélést, ezzel megcsúsztatták a záróműsort, körülbelül fél órával, Dj Zöld, Penguin Sound System elnevezésű elektronikus mulatságát, ami fényfestéssel volt kombinálva. 

Vágtázó Cspdaszarvas

Péntek - Az irodalom jegyében

Péntekre végre visszatért a nyár a katlanba is, semmi nem vehette el a katlanlakók kedvét a fesztiváli programoktól. Én is gondoltam egyet, újra valami könnyedebbel kezdtem a napot.

A Vylian teraszon Háy János és Beck Zoli közös verses-felolvasós-gitáros műsorát néztem meg, a Háy Come Becket. „Egy rockzenész és egy író találkozása a boncasztalon. Határbontás a szépirodalom és popkultúra között" - írta programfüzet. Érdekesnek ígérkezik, tavaly úgyis lemaradtam róla. Hát elég nagy csalódás volt számomra, mivel Beck Zoli a műsor felében megzenésített Háy János verseket adott elő, majd egy-egy vers után Háy János olvasta fel saját novelláit, verseit. De ami nagyon nem tetszett, hogy körülbelül a műsor felétől Háy részleteket olvasott fel a Bogyósgyümölcskertész fia című kötetéből. Ami önmagában nem is lenne gond, de itt már csak elvétve gitározott Beck Zoli, a részletek túl hosszúak voltak, és Háy János felolvasóképességével is sok gond volt, valamint a kötet sem éppen brand new... 

Szóval csalódással utaztam át a katlan másik végpontjára, Palkonyára, ahol a bölcsész udvarban tartottak Shakespeare napot, születésének 450. évfordulója alkalmából. Háy Jánosék miatt lemaradtam az előzményekről, csak a Shake(s) Poetryre értem oda, amit a Sopianae Slam Poetry néhány tagja és alkalmi partnerük, Horváth Kristóf - Színész Bob adott elő. A megemlékezés abszolút jól sikerült, voltak itt szonettátdolgozások, drámarészlet parafrázisok, és szabad verselés.

Innen még eljutottam Lajkó Félix koncertjére a Malomparkba, de sajnos csak a végére, néhány dal erejéig, de attól még sikerült a mesternek azonnal lenyűgöznie hihetetlen citera- és hegedűjátékával, élőben klasszisokkal jobb, mint lemezen.

A nap zárásaként egy indiai dobos, Thaalavattam lépett fel az újraélesztett pécsi Singas zenekarral. Az indiai dobos szemétből készített dobfelszerelésen játszott, meglepően energikus módon, ami nagyon elütött a Singas hangzásvilágától, de élvezni még lehetett. A Singas énekéért Fülöp Flóra felelt és a Sopianae Slam Poetry egyik alapító tagja, T.G. verselt, az atmoszférikus-acid jazzmuzsika alá.

Pajtában volt a nap zárása, a Moldvai csángó táncházzal, a kissé fáradó fesztiválközönség legnagyobb örömére.

Szombat - Fesztiválzárás, Summer Rebellion, Workshop zárókoncertek

Én is érzem már a fáradtságot, egyre nehezebben kecmergek ki a sátramból és indulok el a programokra. A nap nagy része pihenéssel telik, élvezem a Kovács Udvarház vendégszeretetét. Csak nézem a tömeget, és azon gondolkozom, hogy hogyan sikerült a fesztiválnak majdhogynem megdupláznia a közönségét egy év alatt, és hogyan fog ez hatni rá a további években, mivel a nagyobb tömeg a nagy számok törvénye alapján idevonzza azokat az embereket is, akik csak rontani tudnak a családiasság hangulatán. Remélem, a fejlődés és az, hogy többen leszünk évről-évre nem fogja azt jelenteni, hogy a minőség is romlásnak indul. Mert ez a fesztivál így jó, ahogy van: mezítlábasan és nem normálisan.

Késő délután újra egy kis irodalommal folytatom a fesztivált, nagyjából bevált ez a recept. Irány a Vylian terasz és a program újra egy kis Slam Poetry. Az előadók Kövér András „Kövi", Tengler Gergely „T.G.", Pion István, Csider István Zoltán, Simon Márton, Horváth Kristóf „Színész Bob". A srácok többszörösen bizonyítottak már a színpadon és a könyvesboltokban is, így nem kellett csalódnom. De ezt jobban kifejtem majd egy csak irodalommal foglalkozó cikkemben.

Utánuk nagy nehezen visszajutottam Kisharsányba, ahol még elkaptam a Mediawave filmes workshopjának a záróvetítését. Érdekesnek mondható kísérletek voltak a filmek, de egy-két kivétellel nem ütötték meg az előző évek filmes színvonalát sajnos. Viszont a mennyiség győzött, ha jól tudom sosem készült 11 kisfilm egy fesztiválon sem, ebből a vetítésre 8 el is készült, de a többi sem marad a kazetták tokjában digitalizálatlanul, vágatlanul. A rövidfilmek megtekinthetőek lesznek később a MEDIAWAVE honlapján, a filmes archívumban.

A vetítést kissé zavarta, hogy a kisharsányi nagyszínpadon ekkor állt be a Summer Rebellion, és sajnos sok helyen széttangóharmónikázták a filmek szövegeit.

A következő fellépő, akiket megnéztem, az említett belga Summer Rebellion volt, ami egy tangóharmonikás és egy kalózhangú dobos találkozásából született. A koncerten sok érdeklődő nem volt, mivel 2 nappal előtte adtak már egy koncertet a nagyharsányi nagyszínpadon. Nekem felemás érzésem volt: a srác hangja nagyon bejött, de a zene az nem mondott semmit, ilyen másodvonalas Paddy & the Rats jutott róluk eszembe, szóval semmi különös.

A zárókoncertet a minden évben meghirdetett és nagysikerű Roma & Magyar zenei műhely szolgáltatja Both Miklós vezetése alatt. Most a zenekar legnagyobb részét azok a válogatott zenészek alkották, akiket Both Miki szedett össze az ország különböző pontjairól. A hogyant, pedig meg lehet nézni egy hatrészes dokumentumfilm sorozatban, Palimo Story címmel. Viszont azt mindenképp meg kell jegyeznem, hogy az eddigi Mediawave-ek és Ördögkatlanok közül ez volt sajnos a leggyengébb zárókoncert, amit láttam ettől a zenei műhelytől. Sajnálom, nagyon ígéretes és ügyes zenészek külön-külön, de zenekarnak még nem nevezném őket. De ettől függetlenül az emberek nagyon élvezték, imádták a zenét, nagy volt a mulatozás, csak a 3(!) biztonsági őr volt zavaró, főleg az, amelyik a kamerát őrizte, hogy ne menjen bele senki a képbe. Az a szituáció nagyon idegesítő volt. Nem hiszem, hogy nem lehetett megoldani, hogy magasabbra kerüljön a kamera és ne rontsák el az utolsó nap szórakozását.

Zárásként pedig újra a győri Csángálló zenekar húzta hajnalig az ottmaradó tömegnek, amit látványra a különböző kajáldák összepakolása árnyékolt be, mivel mindenki érezhette, hogy vége a fesztiválnak.

Ennyi volt az én fesztiválom, egy csodálatos élménysorozattal lettem gazdagabb, jövőre is biztos elmegyek és remélem akkor már veletek együtt élvezhetem ezt az óriási, szeretetteljes művészcsaládot.

Az idei Ördögkatlanról megjelent írásaink és fotóink ide kattintva elérhetők!