Radics Gigi kinőtte a gimnáziumot - Symphonic Live Sárváron

Képgaléria megtekintése2014.12.12. - 01:00 | Tóth Csilla - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Radics Gigi kinőtte a gimnáziumot - Symphonic Live Sárváron

Sárvár lakosai számára már hagyomány az adventi koncert. Ilyenkor a helyiek ajándékba kapnak egy élményt, mely megalapozza az ünnepi hangulatot. Idén Radics Gigi és Savaria Szimfonikus Zenekar koncertje került a város karácsonyfája alá.

December 11-én a Tinódi Sebestyén Gimnázium és Idegenforgalmi, Vendéglátói Szakképző Iskola tornaterme percek alatt megtelt, nem sokkal 18 óra után pedig megjelent a színpadon Radics Gigi és zenekara. Gigi „munkásságát" ismerve nem lepődtünk meg, hogy Beyonce-slágerrel indított, ráadásul Gigi Deja vu feldolgozása személyes kedvencünk.

A rövid felvezetést követően a színpad megtelt a Pejtsik Péter vezényelte Savaria Szimfonikus Zenekar zenészeivel, és immáron teljes erőbedobással működött a koncert. Egymást váltották a világslágerek, mellettük pedig nagyon is megállták helyüket Gigi saját dalai is, így például Az otthon visszahúz, az Úgy fáj, vagy éppen a frissen debütált Bolond ez a város. A fények csodásak voltak, harmonikusan működtek együtt a dalok hangulatával.

Van még jónéhány olyan dal, amit szívesen hallanánk egy ilyen nagyszabású koncerten. A repertoárba beleillene például a Valahol vár egy lány, vagy az igazán mély mondanivalójú, A szerelemben nincsen törvény című líra is. Aki teheti, hallgassa meg ezeket is a Barna lány című albumról, megéri.

Az est egyik fénypontja egyértelműen az volt, mikor Gigi édesapja és menedzsere társaságában átvette Mérei Tamástól, a szimfonikusok igazgatójától legújabb platinalemezét. A Barna lány című albumból néhány hét alatt elkelt több mint 8000 példány, azaz dupla platinalemez lett.

Radics Gigi még mindig csak 18 éves, mégis mintha egy felnőtt nő állt volna a színpadon. Pontosan tudta, hogyan kell köszönetet mondani, mérhetetlen tisztelettel és alázattal fordult zenésztársai és családja felé.

Az ünnepélyes pillanatok nem értek véget egycsapásra, hiszen ezután egy fantasztikus „duett" következett, mely talán az egész koncert legkiemelkedőbb pillanata volt: Gigi Mérei Tamás csellókíséretében adta elő a Prayer című dalt - hátborzongatóan csodálatosan.

2013 áprilisában Kökény Attilával énekelte a szombathelyi Sportházban, akkor is hihetetlen tisztasággal. Most a férfihangot helyettesítő hangszerrel mintha valamiféle transzcendens világba juttatta volna közönségét.  

A kétórás koncert igazi energiabomba volt. Radics Gigi tehetsége vitathatatlan, jóformán el sem fért a Tinódi tornatermében. Ha kétszer ekkora csarnoka lenne Sárvárnak, a fiatal hölgy azt is teledalolná (a Posta téren LED-falon követhető volt a koncert azok számára is, akik nem jutottak be a tornacsarnokba).

A holnapi testnevelés órákra talán őriznek még a falak néhány hangot Whitney Houston I will always love you-jából, vagy Aretha Franklin Respect-jéből...

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás