Tanárok (görbe) éjszakája a Vasi Skanzenben (okt. 10.)
2014.10.07. - 00:10 | vaskarika.hu
Helyszín: Vasi Skanzen - Fotó: programturizmus.hu (nézőkép)
Dátum: 2014.10.10.
A Vasi Skanzen egész évben változatos programokat kínál diákcsoportok, osztályok számára, most azonban a pedagógusokat hívja egy görbe éjszakára. A tanárok október 10-én 17 és 22 óra között megismerkedhetnek többek között szövéssel, fonással, játszhatnak műtárgypárosító játékot, a napot pedig kötetlen beszélgetés, szalonnasütés zárja. Figyelem!
Belépés kizárólag néhány lejegyzett, saját gyűjtésű diák (vagy tanár) „aranyköpéssel" és pedagógus igazolvánnyal!
Reméljük, hogy mindannyian rendszeresen értesülnek a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum pedagógiai programjairól és a lehető leggyakrabban hozzák tanítványaikat kiállításainkra, foglalkozásainkra. Ezúttal azonban arra kérjük Önöket, hogy 2014. október 10-én este ne szervezzenek múzeumlátogatást tanítványaik számára! A Tanárok (görbe) éjszakáján ugyanis garantáltan diákmentes, kötetlen együttlétre, derűs időtöltésre számíthatnak a Vasi Skanzenben.
A Vasi Skanzen múzeumpedagógiai foglalkozásai ez alkalommal forgószínpadszerűen sorra kipróbálhatók.
A szalafői házban:
Az élet sója - szakvezetés a „Sólepárlás az Adrián" című kiállításban (dr. Horváth Sándor néprajzkutató)
Szövés-fonás (Kántor Orsolya textilműves)
Fazekasság (Udvardi Balázs Tamás fazekas mester)
A farkasfai házban:
Ráncba szedlek - népi szólások-mondások magyarázata tárgyak segítségével (Nagy Endre muzeológus)
Zsák a foltját, keresd a párját! - műtárgypárosító játék (Tóth Kálmán múzeumpedagógus)
A felsőszölnöki házban
Gyümölcs-ész - a népi gyümölcstermesztés és feldolgozás tárgyai (Poócza Hanna múzeumpedagógus)
Szapulástól a szelelésig - ház körüli munkák technikai eszközei (Tóth Róbert múzeumpedagógus)
A „Megélt táj" című projekt kétnyelvű kártyajátéka (M. Kozár Mária néprajzkutató)
A sárfimizdói házban
Árnyaltan a néprajzról - tárgyfelismerő árnyjáték (dr. Illés Péter néprajzkutató)
Fekete doboz - mindent a kéznek, semmit a szemnek! - tárgyfelismerő játék (Zsoldosné Csidei Valéria gyűjteménykezelő)
Termékkóstoló az Élelmiszeripari és Földmérési Szakképző Iskola és Kollégium oktatói és diákjai jóvoltából
21:00-tól
Kötetlen beszélgetés, szalonnasütés, borozgatás
Válogatás az összegyűlt aranyköpések legjavából (Tóth Róbert és Tóth Kálmán múzeumpedagógusok)
Kérjük, hogy 2014. október 8-ig jelezzék részvételi szándékukat az alábbi e-mail címen: toth.kalman@savariamuseum.hu
Figyelem!
Belépés kizárólag néhány lejegyzett, saját gyűjtésű diák (vagy tanár) „aranyköpéssel" és pedagógus igazolvánnyal!
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás