Letekertük - Bringával a Fertő-tó körül (útibeszámoló)

Képgaléria megtekintése2009.05.27. - 02:30 | Büki László 'Harlequin'

Letekertük - Bringával a Fertő-tó körül (útibeszámoló)

Családi programnak sem utolsó felkerekedni és egy hosszú hétvégét rászánni a Fertő-tó körüli kerékpártúrára. Kicsit kihívás is, de a végén jóleső érzéssel lehet konstatálni: körbekerekeztük Közép-Európa harmadik legnagyobb tavát. Két gyerekkel a „nyakunkban” mi is nekivágtunk, hogy leteszteljük a tó körüli kerékpárutakat és azt, hogy sógoréknál mitől működik a kerékpáros turizmus is jobban.

1. nap: Fertőrákos - Neusiedl am See, 50 km

Autónkat egy fogadónál hagyva vágtunk neki a túrának. Az időjárás miatt a fertőrákosi Kőfejtőt és a határhoz közeli Mitrász-szentélyt kihagytuk, így a csak gyalogosok és kerékpárosok által igénybe vehető mörbischi határátkelőt pár percen belül elértük. A B10-es aszfaltozott kerékpárúton napraforgók és szőlőtőkék közt vezetett az utunk Rust-ig, ahol a Rathhausplatz-on már szikrázó napsütésben tartottuk rövid pihenőnket. A téren érdemes megnézni a kisváros XVI-XVIII. században épült - számos gólyafészekkel tarkított - házait.

Rust-ból Oggau-n keresztül haladtunk tovább Purbach-ig, a kissé emelkedő útszakasz könnyen teljesíthető volt. Sok látványosságra ezen a részen azonban ne számítsunk. A tótól talán ezen a szakaszon vagyunk a legtávolabb, a sűrű nádas egyébként is „takarja" a tavat a szem elől. Purbach-ba érdemes betérni - amit a kerékpárútról akaratlanul letérő bringásként én is megtettem -, és megtekinteni a Török-kaputól induló pincesort.

A Borostyánkő út mellett fekvő Winden-en és Jois kicsiny falván keresztül tekerve érkeztünk meg a Fertő-tó „fővárosába", Neusiedl-be, ahol közvetlenül a kerékpárút mellett sikerült szállást találnunk.

Rust - Fertő-tavi bringatúra

2. nap: Neusiedl am See - Apetlon, 46 km

Reggeli indításként a város strandjához és kikötőjéhez tekertünk le, ami a szomorkás időjárás miatt - néhány vitorlást leszámítva - kihalt volt. Mivel napi tervünk a Fertő körüli kisebb sós, szikes tavak megtekintése volt, sokat nem időztünk itt, hanem Weiden-en keresztül Podersdorf felé vettük az irányt. Weiden után a Fertőzugi Nemzeti Parkban egy kb. 5 km-es szakaszon már finom murvás földúton haladtunk. A földút melletti kilátóból érdemes körbenézni: láthatóak a szlovák határ szélkerekei, a száraz réten bálákba rakott szalma és a Fertő-tó. Utóbbihoz a kilátótól a nádason keresztül kis csapás vezetett, néhol ingoványosabb talajjal. Érdemes a kb. 5-10 perces utat megtenni a tónál fogadó látvány kedvéért.

Podersdorf-ba már újra aszfaltozott úton gurultunk be, ahol megnéztünk egy működőképes szélmalmot. Továbbra is a B10-es utat követtük, de a körforgalomból nem Illmitz irányába, hanem a kemping felé, egyenesen mentünk tovább. Az út itt halad a legközelebb a tóhoz, és a települést elhagyva, pár kilométer után ismét egy kilátóból gyönyörködhettünk az elénk táruló panorámában. A kilátó melletti tájhű esőbeállóban eltöltött rövid idő után folytattuk utunkat, de kb. 2km megtétele után nem bírtunk ellenállni a Höllénél található, boraival és sajtételeivel csábítgató kisvendéglőnek.

A Höllét elhagyva 500m után kettéágazik az út: a B10-es egyenesen Illmitzbe visz, a B20-as (Lackenradweg) - finommurvás földút - pedig a szikes tavak mellett a kompkikötőhöz és strandhoz (az utolsó 4 km a B10-el közös, aszfaltozott szakasz). Utóbbit választottuk, bízva a táj változatosságában. Nem is csalódtunk: sátorformájú nádkévék, nádtetejű pásztorkunyhók és gémeskutak idézték fel a régi idők emlékét.

Darscho-tó gémeskúttal - Fertő-tavi bringatúra

Az első kisebb tó, amit elértünk, az Oberer Stinkersee (Felső-Büdös-tó), melynek szikes talajára - a tiltó tábla ellenére is - rámerészkedtünk. Ezt követte az Alsó-Büdös-tó, a Zicksee (Szik-tó) és a Kirchsee, amiknél a fenti „mutatványt" már nem vállaltuk be.

A tavakat elhagyva a B10-B20 közös szakaszán értük el az illmitzi strandot és kompkikötőt, ahonnét a komp kb. 3 km-t tesz meg a túlparton levő Mörbisch-ig. A strandon való ejtőzés után áthaladtunk Illmitz-en, újra a B10-es útvonalát követve. Országúton haladva ugyan 5km-rel rövidebb az út Apetlon felé, de kerékpárúton érinti a Darscho-tavat, melyet semmiképp sem érdemes kihagyni.

3. nap: Apetlon - Fertőrákos, 54 km

A B10-es út mellett lefoglalt apetloni szállásunkról a pamhageni határ felé vettük az irányt. A kb. 9 km-es út szinte nyílegyenes, szőlőtőkéken kívül más nagyon nem is szegélyezi. A határon átérve az eddig megismert kerékpárút fogalmát sajnos át kell értékelnünk: ugyan az országúttól független úton haladtunk, a fák belógó lombkoronája, a gondozatlan útperem és a fák gyökerétől felszabdalt aszfalt éles kontrasztot képezett a határ másik oldalán tapasztaltakkal. Fertődön némi forró teával sikerült tompítani a fenti körülmények okozta kellemetlenséget. Sarródon érdemes útba ejteni a Kócsagvárat (4 km-es kitérő), Fertőszéplakon a skanzent. Utunkat Hegykő irányában folytattuk, ahol a falun belül térkövezett kerékpárúton tudtunk haladni. Érdemes megállni a neogót stílusú katolikus templom előtt. Fertőhomok, Hidegség és Fertőboz falvainak leküzdése után a végig emelkedő úton, szembeszélben értük el Balfot. Mivel az osztrák oldallal ellentétben itt nincsenek kiépített pihenő- és frissítőhelyek, megváltásként fogadtuk a balfi savanyúvizet kínáló kút útbaigazító tábláját. A kissé záptojásszagú forrásvíz kiváló élettani hatással bír, főként a gyomorra hat jótékonyan.

Fertőszéplak - Fertő-tavi bringatúra

Balftól Fertőrákosig nincs kerékpárút, itt az országúton kell megtenni a hátralevő 10 km-t. Mindenképp ez a teljes túra legnehezebb szakasza, végig meredeken emelkedő, rossz minőségű országúton haladtunk. Szemből széltől támogatott, guruló bicajosok üdvözöltek minket, részünkről mindössze egy kényszeredett „Hello-ra" telt. Balfi forrásvíz tartalékaink kulacsból történő felélése és örömködés a „Fertőrákos" tábla megpillantása után: ezek az utolsó óra eseményei. No meg az a jóleső érzés, hogy körbekerekeztük Közép-Európa harmadik legnagyobb tavát.

Tapasztalatok pro és kontra

Az osztrák kerékpárutak állapota kiváló, nagyrészt aszfaltozott. A földutak finomkavicsosak és aránylag egyenletesek, trekking bringával is kényelmesen lehet közlekedni rajtuk (a természeti értékek megóvása miatt nem került rájuk aszfalt). Az út néha országúton halad tovább, de egyértelműen (táblával és számmal) jelölt az adott kerékpárút haladási iránya.

Magyar oldalon végig aszfaltozott kerékpárúton haladhatunk, azonban ennek minősége meg sem közelíti az ausztriai utakét. Bosszantó a sok aszfalt-felgyűrődés, a gondozatlan útperem és a belógó lombkorona.

Osztrák oldalon kb. 10 kilométerenként található kiépített kerékpáros pihenő, esőbeálló. Utunk során négy út melletti kilátóról távcsövezhettük be a környéket. Magyar oldalon sajnos esőbeállóval nem találkoztunk, Fertőbozon viszont felkereshető a Gloriett kilátó.

Esőbeálló - Fertő-tavi bringatúra

Ausztriában kerékpárosok „légióival" lehet találkozni, láthatóan nagyobb hagyománya van a bringás turizmusnak, mint nálunk. A „felmálházott" kerékpárokat - amíg körülnézünk - nyugodtan magukra hagyhatjuk egy téren, strandon, vagy akár egy vendéglő előtt, lezáratlanul is.

Ne lepődjünk meg, ha a kisvendéglőkben, éttermekben az akcentusos német beszédünk hallatán magyarul szólal meg a felszolgáló. A nyolc helyből, ahova a három nap alatt betértünk, hatban magyar személyzet szolgált fel, jelentősen megkönnyítve az ét- és itallapon történő eligazodást. Feltétlenül érdemes a kerékpárutak mentén kialakított kellemes hangulatú borozókba betérni!

Az ausztriai szállások elfogadhatóak, még ha nem is túl olcsók. Mindkét esetben a kerékpárút mellett sikerült szállást találnunk, Neusiedl-ben a „Neusiedler Csarda", Apetlonban a „Pension Böhm" vendégszeretetét élvezve.

A kerékpáros szervizek nagyon korrektek, kénytelenek voltunk két defekt (külső gumiban bennragadó üvegszilánk) miatt megtapasztalni szolgáltatásuk minőségét. Rust-ban pár euróból megúsztunk egy belső cserét (volt saját tartalék), centírozással és komplett beállítással, Podersdorfban ebédidőben ugrasztottuk a szervizt a cserebelső ragasztására, itt is nagyon keveset kértek a „gyorssegélyért". Természetesen érdemes bringás „túlélőkészletet" beszerezni, és a megfelelő méretű kulcsot is betárazni a pakkba. Hátizsákok helyett praktikusabbnak tartom a csomagtartóra helyezhető oldaltáskát, melynek csomagtartó feletti részébe is számos holmit lehet pakolni.

Útikönyvként ajánlott a Frigoria kiadó által megjelentetett „Kerékpárral a Fertő-tó körül" című könyv (4. kiadás, részletes, kerékpárutakat tartalmazó térképpel).


Személyes tapasztalatként javasoljuk, hogy a túrát - a hivatkozott útikönyvvel és a fenti leírással ellentétben - épp ellenkezőleg, a magyar oldalon Fertőrákosról Fertőd irányába „gurulva" kezdjük meg, egyrészt az uralkodó széljárás miatt, másrészt ebbe az irányba lejt az út, ami jelentősen csökkentheti a honi útviszonyok okozta kisebb bosszúságot.

Ha gyerekekkel vágunk neki, az út kényelmesen megtehető három nap alatt. A tiszta menetidő kb. 8-9 óra, így egy gyakorlottabb bringás akár egy nap alatt is körbetekerheti a tavat. A haladást nagymértékben befolyásolja, hogy milyen kitérőket teszünk a tó körül, mennyit időzünk a látnivalók megtekintésével, és nem utolsósorban az a tény, hogy hány kisvendéglő, borozó csábításának tudunk ellenállni.

Hasznos linkek:

http://www.bikeburgenland.at/index2.html

http://www.fertotaj.hu/index.php?id=1.8

http://www.pannonpedal.hu/portal/burgenland/turak/ferto_to_koruli_kerekparut

http://www.frigoriakiado.hu/bet_ker_fer.html

http://ferto-to.lap.hu/

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

Budafoki Róbert 2017.10.03. - 20:51
Egyértelműen ajánlom az útvonat.De inkább treck vagy montenbike lehet a nyerő.Országúti versenygéppel tekertük körbe tegnapelőtt de nem ilyen gépre ajánlom az utat.Ja nem két nap nyilván.
BLH 2017.10.03. - 21:02
Mi azzal tekertük le, nem volt akkor vészes. :) Vagy ennyit romlott azóta a minősége?