A sorsod elől nem menekülhetsz – Parasztopera a Weöres Sándor Színházban

Képgaléria megtekintése2014.11.21. - 18:45 | Rozán Eszter - Fotók: Büki László 'Harlequin'

A sorsod elől nem menekülhetsz – Parasztopera a Weöres Sándor Színházban

Tragédia, szenvedély, vérfertőzés, gyilkosság – úgy gondoljuk, ezek a dolgok mind-mind távol állnak tőlünk. Vagy mégsem? Darvas Benedek-Pintér Béla: Parasztopera című balladisztikus története arra mutat rá, hogy gyarlóságra hajló emberi mivoltunk a végzetet hordozza magában.

A Parasztopera tagadhatatlanul igazi pintér bélás előadás, olyan világba kalauzol, ahol semmi sem az, aminek látszik. A darab rávilágít arra, hogy emberi gyarlóságunk, a kapzsiság, az önzés és nem utolsósorban a gőg mennyire meghatározzák sorsunkat. A balladisztikus történet szereplői egyszerű emberek, akik boldogtalanságukban teljesen hétköznapiak, vágyaik mégis tragédiába sodorják őket. A létezés súlya az egész darabra rányomja bélyegét, mégsem temet maga alá, mert a megfelelő adagban tálalt irónia, szarkazmus, és a mindig találó humor egyensúlyban tartja a dolgokat.

Esküvőre készülődik az ifjú pár, mi sem lenne természetesebb, minthogy ez a nap életük egyik legszebb napja legyen. Izgatott készülődés zajlik a színpadon, ám már az első perctől kezdve érezzük, hogy valami mégsem stimmel. A vőlegény (Matusek Attila e.h.) és a menyasszony (Sodró Eliza) boldog ölelkezésben fonódnak össze, szemmel láthatóan itt a frigyre lépés ideje, hiszen a menyasszony hasa erősen domborodik; ám a vőlegény meglehetősen gyakran vet sóvárgó pillantásokat Julikára (Hartai Petra e.h.), a mostohatestvérére.

Vitatkozhatnánk azon, vajon ki a legboldogtalanabb, és mennyire felelős sorsának alakulásáért. Julika szerencsésnek mondható, hiszen nem kellett árvaházban felnőnie, a vőlegény szülei örökbe fogadták, nevelőapja azonban eladta a részeges állomásfőnöknek (Mertz Tibor). Minden annyira hétköznapi, a szobabelső bármelyikünk lakásában lehetne, a szereplők is teljesen közel állnak hozzánk, ugyanakkor mégis annyira groteszk az egész. A hatást fokozza, hogy - mint ahogy a darab alcíme is jelzi -, az előadás opera formájában tárul elénk. Erdélyi magyar népdalokat, barokk és rock zenét hallhatunk, ám mielőtt megriadnánk, eláruljuk: nagyon is emészthető és élvezhető formában. Teljesen életszerű párbeszédek hangzanak el dalban, például nincs annál komikusabb, mint amikor valaki énekelve káromkodik.

Örök dilemma, hogy vajon mennyire hangozhatnak el vulgáris szavak a színpadon, helye van-e egy-egy ízesen megeresztett káromkodásnak. Amikor az emberek életébe beférkőzik a tragédia, amikor valaki úgy érzi, saját sorsának ketrecében fetreng, és csupán annyi a lehetősége, hogy kétségbeesetten rázza a rácsokat, akkor mi fejezhetné ki legjobban indulatait, mint egy szívből jövő szitok?!

Az örömszülők sem felhőtlenül boldogok, életüket beárnyékolja idősebb fiúgyermekük hiánya. A fiú képe ott lóg a falon, központi helyen. Az apa (Szabó Tibor) és az anya (Kiss Mari) kiválóan alakítják az örömszülőket, a kisember boldog várakozását, hogy gyermekük végre házastársra lelt. Természetesen egy balladában az öröm nem tarthat soká (különösen, ha már kezdettől fogva mesterkéltnek érezzük), és rájövünk, hogy a bűn őket is hatalmába kerítette egykoron.

S mi a helyzet a nász-szülőkkel? Az anya, vagyis Tündérke (Bánfalvi Eszter) - aki persze ki nem állhatja, ha férje Tündérkének szólítja -, és az apa (Orosz Róbert) élete sem márvánnyal kikövezett sétaút a mennyországba. Tündérke kiváló példa arra (melyet Bánfalvi Eszter élethűen tár elénk), hogy a „nagyasszonyi", kifinomult külső nem képes eltakarni a bennünk lakó ösztönlényt. A nász-apa, aki egyben református lelkész is, felteszi az esküvői szertartáson az obligát kérdést, van-e valakinek a házassággal kapcsolatban ellenvetése. Természetesen van (nélküle hová lenne a drámai feszültség?), ugyanis Tündérke bevallja, hogy férje lányuknak nem a valódi apja. Hogy ki a valódi apa, és ki az a titokzatos „kóvboj" (csak így, magyarosan, a darabban is így mondják), azt nem árulhatjuk el, ehhez meg kell nézni az előadást. Egy valami biztos, meglepő dologra derül fény. A kóvboj (Szerémi Zoltán) igazi macsó Amerikából, akinek egyetlen nő sem tud ellenállni. Még Tündérke sem.

Az állomásfőnök tele sértettséggel, talán a szíve mélyén maga is tudja, hogy méltatlan Julika kezére, bosszúból elmesél egy történetet a családnak, ami az esküvőt azonnal meghiúsítja. Aztán olyan fordulat következik, melyet még a görög tragédiák is megirigyelhetnének. Sorsunkat nemcsak a hübrisz befolyásolja, hanem a gyávaság is. Ha az idegenbe szakadt fiú be meri vallani a szüleinek, hogy ő a gyermekük, akkor talán... De éppen ez a drámai, hogy nem így történt. A pénz utáni vágy erősebbnek bizonyul mindennél, még a gyilkosságtól sem tart vissza.

Mohácsi János rendezésében a Parasztopera valódi életre kel. Remekül jeleníti meg a pintér bélai élethangulatot, teljesen beleolvasztva a nézőket abba a sajátos atmoszférába, mely ujjal mutat rád: Ecce homo, vagyis: - ember, ilyen vagy te! -, ugyanakkor nem hiányzik belőle a részvét sem. Az idősíkokkal való játék, a múlt és jelen egymásra tolódása az emberi lét főbb dilemmáinak örökkévalóságát erősíti, ugyanis egyik történelmi korban sem tudjuk megakadályozni szenvedélyeink szabad áramlását, majd a következményekkor meghökkenten nézünk. A Parasztopera örök. Ókori, mai és holnapi, mert legbelül mindig ugyanazok maradunk. 

A színészi alakítások szenzációsak, pompásan tükrözik az emberi gyarlóság groteszk jellegét. Még a református lelkész elnéző magatartását sem érezzük erénynek, sokkal inkább egyfajta szerencsétlen pipogyaságnak.

Pintér Béla az ajánlójában ezt írja:

„Akinek tetszik, nézze meg többször is! Akinek nem tetszik, nézesse meg magát!"

Nos, én az első változat mellett döntöttem: meg fogom nézni még egyszer. 

Szereplők:
Anya/Kiss Mari
Apa/Szabó Tibor
Julika/Hartai Petra e.h.
Vőlegény/Matusek Attila e.h.
Menyasszony/Sodró Eliza
Tündérke/Bánfalvi Eszter
Feri/Orosz Róbert
Állomásfőnök/Mertz Tibor
Idegen/Szerémi Zoltán

Kórus: Korponay Zsófi, Papp-Ionescu Dóra, Ostyola Zsuzsa, Bartha Boglárka, Móri Csaba, Pothárn Imre, Kiss László, Szabó Róbert Endre

Zenekar:
Oboa: Völgyi Bálint
Hegedű: Baldauf Veronika
Hegedű (népi): Schreiner Jenő
Brácsa (népi): Kovács Péter
Bőgő: Kovács Attila/Kiss Krisztián
Cselló: Pothárn Margit/Falvai Cseperke
Csembaló: Maronics Ferenc

Díszlet: Mohácsi András
Jelmez: Remete Kriszta
Koreográfus: Kovács Márton
Koreográfusasszisztens: Móri Csaba
Zenei vezető: Kovács Márton/Máriás Zsolt
Korrepetitor: Falusi Anikó
Ügyelő: Kovács Zsu
Súgó: Papp-Ionescu Dóra
Rendezőasszisztens: Kovács Nóra
Rendező: Mohácsi János

 

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás