Ahol Radnóti Miklós és a slam poetry találkozik

2014.10.30. - 10:00 | vaskarika.hu

Ahol Radnóti Miklós és a slam poetry találkozik

Helyszín: Akvárium Klub, Budapest

Dátum: 2014.11.09.

November 9-én rendhagyó megemlékezést tartanak Radnóti Miklósról a fiatalok körében egyre népszerűbb műfaj, a slam poetry jegyében. A nap folyamán egyrészt fiatal feltörekvő slammerek versenyeznek egymással, majd a műfaj szakavatott képviselői mutatják be tudásukat.

Az alapot mindehhez nem Radnóti Miklós versei, hanem a költő élete és munkája által inspirálja, saját élmények képezik. Ennek tükrében az est felépítése is más lesz, mint az eddigi slam poetry események.

„Az est abban lesz más, mint az eddigiek, hogy ezúttal a hét író együttműködve, előre szerkesztett dramaturgia szerint dolgozza fel a témát. Az egyes slamek önmagukban is értelmezhető műsorszámok lesznek, mégis szervesen kapcsolódnak egymáshoz, akár egy szonett koszorú." - mondja Színész Bob, azaz Horváth Kristóf, a workshop egyik irányítója, úgynevezett slam coach- a. -  „Az est nem Radnóti élettörténetét akarja elmesélni, és nem is a versek felelevenítése a cél. A költő életének, írásainak, illetve a kor történéseinek inspiráló motívumait saját élettapasztalatunkkal összevegyítve mesélünk az emberi természetről, sorsról, szerelemről, háborúról. Az emberi élet értékességét szeretnénk megmutatni és átélhetővé tenni egy elkényelmesedett korban."

„Horváth Kristóf javaslatára saját élményeket dolgozunk fel a Radnóti életét átszövő témákban, amik nem feltétlen a leggyakoribbak a slamben, pl. halál, háború. De a szerelmet, a tettek súlyát is új szemszögből vizsgáljuk és fogalmazzuk meg. Az est egésze attól különleges, hogy egy felépített, Radnóti Miklós életéhez illeszkedő slam-előadást hallhat a közönség, amiben új arcukat mutatják meg a slammerek is." - teszi hozzá Hugee, azaz Mavrák Kata, az esti előadás egyik fő szereplője. - „Egy-egy helyen talán érdekes lenne, hogyan keltjük újra Radnóti verseit. Így viszont még izgalmasabb a feladatunk!"


Az eseményre már most nagyon sok fiatal jelezte részvételét. Úgy tűnik tehát, hogy szerencsére a mai fiatalokban is él még a költészet, az irodalom szeretete. Színész Bob szerint a megemlékezésnek nem is célja, hogy ezeket reklámozza.

Nem gondolom, hogy a slamnek népszerűsítenie kellene a költészetet. Azt sem gondolom, hogy a költészetet népszerűsíteni kell. A versben rejlő erő akkor is létezik, ha nem veszünk tudomást róla. A jó slam erre az erőre hívja fel a figyelmét annak is, aki eltávolodott a verstől. De nem azért, mert ez a missziója, hanem mert állandóan szem előtt tartja és felmutatja, hogy a vers a legalkalmasabb forma a sűrű és intenzíven ható gondolatok közlésére." - mondja.

Radnóti Másképp - Slam workshop és verseny

2014. november 9. 14 órától

Akvárium Klub, Budapest

A belépés ingyenes!

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/999371796747023/

Új hozzászólás