"A tangó szomorú, drámai, de nem pesszimista" - combcsókok a Bartók Teremben
Képgaléria megtekintése2009.05.30. - 10:00 | Büki László 'Harlequin'
Péntek este lógott az eső lába, így nem debütált a Zsinagóga Udvar, az előadás ellenben nem maradt el: Argentína levegője, a tangó érzékisége és a combok csókja a Bartók Teremben elevenedett meg. Az előadás Astor Piazzolla műveire épült, de megjelent a tradicionális argentin tangó világa is. A zenét a Quartett Escualo, a táncokat Kulik Johanna, Josip Bartulovic és Santiago Maciel adta elő.
Az alábbiakban Marton Lázló Távolodó tollából egy rövid tangótörténeti áttekintést adunk, Piazzolla életpályáját is beleszőve.
"A tangó szomorú, drámai, de nem pesszimista" (Astor Piazzolla)
"Kezdetben, a XIX. század végétől az 1920-as évekig a tangó az Olaszországból és Spanyolországból bevándoroltak plebejus tánczenéjének számított, ebben élhették ki a munkások a nyomorúságukat, az emigránsok a honvágyukat. Ez az érzéki muzsika elhitette velük, hogy ellenállhatatlanabbak, keményebbek, férfiasabbak, mint valójában. Aztán miután bezárták a kupikat, a tangó a kávéházakba, kabarékba, színházakba vándorolt, s már nem annyira a munkásokhoz, mint inkább a középosztályhoz szólt.
Működött még tánczeneként is, de a figyelem inkább a dalok szövegére és énekesére irányult - ez volt a tangó aranykora, melyben tucatnyi karizmatikus előadó emelkedett fel, közöttük Carlos Gardél is. Gardél szegény filmsztárként is a mennybe ment, mielőtt 1935-ben lezuhant egy repülőgéppel, nem sokkal azután, hogy felkérte az akkor tizenhárom éves Astor Piazzollát, hogy működjön közre az "El dia que me quieras" című filmjének zenéjében.
Piazzolla Mar del Platában született 1921-ben, de Bronxban töltötte a gyermekkorát. 1937-ben tért haza, majd Buenos Airesbe költözött, ahol Aníbal Tróilo tangózenekarának második bandoneónosa lett. 1940-ben a Buenos Airesben turnézó Arthur Rubinsteinnek megmutatta egy darabját, aki ezután összehozta Alberto Ginastrerával. Piazzolla hat évet töltött Ginastera tanítványaként, beavatást nyert a kortárs zeneszerzők műveibe, szimfóniák, conceretok, szonáták és kamarazenék tucatjait komponálta - csak éppen a tangótól távolodott el. Annyira, hogy amikor 1954-ben egy párizsi ösztöndíjjal Nadia Boulanger zeneszerző növendéke lett, kezdetben kimondottan szégyellte megvallani, hogy valaha bandoneónon kabarékban tangót játszott.
Piazzolla nem kevesebbet köszönhetett Nadia ösztönzésének, mint hogy "megfeledkezve" Stravinskyról, Bartókról és Ravelról újra Piazzollára: a tangószerzőre talált. Azzal pedig, hogy 1960-ban Buenos Airesben megalapította a Quinteto Nuevo Tangót, az "új tangó" is megszületett. Véget ért ezzel az aranykorszak, s az új tangó üzenetében nem volt köszönet. Ez nem feledtette, hanem kiélezte a fájdalmakat.
Az 1976-tól 1982-ig uralkodó katonai junta elől ugyan Piazzolla Párizsba menekült, de végül Buenos Aires is "megadta magát": 1985-ben, amikor már világszerte a legismertebb szerzők-előadók közé tartozott, a város díszpolgárának választották. Több mint negyven albumot készített 1992-ben bekövetkező haláláig, együttműködve Jorge Louis Borgessel, Jeanne Moreau-val, Gary Mulligannel, a Kronos Quartettel, és nyomot hagyva számos zenei műfajon. Ő maga a Tango: Zero Hour című lemezét tartotta a legjobbjának, az abszolút vég és az abszolút kezdet közös pillanatát idézve meg, de a La Muerte del Ángel, a Luna, a The Vienna Concert, a Concerto Para Bandoneon/Tres Tangos és a (Kronos Quartettel közös) Five Tango Sensations éppily kegyetlen muzsika."
(Trio Yengibarjan: Tango Passion c. lemez kísérőszövege Marton László Távolodótól)
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1899 szavazat
Új hozzászólás