Amikor a fél ország Tóth Gabi melléért imádkozik – X-Faktor 2014 - 1. élő show

2014.10.19. - 13:15 | Orsó - Fotók: rtl.hu/rtlklub/xfaktor

Amikor a fél ország Tóth Gabi melléért imádkozik – X-Faktor 2014 - 1. élő show

Eljött tehát az őrület napja, amit repesve vártunk, a majdnem mindent megmutató ruhák, egy életen át tartó hajköltemények, feszültség, hatásosnak gondolt előadások és kisfilmek estéje. Istenes Bence egyedül is legalább annyira idegesítő, mint korábban Liluval, Tóth Gabi melleiről pedig soha nem lehet lemaradni. Szóval olyan sok minden nem változott, talán csak hogy az idei mezőny nem kerget minket az őrületbe a hamis éneklésével. Már megérte felkelni.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az adást nem élőben, hanem az internetről követem, javaslom mindenkinek, mert az idegesítő részeket (átkötő szövegek, bemutatkozó kisfilmek, reklámok, stb.) ilyenkor kiveszik, és csak az énekesek előadásait nézhetem meg, plusz a kapcsolódó értékeléseket. Persze utólag azért belenéztem a műsor elejébe, ahol Istenes Bence szapulja kicsit a comment.blogot, plusz nagyjából 10 percet tölt azzal, hogy a semmiről beszél. A mentorok bevonulását még megvártam, kizárólag Tóth Gabi ruhája miatt. Tény és való, hogy Gabi most néz ki legjobban, végre eltalálták a megfelelő, hozzáillő hajszínt és -hosszúságot, a ruhája is lenyűgöző (férfiaknak különösen), de én azt mondom: miért ne? Fiatal, dögös, mikor mutassa meg, ha nem most? Reménykedtem, hogy a ruhát úgy készítették el, hogy az este folyamán egyszer se történjen vele „baleset" (értsd: ne essen ki belőle egyik testrész sem). Úgyhogy hajrá Gabi!

A mai este tematikája: „Ez vagyok én".

A 12 döntős közös playbackjét inkább nem értékeljük, várunk inkább az élő éneklésekre. A 13. helyre, mint nagy nehezen végre kiderül, Benji jutott, akinek ezúton is gratulálunk, a másik jelöltem Gwendolin lett volna, mint mindenkinek, ahogy körülnéztem az interneten. Nos, Benji is megérdemelten szerepelhet a műsorban, és most, hogy ezt a kört letudtuk, nézzük is, ki hogy szerepelt.

Pálinka Republik: engem nem győznek meg most sem, a klasszikus vendéglátós haknizenekart hozzák, még ha jó arcok, meg aranyosak is, sőt, jól is zenélnek, de ez amolyan semmiség. Budapesten bármelyik hétköznap este lemehetek bárhova, és ott egy legalább ilyen szintű zenekar koncertezik. A baloldali gitáros hangja ráadásul jobb, mint az énekesé... Alföldi Róbert minden szavával egyetértek.

Jakab-Péter Izabella balladával jelentkezik, amin nem lepődünk meg, annál inkább a meglehetősen furcsa szoknyán, amibe bújtatták. Nagyon jól énekel, de igazából nem ragad meg, nem nagyon értem, mit is akar. Neki sokkal-sokkal többet kell ebbe a dologba beleadni, az énekléssel nincs gond, csak a szívvel.

A Tha Shudras Madonna Music című dalát hozza, ami igazán jó kezekbe került. Tetszik nekem, itt van egyediség, saját stílus, ötlet, kreativitás, ráadásul jó zenészek. Persze lehet nyugodtan berzenkedni a begyöpösödötteknek, hogy júj meg fúj, meg „mik ezek a maszkok", nekik üzenném, hogy ki lehet nyitni a szemeket, és nem csak nézni, hanem látni.

Kállai-Kiss Zsófi ma a második legszexisebb csaj Tóth Gabi után. A hangján kívül a mellei is roppant izgalmasak. A dal jó választás volt, az egész előadás jó volt, de a mellek még az én figyelmemet is túlzottan lekötötték, szóval ja, ja, jó volt. A stylistoknak eddig főleg jó pontok járnak, de azért itt egy kicsit mintha kiakadt volna a barométer.

Forrás: http://rtl.hu/rtlklub/xfaktor

Borbély Ricsinek nem ezt a dalt kellett volna hoznia, aki ugyanis manírmentesen akar énekelni, az pont hogy ebben nem fog tudni. Meló van benne bőven, vörösödik a fej rendesen, van itt erő, hang, lelkesedés, akarat, nincs is ezzel gond, de többre ment volna mondjuk - teszem azt - egy Johnny Cash-nótával. Nekem kell mindig NAGYOT énekelni, Ricsi. Neki különösen nehéz lesz a belénevelt vagy eredendően meglévő modorosságát legyűrni, de egyáltalán nem reménytelen. Pozitív, hogy nagyon akar, szorgalmas és alapos, de nem lehet mindent csak a sok munkával letudni. Kevesebb külsőség, több lélek, ez a recept.

Andelic Jonathan még mindig kedves srác, bár lassan már valami mást is énekelhetne, már jó pár évtizeddel később járunk, hahó! Igaz, látszik, hogy ez a műfaj a legotthonosabb neki, és jól is érzi magát benne, belevisz egy kis játékosságot és vagányságot is, ami eddig hiányzott. Nagyot énekel, de kíváncsian várom, más stílusban mit tud majd mutatni.

A Spoon stílusosan George Michael-dalt hoz. Aranyosak, fiatalok, helyesek, pont annyira modorosak, mint George Michael volt annak idején. Viszont jól oldják meg a feladatot, bulihangulat, Freedom. Mindössze érni kell még ezekhez a dalokhoz, de az út, amin járnak, jó.

Horányi Júlia előadásában az én ízlésemnek kicsit túl sok volt a margaréta, de még ez a giccsbe hajló túltengés sem von le a jó előadás értékéből. Júlia igazán kellemes a szemnek és a fülnek is. Ő az egyik, aki képes igazán elvarázsolni az embert még TV-n keresztül is. Kedves, tiszta, egyszerű, őszinte énekes.

Ilyés Jenifer, akiről most már tudjuk, hogy korábban a Megasztárban is próbálkozott, meg hogy szépségversenyt is nyert, a szokásos himnikus nótával érkezik (ráadásul ezt már többen elsütötték a verseny során idén). A javára írom, hogy most legalább tisztán és pontosan énekel, viszont nagyon művi, mutogatós, teljesítményorientált, csak a steril professzionalitást látom-hallom. Nincs se szív, se lélek, csak céltudatosság, ettől viszont unalmassá válik az egész. Jenifernek ugyanazt kell megtanulnia, mint többeknek a mezőnyben: az éneklés rendben van, most meg kell tölteni a formát tartalommal: érzelmekkel, gondolatokkal, vágyakkal. Enélkül ő is sajnos csak a „profigyártó gép"-ből kijövő eredmény: tökéletes paraméterek, hideg, tudatos előadás. Nem lesz könnyű dolga, de a szorgalom talán meghozhatja az eredményt.

Szabó Ricsi dala sajnos a mai legnagyobb mellényúlás. Tényleg? A Ghost...? Könyörgöm... nem lehetett volna valami mást? (Ráadásul pont ma néztem a Two and a Half Men sorozatból azt a részt, amelyikben ezt a nótát parodizálják.) Szeretem ezt a fiút, de a dal nem tetszett, ráadásul csúszkált, hamiskás volt, szóval ez most nálam nem jött be sajnos. Sebaj, Ricsi, talán legközelebb!

Benji, a vigaszágas befutó szintén az elnyűhetetlen dalok közül választott. Az első hangoknál fel is szalad a szemöldököm, és már kezdem írni a szapulást, de aztán a harmadik sornál leteszem a tollat, és csak hallgatom, nézem, nézem és hallgatom... Ez a maga nemében tökéletes volt. Ő az a ritka előadó, aki TUD közölni, átélni, nem kell vörös fejjel, ugrálva üvöltöznie, nem kell erőltetnie, tanulnia, elég, hogy ott áll, és énekel. Az egyedi dallamfordulatok nagyon jót tettek a dalnak, és a visszafogott, kristálytiszta éneklés is sokkal többet mondott, mint valami nagyívű, gigantikus himnusz. Az első, és egyetlen, akitől igazán meghatódom.

Tóth Andi a tőle megszokott energikus, vagány, bulis előadást hozza. Jó ez, bár sokat nem kell benne énekelni, plusz a refrénnel problémáim vannak, az lehetett volna pontosabb, alaposabban kidolgozott. Aranyos, kedves, helyes lány.

Nagy Ricsi dalánál először Bonnie Tylerre gyanakodtam, de szerencsére nem az lett belőle. Ő is bevetett már eddig sok mindent, most az egy szál zongorás kíséret van soron. Ő a Kasza Tibi-birodalom királya, és a Majka-dalt őszintének gondolva saját magát is őszintének hazudja. Ennél manírosabb, műmájerebb előadást még nem láttam. Lehet szidni, meg egyet nem érteni, de ez nekem brutálisan nem jött be. A mentorok viszont keményen benyalják ezt a blöfföt. Megáll az eszem... Két dolgot említenék, ami mindenképpen pozitív. Egyrészt Ricsi nem volt hamis, ha eltekintünk a rettentő szemforgatásos előadástól, az éneklés a helyén volt, másrészt a múltkor is és most is ő az egyetlen, aki magyarul énekelt.

Az extra produkció ma Danics Dóra, akivel semmi bajom nincs, de az idei mezőny minimum fele sokkal jobb nála, plusz ő sem tud leszokni a színpadias mutogatásról, ami nagyon zavaró és illúzióromboló.

Mivel a műsorból csak az énekléseket láttam, szerencsére nem tudom nagyon szidni, de azért azt muszáj megjegyeznem, hogy a mentorok értékelése után amit Istenes az egyes versenyzőkkel művel, az néha már súrolja a bűncselekmény határát. Buta, érdektelen kérdések, erőltetett, műjókedvű, ripacs viselkedés... Bence, szedd már össze magad!

Forrás: http://rtl.hu/rtlklub/xfaktor

A két párbajozó ma Jakab-Péter Izabella és a Pálinka Republik. Izabella magasan a jobb énekes, árnyalt, kiművelt hangszínű, finoman éneklő versenyző. A csapatnál az ötlet jó, de a megvalósítás nagyon gyenge, főleg az eddigi bulizenék tükrében. Ide is valami jó hangulatút kellett volna talán hozni. Szerencsére a mentoroknak is van fülük, és Izabellát juttatják tovább, míg a Pálinka Republiktól elbúcsúzunk.

Összességében elmondható, hogy az élő adás menetében, stílusában, jellegében semmiben nem tér el a korábbiakban megszokottaktól. Az énekesek jobbak, megérte őket hozni, itt már énektechnikai gondok nincsenek, a finomságokon viszont még van mit dolgozni. Egyelőre megjósolhatatlan a végkifejlet, ez is jó, nem mint a korábbi években, ahol rögtön az első adás után tudtuk, ki a legesélyesebb. Ha a dalválasztások jók lesznek, még akár jó műsorok is születhetnek ebből az alapanyagból. Jövő héten találkozunk!

Új hozzászólás