Benned a létra - Versimpró a szólásszabadságról

2015.02.09. - 00:10 | Lutor Katalin, Büki László 'Harlequin'

Benned a létra - Versimpró a szólásszabadságról

Verset kerekít két kolléga, egy Fűzfa-tanítvány, ki lassan poéta, de leginkább slammer, s egy 44-es versláb, "ki most, ha kell, halni nem mer". Feldobnak egy témát, soraik egymásra "licitálnak" naponta, s ahonnan indult, az a végére szinte már La Fonta(ine).

HIRDETÉS
a minap véleményt fújt a szél.

az utolsó pixeles facebookprofilképnél
úgy döntött, kopogtat egy istenest az ördögnél.
csakhogy a korlátok köré is húzott korlátokat,
s végül az lesz korlátolt kit a kor látogat.

latolgat, hogy ma vajon a kenyérre mérje,
vagy a törvényt félbe ékelje a kése.

a minap kopogtatott a szél.

szól: áss szabadság!
de ha gödörben vagy, kérlek ne áss tovább. /LK/

****

Szédülés.
Szedálás.
Szó-dúlás.

Mindenki ontja a magáét.
A másikra. Egy más síkra.
Szófolyamban más ikra:
eszperente keszegpete.

Delavár paláver:
devla vár s aláver
dakota dákót a
kottaokádónak.

Demagóg dumagőg,
a szólás szabadságra ment:
copy *.* f:\szabadsag /BLH/

****

mond csak szólás te még úgy érzed, szabad vagy?
egy korlátolt nyelvben, hol a főnév képződ még maradhat,
de nagyanyám szavai már kétesek? én értelek.
csak nem akarlak elhinni.
s ha egy lakatlan szigetre küldenek, ne haragudj,
nem foglak elvinni.

képzelhetsz egy kis szabadságot, ha létezik még fantázia.
s még te mondod, hogy ajkainknak újjá kéne válnia?
az én torkom még mély források vízéből kortyolt,
s házat építek szavakból, mert csak a nyelvben vagyok otthon.

mert itt a szó az étel.
csak már megfordult bennem.
idepakolom most nektek. egyétek meg, tessék...
de ment e a szavaink által a világ elébb?

ment. négykézláb.
mert állatból lettünk emberré, s most korcsosulunk állattá.
így pedig jogot adni nekünk senki nem fog.
Isten is véletlenül félrecímezte a lángoszlopot. /LK/

****

Konyhád kövén panelhangyák viszik ottlétem elejtett morzsáit.
Azt teszik, amit te már nem: belőlem táplálkoznak.
Velem szemben ülsz, szíved résnyire nyitva.
Szó ki nem szakad belőle,
szó be nem fér rajta...

Kiírtál magadból, s most némafilmek réveteg hősnőjét eleveníted.
Kezed öledbe ejtve a helyzet súlya.
A metakommunikáció Mount Everestjét mászod,
ám pilláid lefagytak, szemed párája jéghártya.
A tekintet csúcshódítása maga a kódolható végzet.

Lezuhansz, mert megreked benned minden, mi kimondható.
Résnyi szívből nem árad elengedő és elegendő szeretet.
Síkká szelídül, mit everestnyire építettünk,
emlékek menekülnek szótlan szabadságra,
s szétgurulnak az idő fakító horizontján.

Talán ha szólsz...
Lélekbékítő imazászlók szivárványára
küldtél árnyékot. /BLH/

Új hozzászólás