Csodalabor a Bolyaiban – Testközelbe hozza a fizikát, kémiát és a biológiát

Képgaléria megtekintése2014.12.19. - 00:10 | Rozán Eszter - Fotók: Tánczos Mihály

Csodalabor a Bolyaiban – Testközelbe hozza a fizikát, kémiát és a biológiát

Új természettudományi laborral gazdagodott a Nyugat-magyarországi Egyetem Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium a „Kíváncsi természet” pályázat révén, melynek célja a természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása a közoktatásban.

Károlyi Frigyes, az intézmény igazgatója a tornacsarnokban tartott átadási ünnepségen elmondta, karácsony közeledtével a legszebb ajándék ez a labor, mely 350m2-nyi területen áll a diákok rendelkezésére. A létesítmény a magyar állam és az Európai Unió támogatásával jöhetett létre az Öveges program keretében, melynek összege közel 234 millió Ft.

Károlyi Frigyes név szerint mondott köszönetet mindazon cégeknek és személyeknek, akik a munkálatokban segítettek, és akik nélkül a projekt nem valósulhatott volna meg. Az eredmény páratlan összefogásról tanúskodik, hiszen a diákok és a szülők is egyaránt szívügyüknek tekintették az új labor létrehozását, és az országban egyedülálló módon a szülők és a tanárok vitték véghez a pályázatot, ami nem ment könnyen, mivel a könyvtárat is át kellett költöztetniük.

A labor a természettudományos gondolkodás jegyeit viseli magán az élő, zöld növényekkel borított tetővel, illetve a növényházzal és terráriummal, melyet nemcsak a bolyaisok élvezhetnek, hanem 11 partneriskola előtt is nyitva áll. A pályázati kiírásnak megfelelően egyszerre akár 36 diák is végezhet kísérleteket, de a mobil falnak köszönhetően a terem két részre is osztható. S hogy törekvéseik méltó fogadtatásra találtak, bizonyítja, hogy a tornacsarnok teljesen megtelt vidám gyereksereggel, és ahogy az igazgató megjegyezte, ilyen sokan még sosem voltak ott egyszerre.

Prof. Dr. Faragó Sándor, az NYME rektora hangsúlyozta, ez a nap nem csupán a labor átadásának ünnepe, hanem a tehetségé is. A természettudományos képzés rendkívül fontos a világ előre jutásában, ezt segíti a tehetséggondozás, melynek alapja az érdeklődés és a nyitottság felkeltése, illetve fenntartása, fontos helyszíne pedig a labor. Egy ilyen létesítmény testközelbe hozza a fizikát, kémiát, biológiát, az egyetem hallgatói számára pedig kiváló felkészülési helyet biztosít magas színvonalával. A labor egy korszerű lehetőség a fiatalok számára, mely a régebbi nemzedékeknek nem adatott meg.

Ezután a bolyais diákok műsora következett, melyben többek között Öveges professzor, Archimedes, Newton, Marie Curie, Einstein és Bolyai János keltek életre. A humoros előadás kellően megalapozta a hangulatot, Hajnal Bence volt diák (jelenleg orvostanhallgató) pedig rátette a koronát, amikor a Légy jó mindhalálig című musicalből Az élet szép című dalt énekelte el.

Mielőtt a szalagot elvágta volna, Puskás Tivadar elmondta, bár mindkét gyermeke ebbe az iskolába járt, az épület belseje mégis ismeretlen előtte, mivel felesége szokta látogatni a szülői értekezleteket. A polgármester avatóbeszédében kiemelte, a kíváncsiság viszi előbbre a világot, a mi feladatunk pedig az, hogy a tudásszomjra való igényt kialakítsuk a fiatalokban.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás