Ezek lesznek 2015 technológiai trendjei

2015.01.04. - 00:10 | vaskarika.hu / MTI - Fotók: pto.hu

Ezek lesznek 2015 technológiai trendjei

2015-ben és azt követően öt fontos technológiai trend határozza meg a mindennapi életünket. Ran Merkazy, a Samsung Európai Innovációs Központjának munkatársa szerint ,„az új trendek pedig teljesen felforgatják majd a mindennapjainkat, azt, ahogyan élünk, dolgozunk, és azt is, hogy mit viselünk és miért."

A koreai óriás az alább felsorolt technológiai trendek előretörését várja.

1. A viselhető technológiák az üzleti döntéshozók öltözködésében is divatot teremtenek.

Az üzletembereken egyre többször látni majd különböző viselhető mobileszközöket, hiszen nekik köszönhetően szervezettebbek, jobban informáltak, sőt hatékonyabbak lehetnek.

Az okosórák segítségével az üzletemberek bármikor elérhetőek lehetnek anélkül, hogy okostelefonjuktól kellene függeniük. A kutatásokból kiderült, hogy a viselhető technológiát használók 47 százaléka sokkal intelligensebbnek érzi magát, sőt 61 százalékuk állította, hogy jobban informált a világ dolgait illetően. A válaszadók 37 százaléka szerint a viselhető technológia a karrierjüket is előrelendítette, 61 százalékuk szerint pedig a teljesítményük is javult.

A viselhető technológia 2015-ben egyre jobban elterjed majd az irodai környezetben.



2. A munka és a magánélet összemosódik, a leghatékonyabb időszak ugyanis nem feltétlenül munkaidőbe esik.

Az alkalmazások újabb hullámának és a viselhető technológia elterjedésének jóvoltából sokkal jobban rálátunk arra, hogy mikor dolgozunk a leghatékonyabban, mennyi alvásra van szükségünk és hogy mikor van ideje a pihenésnek. Ennek köszönhetően úgy alakíthatjuk át a munkaidőnket, hogy az a nap leginkább termelékeny időszakára essen, s így akár 5-9 órát is felszabadíthatunk.

A 4500 dolgozó bevonásával végzett idei felmérésből is kiderült, hogy a válaszadók háromnegyede (75 százalék) személyes ügyeit intézi munkaidőben, munkáját pedig így munkaidőn kívül végzi el (77 százalék). Tízből szinte minden negyedik válaszadó (38 százalék) szerint így sokkal hatékonyabban dolgozik. A felmérésben részt vevők egyharmada (32 százalék) elmondta, hogy így könnyebben elintézhetik magánügyeiket és kevésbé stresszesek.

3. A virtuális valóság és a kijelzők innovatív használata hamarosan elvezet a digitális üzletek korához.

Tagadhatatlan, hogy a legforgalmasabb főutcák képét a nemzetközi üzletláncok formálják, de a világ vezető pénzügyi tanácsadó cége, a PwC szerint az Egyesült Királyságban naponta 16 üzletet zártak be 2014 első felében. A legkiemelkedőbb helyeken található üzlethelyiségek bérleti díja igen magas, arról nem is beszélve, hogy gyakran mindezért nem is kap olyan nagy teret a kereskedő.

A virtuális valóság révén átléphetjük a kiskereskedések határait, és akár a nagyobb, értékesebb termékek - autók vagy éppen utazások - között is tehetünk egy virtuális sétát. Sőt az alkalmazottak képzésében is újabb lehetőséget nyit meg a technológia a kiskereskedők előtt.

4. Az automatizált otthoni rendszerek már nem számítanak kockaságnak, sőt egyenesen sikkesek.

Ötből két ember már most is rendelkezik valamilyen automatizált készülékkel az otthonában, a fűtés, légkondicionálás (22 százalék) és a szórakoztatóelektronikai készülékek (16 százalék) a legnépszerűbbek közülük.

Előrejelzések szerint, ahogy egyre egyszerűbbé válik az otthonok automatizálása, mind több ember folyamodik majd hozzá. Az egyes háztartási eszközök irányítása és beállítása folyamatosan könnyebbé és hatékonyabbá válik.

A cross platform funkciók egyre inkább kifinomulttá válnak, használatuk pedig hihetetlenül egyszerű, így a felhasználók az okostelefonjukra letöltött alkalmazás segítségével otthonukat is okossá tehetik - akár távolról is könnyedén irányítva az otthoni készülékeket.

5. Az elkövetkezendő egy évben született gyermekek már mindegyike olyan alaptantárgyként fogja tanulni a programozást, mint a számtant vagy az irodalmat.

Az Európai Bizottság becslése szerint 2020-ra 900 ezer betöltendő infokommunikációs állás lesz, sőt a munkakörök 90 százalékához is szükség lesz valamilyen számítógépes ismeretre.

Egyre több országban ismerik fel, hogy a számítógépes ismeretek alapvető készségnek számítanak, és a programozás is bekerül a nemzeti alaptantervbe. Az Egyesült Királyságban idén elindult egy új számítógépes tanterv, melynek megfelelően már az ötéves gyerekeknek is elkezdték tanítani a programozás alapjait. Észtországban pedig már évek óta tanítják programozásra a gyerekeket.

Hosszabb távon a gyakornoki pozíció is felértékelődik, hiszen a vállalkozások egyre inkább felismerik, hogy a számítógépes tudással rendelkező fiatalok foglalkoztatásával a vállalat is profitálhat. Ráadásul a számítógépes tudással felvértezett alkalmazottak iránti növekvő igénnyel a gyorstalpaló programozó iskolák száma is megnő, hiszen így a régóta alkalmazásban állók is hihetetlenül gyorsan megtanulhatnak programozni. Már vannak olyan iskolák, mint például a párizsi 42, ahol egy egy hónapos kurzus során is elsajátíthatják a programozást az érdeklődők.

Új hozzászólás