A ZBB immár kissé megváltozott felállásban (Fischer László - gitár, Kiss Zoltán - ének, Krecsmarik Gábor - dob, ütős hangszerek, Nagy „Liszt" Zsolt - billentyűs hangszerek, Tolmacsov György - basszusgitár), de azóta is sikeresen működik; túl vannak egy lemezen, és készül a következő album is. A zenekar külön érdekessége a „kettő az egyben" felállás, hiszen ők maguk a Korál Forever Band is.

Vaskarika.hu: Hogy talált rád a zenekar?

Kiss Zoltán: Én személy szerint úgy kerültem ide, hogy mikor Fischer Laci és Bajnok megalapította a bandát, akkor rám gondoltak, mint énekesre, mert Fischer egyszer látott itt a sörsátorban, és nagyon tetszett neki. Hát így történt.

Ha valaki még nem ismeri a zenekart, interneten keresve találhat jó pár élő felvételt is, illetve egy videoklipet, amit az első lemezetek egyik dalára vettetek fel. Mondanál pár szót erről az albumról? Tudjuk, hogy 2012 novemberében jelent meg Holnaptól... címmel.

A lemez már viszonylag régen megjelent, és azóta már jócskán benne vagyunk a második lemez munkálataiban. Azért kellett rá annyit várni, mert nem is volt stabil a zenekari felállás az első másfél évben, meg is kellett írni a dalokat, koncertezni, stb., és amikor már kész volt az 50-60%-a a lemeznek, akkor elkezdődött némi „vándorlás". A ritmusszekció (Kékesi „Bajnok" László - basszusgitár és Donászy Tibor - dob) lecserélődött, és amíg ez is stabillá vált, és elkezdhettünk stúdiózni, kiadót keresni, azon gondolkodni, hogy magánkiadás legyen-e, vagy ne... ez jó két és fél évbe telt. A lemez alapvetően jó fogadtatásra talált, a klip pedig abszolút low budget klip lett (a mi helyzetünknek megfelelően). Ez egy koncerten forgatott klip, mivel itt alapvetően olyan zenészek vannak, akik sajnos nem ebből élnek. Lényeg, hogy ez a lemez teljesen elfogyott. Lehet, hogy a mai helyzetben 500 db lemez nem sok, de gyakorlatilag nulla reklámkampánnyal így elfogyjon, az jó eredménynek számít.

Amikor az első lemez megjelenik, általában kezdődik a következő lemezre gyúrás, hiszen a kész anyagot lélekben elengedjük, és máris hozzáfoghatunk a továbbiakhoz.

Igen, a zenekarban mindenki abban a sajátos helyzetben van, ami a 3. évezredbeli magyar rockzenészeket jellemzi, hogy tudniillik ebből nem lehet megélni, ezért mindenki dolgozik. Mindenki több zenekarban is játszik, így lassan készül a dolog. Vannak már persze készen új dalok, amiket koncerten is játszunk, vannak olyanok is, amiket még nem vittünk közönség elé, és rengeteg zenei és szövegbeli ötlet, amik még nincsenek összefűzve. Gyakorlatilag ha lenne egy hónapunk, amikor valaki azt mondja, hogy fizet mindenünket, nem kell dolgozni, úgy összeraknánk azt az albumot, hogy mindenestül... de hát ez nem megy.

Hogyan zajlik nálatok a dalkészítés? Ti milyen módszerre esküsztök?

Nálunk erre abszolút bejáratott út van. A zenei ötleteket, alapokat, riffeket, ritmust stb. refrén-verze bontásban Laci vagy Liszt, vagy ketten együtt szállítják. Ezekre én első körben egy úgynevezett „blabla angollal" készítek énekdallamot, amit gyorsan fel is énekelek valami házi megoldással, hogy a többiek meg tudják hallgatni. Ha mindenki azt mondja, hogy oké, akkor írok rá szöveget, és kész. A próbateremben természetesen hangszerelünk, mindenki elkészíti a maga kis részét, finomítgatja a nótát, és onnantól már csak bepróbáljuk.

Olyan nincs, hogy te otthon kitalálsz valami nótát, és elviszed próbára?

Ilyen is lehetne, de én valahogy riff kitalálásban és harmóniamenetek összehozásában annyira nem vagyok jó. Ha viszont tetszik a harmóniamenet, amit hallok, akkor dallamot szinte azonnal találok rá, ami általában tetszik is a többieknek, ezért alakult ki ez a módszer.

Furcsa felállás a tiétek, mert gyakorlatilag két zenekar vagytok egy testben, egy legénységgel két lovat ültök meg.

Igen, nagyon vadregényes, hogy miért alakult ez így. Eleinte a Korál Forever azért jött létre, mert Fischer Laci szeretett volna Korál dalokat játszani, ebbe viszont nem vonta bele az akkor még a zenekarban játszó Kékesi Bajnokot és Donászy Tibit, mert ők nem igazán tudtak a sok egyéb tennivalójuk mellett ezzel is foglalkozni, Liszt meg én viszont akartunk, így érkezett hozzánk egy plusz ritmusszekció. Később kiderült, hogy annyira nehéz ezt az egészet összeegyeztetni, bulikat találni, próbákat szervezni, hogy nem sok értelme van ezt két vágányon futtatni. A Korál Forevernek ebben az évben talán ha három bulija volt mutatóban. Úgy voltunk vele, hogy azt megcsináljuk szeretetből, és akkor csak ezt a társaságot kell összefogni, koordinálni, így többet tudunk foglalkozni a zenekarral. Ezt is az élet hozta tehát.

A két zenekart az is megkülönbözteti, hogy a Korál Forever csak Korál dalokat játszik - olyanokat is, amiket egyébként Korál koncerteken nem hallhat a közönség.

Így van, és ha valakinek van lehetősége, mindenképpen javasoljuk, hogy hallgassa meg. A Korál Forever egyébként abban is más, hogy a rockosabb vonalat képviseli a Korál számokban is. (Míg a líraibb vonulatot ugye Balázs Fecó viszi a Korálban). Nyilván mutatóba azért van pár lassú nóta is a repertoárban, mert a Korálnak azért az egy nagy erőssége volt, de alapvetően a rockos részre koncentrálunk, megspékelve egy-két olyan extrával, ami Korál koncerten nem hangzott el korábban.

A ZBB viszont már kezdetektől saját számokkal operál, kiegészítve esetleg néhány feldolgozással.

Igen, persze az elején a három nagynevű ember múltjából hozott dalokból építkeztünk, hiszen akkor még nem voltak saját dalok. Eleinte P. Mobil, Tunyogi, stb. dalokat játszottunk, de már az első koncertjeink idején volt két saját dalunk, tehát ez elég gyorsan kialakult. Ahogy íródtak a dalok, úgy cserélődött ki a repertoár. Most már a koncertek nagyobbik része sajátból áll, vagy maximum fele-fele a feldolgozások aránya.

Nem nehéz egyensúlyban tartani a régi és az új dalokat? Lehet hogy az ember jobban szeretné az egyiket, a közönség a másikat... nincs ilyen?

Nem, igazából az a nehéz, hogy bizonyos dalokat, amiket mindenki vár tőlünk, nem akarjuk játszani, mert azt meg boldog-boldogtalan előadja. Kérdés persze, hogy milyen minőségben, de akkor is. Van egy csomó klasszikus dal, amit a törzs-ZBB-sek állandóan kérnek, ilyenkor komoly ellenállásba ütköznek részünkről. Vegyük pl. a Kétforintos dalt, ami nagyon jó, klassz dal, de már a 13 éves gyerekek is megtanulják, ami szintén nagyon jó, csak mi inkább hadd játsszunk olyat, amit mások nem.

A tagcserék után mennyiben változott meg a zenekar, illetve a zene stílusa, hangulata?

A légkör eredendően jó, hiszen régóta ismert barátok csatlakoztak a csapathoz. Mi tudtuk, kit akarunk, úgy hívtuk meg őket. Korábban mindig Tolmacsov Gyurit kértük fel, ha Bajnok nem ért rá - a végén már úgy volt, hogy 6 buliból 5-ön Gyuri volt velünk. Ekkor volt egy nagyon jó hangulatú, oldott beszélgetés, amikor is a váltás megtörtént kettőjük között, ez tehát adta magát. Krecsmarik Gabi megint csak kézenfekvő volt, hiszen én 15-16 éves koromtól zenélek vele, immár 26 éves múltunk van, unokatestvérem, stb., ráadásul Fischer Laci is látta dobolni. Az együtt zenélés így más érzés lett, úgyhogy a hangulat, ha változott is, maximum pozitív irányba. A zene is változott, persze, és ugyanazok a dalok - számomra legalábbis - most ötvenszer jobban szólalnak meg. Ez természetesen nem a korábbi két tagra vonatkozó kritika, csak van olyan, hogy öt zenész közt van egy olyan fajta kohézió, amitől egyszerűen jobban szól minden.

A szövegeket egytől egyig te írod. Nekem ez kifejezetten szimpatikus, hiszen valószínűleg az énekes tudja legjobban, mit tud hitelesen kifejezni, hol kell levegőt vennie, mi kényelmes neki, mi az, ami meggyőző az ő szájából. Amikor megszületnek ezek a szövegek, és te megmutatod a többieknek, általában jó fogadtatásra talál?

Általában igen. Szoktunk néha persze kidobni dolgokat, nem sokszor, de azért megesik; bár ez nem szöveggel, hanem énekdallammal fordult már elő, szöveggel még soha.

Azért neked se lehet könnyű, hiszen egy kicsit más stílusból érkeztél.

-Igazából ez nagyon egyszerűen működik. Megírok egy énekdallamot, ha jó, jó, ha nem, hát nem, lesz majd másik. Én úgy énekelek, ahogy énekelek, azért vagyok itt, mert ez tetszik a többieknek. Mindegyikünk csinált, és csinál most is másfajta zenét, persze, de ami nagyon fontos: ezt IS szeretem. Akkor lenne baj, ha ezt valami másért csinálnám: barátságból, pénzért, szívességből, stb. Na ez az a zenekar, akit aztán tényleg nem a pénz tart össze. Én azért játszom hard rockot is, mert szeretem, gyerekkorom óta hallgatom. Hallgattam persze Iron Maident, Metallicát, meg Scorpionst, a Deep Purple-t imádtam, szóval egyikünktől sem idegen a másfajta zenei világ, de ezzel nem volt soha gond.

Mindegyikőtök több zenekarban is játszik a munka mellett. Nem lehet könnyű mindegyikben szívvel-lélekkel részt venni. Van kiemelt zenekar az életetekben, amire jobban fókuszáltok, mint a többire?

Az igazság az, hogy én minden zenekaromat egyformán szeretem úgy is, mint társaságot, úgy is, mint zenekart; nagy szeretettel játszom mindegyikben. Mindenhol van valami, amit nagyon szeretek, ami nincs a többiben - lehet ilyen szegmenseket találni, és ez néha nem is zenei dolog. Pl. az én esetemben van olyan zenekar, amit azért szeretek különösen, mert az égegyadta világon semmit nem kell benne tennem, minden valaki más vállán nyugszik. Nekem mindig csak jön egy email, hogy ide menjek próbára, koncert ekkor és ekkor itt és itt, ez megy érted, stb. Ez nagyon jó, kevés zenekarban működik így.

A ZBB-ben mi a különlegesség?

Mi az, amit legjobban szeretek benne...? A barátságokat. Itt vannak azok az emberek, akikhez én a legközelebb érzem magam nemcsak zenekaron belül, hanem a magánéletben is. Ez kétségtelen. Persze a saját szerzemények is fontosak, ha a zenei részét nézzük.

Mikor és hol játszotok a közeljövőben?

A Backstage klubban fogjuk tölteni a klubszezon első felét, ott leszünk havonta egy alkalommal. Ezen kívül is lesznek még bulik vidéken is, ezekről aktuálisan a Facebook oldalunkon érdemes tájékozódni.

A végére egy egészen személyes kérdés: ha nem dolgozol, nem zenélsz, nem énekelsz, nem koncertezel, milyen zenét hallgatsz?

Hú, nagyon sokfélét. Az állandó és mindig előkerülő a Dream Theater, az egyfolytában visszatér. Az újabb dolgaikat is szeretem, a régebbieket is, szerintem én vagyok az egyetlen ilyen rajongó, de én ilyen vagyok, minden megvan tőlük. Ami mostanában jött be, az talán az új Opeth album. Eddig kétszer hallottam, és meglepett; nem voltam rajongójuk eddig, de ez meglepően melodikus. Ami nem olyan régi, az a 2012-es Rush album, ami nem megy ki a fejemből, és most láttam a DVD-t is. Rengeteget hallgatok ezenkívül Celine Diont, Peter Gabrielt és Kiss-t. Eddig pl. nem láttam a szimfonikus Kisst, pedig elég régi, 2003-as. Most kaptam meg, és teljesen hanyatt estem tőle, hogy milyen jó. Celine Dion pedig örök, az a csaj egyszerűen zseniális.

Üzensz valamit az olvasóknak?

Talán annyit, hogy sajnos Magyarországon nem nagyon alakulnak melodikus rockzenekarok. Aki szereti a zenét, és ezt az eltűnőben lévő műfajt, és füllel hallgatja, az legalább egyszer jöjjön el, és hallgasson meg minket.

Az interjú után ott maradtam a banda koncertjén is a városligeti sörsátorban. Igazán javaslom mindenkinek, aki szereti az élő zenét bármilyen stílusban. Az élő zenének ugyanis műfajtól függetlenül megvan az a tulajdonsága, hogy csak szívvel játszva lesz igazi. Tanúsíthatom: ez a zene bizony igazi.