Kínában is siker Sárvár - A magyar fürdőkultúrát mutatták be az Európába készülő utazóknak

2014.09.30. - 00:10 | vaskarika.hu

Kínában is siker Sárvár - A magyar fürdőkultúrát mutatták be az Európába készülő utazóknak

Egyszerre harmincezren hallgatták azt az előadást, amelyet a magyar fürdőkről tartottak Kínában, a Turizmus világnapja alkalmából. A nagy érdeklődés elsősorban annak köszönhető, hogy az ázsiai országban a fürdőkultúra legalább olyan nagy hagyományokkal rendelkezik, mint Magyarországon.

Hatodik alkalommal rendezték meg Xianning városban azt a fesztivált, amelynek egyik célja, hogy a kínai lakossággal megismertessék azokat az országokat, amelyek számukra releváns, kulturális, turisztikai látványosságokat képesek nyújtani egy-egy hosszabb utazás alkalmával. Az ázsiaiak számára ilyen lehet például Magyarország, ahol a fürdőkultúrát legalább annyira becsben tarják, mint a vendéglátók országában - mondta Vancsura Miklós, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő igazgatója.

A turisztikai szakember elmondta azt is, hogy a Turizmus világnapján, több mint harmincezer ember volt kíváncsi arra, milyen kínálata van Magyarországnak az ázsiai utazók felé. A hazai fürdőkről készült bemutatót, hatalmas kivetítőkön, egy stadionnyi kiállítótérben tartották. Ez a hatalmas érdeklődés is azt mutatja, hogy óriási figyelem irányul Magyarország felé. A jövőben a turisztikai szakembereknek arra kell koncentrálniuk, hogy ezt  az érdeklődést kiaknázva, valóban ide utazzanak az ázsiai ország lakói.


Vancsura Miklós elmondta: a Magyar Fürdőszövetség egykori elnökeként kapta a kínai meghívást, előadásában elsősorban arra koncentrált, hogy bemutassa hazánk temálvízkincsét; elhelyezkedését; a fürdőkultúra tradícióit. Vancsura fontosnak tartotta kiemelni a hazai szakemberek képzettségét; a kedvező ár/érték arányokat; az egyedi adottságokat. A szakember Sárvár példáján keresztül bemutatta azt is, milyen fejlesztések zajlottak vidéki fürdőkben az utóbbi évtizedben. Mint mondta, ezeknek a fejlesztéseknek a fényében nem csak Budapest, mint az egyik legíresebb fürdővárosunk számíthat nagyobb figyelemre, hanem azok a vidéki fejlesztések, amelyek többnyire az Európai Unió támogatásával valósultak meg.

Vancsura mindezekhez hozzátette: Mi magyarok is sokat tanulhatunk az ázsiaiak életszemléletéből, ha az egészség megőrzéséről van szó. Ők a legfontosabbnak a betegségek megelőzését tartják. Ezt bizonyítja az a meglehetősen brutális hagyomány is, amelyet évszázadokon át követtek: ha a császár megbetegedett, lecsapták az orvosa fejét. A doktor csak addig lehetett szolgálatban, amíg segíteni tudta azt, hogy ország első embere megőrizze egészségét. A hagyomány korábban is (és ma is) azt tartotta: a kínaiak szerint a bajt megelőzni sokkal könnyebb, mint orvosolni. A fürdőkultúrájukat is ennek a szemléletnek rendelik alá, az egyes preventív módszerek szerencsére Magyarországon is egyre nagyobb teret hódítanak. - mondta Vancsura Miklós.


Új hozzászólás