Nem szabad félni! - Valahol Európában a KOMISZ és a dESZKa Társulat előadásában
Képgaléria megtekintése2014.10.20. - 00:45 | Waldo - Fotó: Büki László 'Harlequin'
Október 18-án szombaton a zsirai Fogyatékosok Otthona színháztermében került bemutatásra a KOMISZ és a dESZKa Társulat előadásában a Valahol Európában című előadás. A végig magával ragadó produkció talán legfontosabb üzenete, gondolata volt: "Ha együtt megyünk, talán oda fogunk érni”. Ha nem félünk azoktól, akik valamiben mások, mint mi, ha nem félünk megnézni őket, ha kézen merjük fogni őket, és azt mondjuk nekik: gyere, játssz velem, talán akkor odaérhetünk egy olyan világba, ahol nem csak nem szabad, de nem is kell félni...
Radványi Géza és Balázs Béla azonos című filmje alapján írt musicalt Dés László és Nemes István, amely számos feldolgozást ért meg napjainkig. Október 18-án a KOMISZ és a dESZKa Társulat, valamint az otthon tehetséges, színjátszást kedvelő és szívesen művelő lakói előadásában láthattuk a zsirai Fogyatékosok Otthona színháztermében a megrázó darabot.
Az előadás kezdetén egy döbbenetes színpadképpel találkozunk. Nem tudjuk még, hogy mi történt, de rezzenéstelen, szomorú arcokat látunk és gyászt, az önmagával vívódó ember gondolatait halljuk, majd eldördül egy lövés.
„Nincs kimondva, de a cselekményből kitűnik, hogy a II. világháború idején járunk. Egy fiatal kislány, Kuksi édesapja utolsó mondatát mondja: "Nem szabad félni!". Az Állami Javítóintézetet szétbombázták, a találatot túlélt fiatal fiúk és lányok elveszve, csapatba rendeződve próbálják túlélni a háború viszontagságait. A fiúk csapatukba veszik Kuksit is. Időközben találkoznak egy másik gyereksereggel. Az eleinte nehézkes elfogadást követően rájönnek, hogy csak együtt vészelhetik át ezt az időszakot. A hadsereg és a statáriális bíróság hajszolni kezdi az árvává vált gyerekeket, akiket csavargónak nevez. A két csapat vezetője között meglepő kapcsolat alakul ki. A domb tetején találnak egy elhagyatottnak tűnő birtokot, ahol Simon Péter, egykori karmester és zeneszerző lakik. A kezdeti bizalmatlanságból végül bizalom lesz a gyerekek és a ház ura között. Megtanítja őket a zene fontosságára és szeretetére. A hadsereg és egyben a statárium megtalálja őket, de a gyerekek felveszik a kesztyűt. Sikeres, de mégis tragikus véget ér a harc. Simon Péter egy utolsó ajándékot ad a gyerekeknek, amellyel egyben életüket is megmenti. Sajnos a finálé dala Kuksit siratja, aki már nem éli meg az áhított holnapot."
Már rögtön az előadás elején feltűnik, hogy az aprócska színpad minden négyzetcentiméterét kihasználják. A színészek fejmikrofonba énekelnek, a hatást fokozza a füstgép, a baljós fények, és ez már az első percekben azt sugallja: hiába kicsi terem, hiába két társulat kooperációjában létrejött előadás, mindent megtettek azért, hogy a színpadi mondanivalót leghatásosabban átadhassák a nézőnek. Annak a nézőnek, aki ekkor még nem tudja, hogy 2,5 óra érzelmi hullámvasút következik, ahol a szív és a lélek hol sír, hol pedig hangosan nevet, hogy aztán a következő pillanatban ismét mélyen érintsék a látottak és hallottak.
A színpad berendezése folyamatosan változott a függöny mögött egy-egy jelenetet követően, de a közönség figyelmét ekkor is fenntartották: a kerettörténésekben a színpad előtt hol ének, hol leventék toborzása volt látható, aztán 1-2 perc múlva újra szétszaladt a függöny, és a néző azonnal más helyszínen találta magát.
Az első felvonás végén a nyitóképhez hasonló jelenet tárult elénk. A sokkoló dalszöveg „az ég tán befogadja, ad neki inget, ad neki enni, jó helye lesz már" a lélekig hatolt. Könnyekkel küszködve néztük, ahogy az egyik pillanatban az ételnek örülő, a másik pillanatban pedig holtan fekvő társuk mellett térdelnek a szereplők.
A második felvonás pozitív képpel indul. Nem tudjuk, hogy miért, de az idős művészről azonnal érezzük, hogy a történetet pozitív irányba terelheti. A színdarab talán legnagyobb ellentétpárjával találkozunk itt, ami megfordítja az események alakulását. A sok főből álló, állandóan vándorló, nincstelen gyerekcsapat, akinek semmilyen jövőképe nincs és csak a holnapra koncentrál, találkozik valakivel, aki egyedül van, akinek háza, szakmája, tehetsége van, és aki a boldogabb jövő reményében költözött az elhagyatott házba. A gyerekek foglyul ejtik őt, majd egy nagyon furcsa jelenetet láthatunk: valami megfordul, mintha reményt szórna szét a művész mindenhol, ahová néz.
Ficsúr, aki mindig fölényesen azt mutatta, hogy sebezhetetlen, most titokban Istenhez imádkozik. Hosszú és Suhanc közelebb kerül egymáshoz, a megkötözött művészt pedig Kuksi kioldozza - aki olyan az egész előadásban, mint az utolsó remény a jóra - akit aztán az, aki az előbb még fogoly volt, saját ruhájával takar be, mikor „őrzője" elalszik. Ez az párhuzamosan, egy színpadképben játszódó esemény elindít valamit. Talán az első pozitív történés az előadás alatt, ami folytatódik a „Zene az kell" énekkel, ahol megint történik valami: a mindig csak a mai napot túlélni akaró gyerekek először gondolnak a jövőre. Elmondja az egyik, hogy ő balerina lesz, a másik karmester vagy mozdonyvezető. Először jelenik meg az, ami minden gyereknek sajátja kell, hogy legyen: a vágy arra, hogy mi lesz akkor, ha felnő. Először látunk igazán „gyerekeket" a színpadon, akik eddig egytől egyig „kis felnőttek" voltak. Végül a törvény lesújt mindenkire, de az utolsó pillanatban a művész ment meg - majdnem - mindenkit. Kuksi, aki „holnap" haza szeretett volna menni, aki mindig hitt abban, hogy „holnap" végre vége lesz minden rossznak, végül nem láthatja meg már a másnapot. Mégis ő üzeni mindenkinek: nem szabad félni.
A zsirai Fogyatékosok Otthona színjátszást kedvelő lakói jó karaktereket kaptak a darabban, a falu népét, a katonákat játszók mind-mind elhitetették velünk azt, amit épp színpadra vittek.
A főbb szerepeket játszó karakterek közt találtunk kiváló énekhangokat, a legnagyobb hatást Ficsúr tette ránk e tekintetben, akinek mind színészi játéka, mind énekhangja magával ragadott, legyen szó szomorú, vidám, vagy épp női hangon előadott énekről. A másik ilyen karakter az „egyenruhás" volt, aki mindenkor a törvényt képviselte. Külön fokozta a hatást, hogy a vékony testalkatú fiú szerepét - aki a törvény adta biztonság nélkül talán szürke egyéniség lett volna - a játékával teljesen negatív karakterré alakította Kovács Gábor.
A szereplők mind hitelesek voltak, az ételért, vízért vívott harc teljesen élethű volt. Játszottak a hangjukkal, hangerővel, mozdulatokkal, kiváló mimikákat láttunk, olyan volt, mintha tényleg minden karakter szívvel-lélekkel belépett volna saját szerepébe.Az egész darab folyamatosan fenntartotta a figyelmet, a rendező, Betuker Botond - akinek ezúton is gratulálunk - ügyelt arra is, hogy az állandó feszültség mellett a becsempészett humorral mégse legyen túlságosan sokkoló az előadás. Ezekhez az eszközökhöz úgy nyúlt a rendező, hogy nem tördelte szét azt, ami a lelkünkben az előadás elején elindult, inkább csak hagyott néhány jótékony, nagy levegővételt általuk. Csodás énekhangokat, profi szervezést, színpadátszerelést, a közönséget végig a „markában tartó" előadást láthattunk. Külön érdekesség, hogy a művész színdarabbeli neve Simon Péter, aki a katolikus egyház hagyományai szerint háromszor árulta el Jézust - ahogy a darabban Péter is "elhagyta" a gyerekeket (legalábbis ők ezt hitték) majd mindig visszatért - és ő lett az első pápa, akire Jézus az egyházat építette. Ahogy a gyerekeknek is ő lett az alap, a biztos pont, a kőszikla, a háza lett az a hely, ahol végül otthonra leltek. Simon Péter emberhalász volt a hagyomány szerint, itt viszont az árva gyerekeket gyűjtötte maga köré.
A végén Kuksi üzenetét mind a magunkénak gondolhatjuk. "Nem szabad félni...". Talán az élet minden területére igaz lehet, mi mégis egyet ragadunk ki ezekből: ha egy színházi plakáton azt olvassuk, hogy egy gimnázium és szakközépiskola növendékei egy fogyatékosok otthonának lakóival játszanak együtt, akkor nem szabad félni. Nem szabad félni ettől, hanem meg kell nézni az előadást. Ahol merni kell szabadjára engedni az érzelmeinket akkor is, ha hatalmasat nevetnénk, és akkor is, legszívesebben zokognánk...
Az előadás következő időpontja és helyszíne: október 24. péntek 18.00 / Bük, Művelődési Ház
KOMISZ & dESZKa Társulat
Az integrált társulat, a Komédiás Integrált Színház (ismertebb nevén: KOMISZ) a zsirai Fogyatékosok Otthona tehetséges, színjátszást kedvelő és szívesen művelő lakóiból (Vezető: Szalai Péterné „Gitta"), valamint a soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában működő dESZKa Társulat tagjaiból áll (Vezető: Betuker Botond).
Épek és sérültek, együtt, egy színpadon. Fogyatékkal élő emberek, általános és középiskolások, sajátos nevelési igényű diákok csapata. A szakmai tapasztalaton túl, melyet az évek során szereztek, sok közös élmény, megélt siker, barátság is a hátuk mögött volt már. Jelmondatukká vált, jelenlegi darabjuk egy idézete, mely így szól: „mert ha együtt megyünk, talán oda fogunk érni".
A színházi munka nemcsak hasznos időtöltést jelentett számukra, hanem önmegvalósítást, élményt, új kompetenciákat és kapcsolatot a külvilággal, de minden előtt, a szeretetet adni és kapni tudás helyes tudományát. Szeretnék bebizonyítani a Nagyérdeműnek, hogy a művészi élmény nyújtásán túl, a sérült emberek átlépve saját korlátaikat, képesek arra, hogy értékeket közvetítsenek, s hogy a társadalom peremére szoruló sérültek rétege éppoly értékes és fontos, mint bárki más. Közös előadásaikkal le kívánják dönteni az előítéletek korlátjait. Megpróbálják a fogyatékkal élők világát közelebb hozni az épekéhez. Játékuk során azt kívánják hangsúlyozni, ami közös, ami összeköti őket, s nem azt, ami szétválaszt. Legfőbb szándékuk, hogy amatőr szinten, a legnagyobb színvonalon örvendeztessék meg a hálás közönséget. Művészeti vezető: Betuker Botond
Valahol Európában
Sorsok. Embertípusok. Háború. Gazdagság. Szegénység. Összeesküvés. Gyilkosság. Félelem. Összetartás. Csapat. Zene. Otthon. Halál. Szerelem. Szeretet. Humor.
Mesét, történetet láthat az, aki szórakozásra vágyik. Szerelem, dráma, akció, gyilkosság, humoros jelenetek. Mindezek mellett ott áll az aktualitás, amelynek témája egész terjedelmében ráillik a mai Európára. Hatalom kontra társadalom. Rendszer kontra emberek, sorsok. Nem tudjuk ki kicsoda és hova tartozik, csupán érzékeljük az ellentétet, a jót és a rosszat. Nincs kimondva semmi és senki. Mindenki eldöntheti, hogy éppen mit szeretne látni. A társulat első nagyszínházi darabjának fő mondanivalójával indul az előadás. „Legyetek jók, ha tudtok..." - talán annak a darabnak a folytatását láthatjuk. Hasonló téma és szerepek, csupán egy másik korban. Hasonló, mivel itt is felmerül a két választható út, amely meghatározza életünket. Különböző, hiszen a Legyetek jók, ha tudtok című előadásban a jó oldal mutatkozik meg a választás területén, jelen esetben meg a rossz, a gonosz oldal kap választási lehetőséget. „A rendszer" vajon folytatja a negatív hadjáratot és a végén egyedül marad, vagy a jót választja? Erre a kérdésre már az előadás elején választ kapunk, hiszen a jövővel indul a cselekmény.
A társulat legújabb színdarabja, abban különleges, hogy az ép és sérült tagok nemcsak együtt játszanak a színpadon, hanem műszakot vállalnak, díszítenek, részt vállalnak a díszletek létrehozásában és a legfontosabb, élő előadásmódban, a saját énekhangjukon szólaltatják meg a színdarab dalait.
Szereposztás
Simon Péter - Hegedűs Attila
Kuksi - Préger Zsófia
Hosszú - Koczor Dániel
Suhanc - Tóth Melinda
Ficsúr - Szaszák Zsolt
Szeplős - Préger Rebeka, Szabó Dániel
Egyenruhás - Kovács Gábor
Feketeruhás - Szalai István
Leventeoktató - Kóczán Krisztián
Sofőr - Szabó Attila
Tanító - Ravadich József
Tizedes - Rózsavölgyi János
Gyerekek:
Avar Gergely, Ámbrics Jázmin, Büki Zsófia, Góg Dorina, Hegedűs Botond, Horváth Laura, Kolnhoffer Dóra, Kovács Veronika, Moharosi Melissza, Nagy Rita, Németh Petra, Pap Vivien, Pethő Mónika, Szabó Dániel, Szemerits Barbara, Tajti Boglárka, Tóth Dániel
Helybéliek:
Bander Mónika, Hordós Erika, Izsa István, Kabelács Károly, Levkovics József, Maráz Norbert, Molnár Tamás, Péczeli Erika, Pötös Jolán, Szabó Sándor, Sziráki Krisztina
Díszlet:
A díszlet tervezése és kivitelezése a Nyugat-magyarországi Egyetem
CREATIVE L00165 Határon Átnyúló Projekt keretében készült.
Műszaki terv és kivitelezés:
Dr. Horváth Péter György és Koroknai László
Hangosító: Betuker Péter
Technikai munkatárs: Hanis Krisztián
Díszítő stáb: Horváth Laura, Kolnhoffer Dóra, Kovács Gábor, Kovács Veronika, Kóczán Krisztián, Molnár Tamás, Pap Vivien, Préger Rebeka
Ügyelők, súgók: Ecker Zita, Farkas Melinda, Szalai Péterné „Gitta"
Technikai munkatárs: Holler Anita
Díszlet: Krizsán Anita, Ordasi Ágnes
Szcenika, világosítás: Betuker Botond
Rendezőasszisztens: Szalai Péterné „Gitta"
Rendező: Betuker Botond
Fővédnök: Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1885 szavazat
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások