Augusztus 20-i ünnepség Csepregen

Képgaléria megtekintése2014.08.22. - 14:00 | Kóbor Károly

Augusztus 20-i ünnepség Csepregen

Egész napos programmal ünnepelték Csepregen az Alkotmány ünnepét Augusztus 20-án - díjátadók, fellépők sokasága, terménybemutatók színesítették az eseménysort.

Már délelőtt megkezdődött az ünnepi programkavalkád a csepregi Malomkertben. A „Mi kertünkben termett" felhívásra szép számmal érkezett jelentkező, a standokon egész nap megtekinthetőek voltak a veteményeskertekben nevelkedett, szebbnél-szebb gyümölcsök, fűszernövények, zöldségek.

A játszóházban kézműves foglakozások zajlottak, ahol kézügyességüket próbálhatták ki a kisebbek: kalászképeket, koszorúkat készítettek a gyerkőcök. Malomkerti ötpróba is szerepelt a programpalettán: a két legnépszerűbb próbatétel a koszorúhajítás és a diótörés volt.

A délutánt a csepregi fúvósok és mazsorettek menetelése nyitotta meg a Nádasdy úton, majd némi ízelítőt is adtak tudásukból a nagyközönség előtt az ideiglenesen megépített helyszínen. A Himnusz közös eléneklése után a Répce Citerabarátok Köre élményszámbamenő citerajátékát hallhattuk ezután.

4 óra tájban Király Árpád, a város polgármestere mondott beszédet, ami részben nem is az aktuális ceremóniához kapcsolódott (elbúcsúzott munkatársaitól, kollégáitól), ezek után Finta József plébános áldotta meg az ünnepi kenyeret. Ezt a város első embere a frissen megválasztott CSSE sportegyesület elnökének, Ravadich Zsoltnak adta át, amit felszeltek és a nagyérdemű között osztottak szét.

Ezután következett a díjátadó ceremónia, melyen Luif Ákos, Csepreg Város Közbiztonságáért Díj tulajdonosa lett, Sass Dezső, Csepreg Város Sportjáért Díjat érdemelte ki, a Csepregi Sportegyesület Csepreg Város Ifjúságáért Díjat kapta elismerésül a város elöljárójától.

Majd Vlasich Krisztián a Városfejlesztési és Pénzügyi Bizottság, valamint a Szebb Holnapért Közhasznú Egyesület elnöke vette át a mikrofont, aki meleg szívvel köszöntötte Dravarits Istvánnét (Eta nénit) gyémántdiplomája megszerzése alkalmából. Eta néni 45 évig okította a kis lurkókat az óvodában, mellette párhuzamosan közösségi szerepet is vállalt Csepreg kulturális életében.

A Magyar Labdarúgó Szövetség Vas Megyei Igazgatóságának, 2013/2014. Megyei II. osztály legsportszerűbb csapatának, a Csepregi Sportegyesületnek járó Far Play díjat, Ravadich Zsolt elnöknek szintén Vlasich Krisztián adta át, méltató szavak kíséretében.

Ezt követően a mazsorettek a fúvósok még villantottak egy sort és következett az Ungaresca Táncegyüttes műsora a Boglya együttes zenei kíséretében. Fergeteges produkciójuk vastapsot kapott minden etap után.

Még mindig nem volt vége a napnak, a Lunah trió parádés hastánccal varázsolta el közönségét. A színpadi remekléseket a Zumba Lady csapata zárta, majd utcabál következett Bakos Roli muzsikájával.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás