Feketéhez fehér - Hajléktalan portrék a Cafe Frei falán

Képgaléria megtekintése2015.01.20. - 15:00 | Büki László 'Harlequin'

Feketéhez fehér - Hajléktalan portrék a Cafe Frei falán

"Nem hiszem, hogy a hajléktalanok meg fogják nézni a tárlatot, mert az igazság, ami a képeken van: fájdalmas. Senki nem akar farkasszemet nézni vele." Vass Péter Bexter több éve készíti éjszakai hajléktalan portréit. Rengeteg időt fordít arra, hogy fotóalanyait megismerje: meghallgatja történetüket, beszélget velük arról, hogy mit gondolnak, mit éreznek. Így tudja mindezt egyetlen elkapott pillanatba rögzítve hitelesen továbbadni. A kiállítást Bujtás Edit, a Savaria Rehab-Team ügyvezető igazgatója és Oroszy Csaba festőművész nyitotta meg január 19-én.

A tárlatnyitó után kérdeztük a témaválasztásról, a képek keletkezéséről az alkotót, Vass Péter Bextert.

Mi késztetett arra, hogyan jött az ötlet, hogy hajléktalanokat, elesetteket fotózz?  

Prózai: a hajléktalan szállón dolgozom. Mielőtt odakerültem volna, ismertem az emberek véleményét a hajléktalanságról és a hajléktalanokról. Minél több időt töltöttem el velük, annál színesebbek és érdekesebbek lettek számomra. Mindegyik egyéniség. Szerettem volna megörökíteni azt az arcukat, amit nekem mutatnak. Kinn a városban kiszolgáltatottak, elesettek koldulás közben. Amikor betérnek a "házba" (szállóra), akkor teljesen mások.

Mennyi időt, alkalmat szántál egy-egy portré elkészítésére? 

A képeket az elmúlt bő 2 évben készítettem. Sok idő ment el a megfigyelésükkel. Kerestem azokat a pillanatokat, azokat az érzéseket bennük, melyek az arcukon keresztül legjobban ábrázolják őket. A portré elkészítése ezek után már "gyerekjáték" volt.


Hogyan fogadták a fotózást? Kellett instruálnod, beállítanod őket, vagy a tekintetbe és arcra írt sors elég volt "rendezőelvként"? 

Mivel már hosszabb idő óta ismertek, könnyű dolgom volt. Persze mindegyikkel egy "modell szerződést" kötöttünk. Beállításnál csak a megfelelő helyre kellet kérnem, hogy álljon. Az első pár kattintás után nyugodtabbak az emberek.

Milyen fogadtatása volt eddig a képanyagnak, hozott ez számodra például felkérést valamely fotós projektre? 

A képanyagnak a fogadtatását legjobban egy szó tudja leírni: hűha. Úgy érzem, sikerült egy olyan megható és ütős anyagot létrehoznom, ami elindít valamit az emberekben. A célom az anyaggal az volt, hogy felhívjam a hajléktalanokra a figyelmet. Itt ők a fontosak a képen és nem én, így nem is várok az anyag után felkéréseket.

Tervezed a folytatást? Ha igen, velük vagy más "modellekkel"? 

A folytatást tervezem, régebbi és új emberekkel, bár van bennem egy kis félelem, hogy a kiállítás után nem biztos, hogy ugyanúgy állnak majd hozzá a fotózáshoz. De ez a jövő zenéje.

Mit szólnál hozzá, ha közülük valaki megjelenne a tárlatodon? 

A projekt elején minden fotóalanyom megkapta a képét kinyomtatva. Sajnos ez nagy sikert nem aratott, kb. két ember tartotta meg a képet, a többi iktatta a szemetesben. Nem hiszem, hogy meg fogják nézni a tárlatot, mert az igazság, ami a képeken van: fájdalmas. Senki nem akar vele farkasszemet nézni.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás