Belépek a Kossuth 17. alatti minigalériába. Öt hónapja nyitott. A falait színes csodákba öltöztető alkotó, Szendiszücs István hiperaktív. Azt mondja, három hónap alatt 1700 digitális fantázianyomatot készített. Hova sietsz, István? Rossz cimbi az Idő? Pedig nem olyan, mint a pénz... Ha a fogyó oldaláról nézed, lássad a növőt is, hiszen ahonnan fogy, onnan a meglévő gyarapszik. Ahogy ezzel együtt Te is!

Azt mondod, hogy "egy festmény önmagáért legyen a falon, ne azért, mert megy a függönyhöz...".
Idealista gondolat. Az emberek legtöbbször egységben látják a dolgokat. Ránéznek egy képre és elképzelik, hova tennék. Passzol - nem passzol. Ez a mérce, ami a pénztárcát nyitja. Mert akinek nyílik, azt általában leginkább az esztétikum, mintsem a tartalom vezérli. Megnyeri a kép összhatása, ami illik az irodai vagy a dolgozó szobai miliőbe. Ki figyel manapság a részletekre, a megbúvó finomságokra? Ki dobálja egymásra a barackszín szobafalon a pirosat, a kéket, a zöldet és a sárgát? Az átlagember nem szabad szellemiségű, konvencióktól mentes művészlélek. Nem a Te világodban él! A Te világod maximum szimpatikus lehet neki, ám elsőre nagy eséllyel meghökkentő és harsány. Tehát mindaz, ami az ő életében nincsen, vagy nem feltétlenül van jelen. Ezt a "konzervativizmust" kell feloldania először a képeid láttán, s ha ez sikerül, akkor megkeresni neki a helyet a falon. Aztán a szívben. Valahogy így működik ez. És a folyamat már lehet, a feloldásnál megszakad. Akinek pedig ez zsigerből sikerül, aki szívesen "dobálna" pirosra sárgát, zöldre kéket, thonet székre piros pöttyös gumilabdát, mert érti a kép tartalmi érzékenységét, finomságát, annak a pénztárcája is szívesen nyílna. NyílNA, de a kevésből nem épül minigaléria otthon. Ehelyett maradsz neki Te, mint egy virtuális aktor (jelen esetben piktor), akit messziről, a közösségi térben lehet csodálni, és picit sóvárogni művei után.

Azt is mondod, hogy "a művészet ugyanúgy túl van misztifikálva, mint a mangalica...".
Nem a művészet van túlmisztifikálva, hanem a látásmódunk, a gondolkodásunk nincs hozzá eléggé tágra nyitva. Szerintem. "Bezárt" gondolkodásmóddal pedig csak tovább nő a művészet és befogadása közti távolság. Nézzük meg mondjuk a Záróra című képedet. Első ránézésre székek egymáson plusz egy árva bögre. Záróra akkor van, amikor például egy teraszon összerakják a székeket és az utolsó poharat is elviszik az asztalról. Nem misztifikáltuk túl, ennyiből is egyértelmű - székek egymáson, utolsó pohár, egyenlő záróra. De ha jobban megnézzük, akkor a székek egymásba fordítása kirajzol homokórákat is. És ez az igazi reveláció! Ezzel azonosítani a kép címét, ezt meglátni benne. Lehet, csak véletlen formai egybeesés, de lám, másik látásmód is erősíthet egy képet. Nem kell ehhez misztifikálni, csak LÁTNI!

Azt mondod, "tényleg tágul a világegyetem... - egyre messzebb vagyok az álmaimtól". 
Mik az álmaid? Megértett és jól fizetett művésznek lenni? Modern remeteként "csak" a köz által elismert zseni lehetsz. Ez nem kifizetődő, viszont kell ennél több? Soha nem leszel a mindenkori közéleti és gazdasági elit udvari festője. Ne is ábrándozz zsíros megrendelésekről. A művészsors alapból sosem megértett, sokkal inkább zaklatott, göröngyös és permanensen posztumusz sikerű. Az éltében elismert művész olyan, mint a védhetetlen gól... Adj néhány generációnyi időt arra, hogy SOKAN elismerjenek...

Azt mondod, "nem kötelező, hogy maradjon utánunk valami, hiszen a jelennek sem vagyunk túl érdekesek".
Az ember legnagyobb problémája önmaga. A pesszimizmus meg egyébként sem szül 1700 képet. A pesszimizmus gáncsolja az alkotást. Szóval elárultad magad!  

Ezért a nyomatért még visszatérek, mert nekem érdekes. Nálam nem ez lesz utánad az egyetlen maradó... 

A galérianyitásról itt írtunk:

Holló, macska, piros sapka - Szendiszűcs István galérianyitó tárlata a SzendiArt minigalériában

2014.05.15. - 02:00 | Büki László 'Harlequin'

Május 14-én színes alkotásokkal telt meg a Kossuth Lajos u. 17. szám alatti kis helyiség: Szendiszűcs István egyedi világa köszönt ezentúl színes kis szigetként a látogatóra. Az évekkel ezelőtt önkéntes száműzetésbe vonult festő SzendiArt néven nyitott minigalériát itt, ahol saját képeit és fotográfiáit állítja ki: megtekintésre, ám leginkább megvételre.