Eiffel-torony répából, holland papucs kenyérből - Egészségnap az EGYMI-ben

Képgaléria megtekintése2015.03.27. - 10:30 | Harkainé Füzes Rita

Eiffel-torony répából, holland papucs kenyérből - Egészségnap az EGYMI-ben

Harmadik éve rendezik meg a kőszegi Dr. Nagy László EGYMI, Beszédjavító Általános Iskolában az egészségnapot, melyre idén március 25-én került sor. Az első év sikerén felbuzdulva az eseményt bekerült az iskola pedagógiai programjába, így pénzügyi támogatást is kaptak a KLIK kőszegi tankerületétől.

Ezen a napon az egészséges életmódé volt a főszerep. A diákok játékos feladatokon, vetélkedőkön keresztül szereztek ebben a témában új ismereteket illetve mélyítették el a tudásukat. Tudni kell, hogy a játékos tanulás sokkal többet ér, mint a fejükbe sulykolt ismeret!

Az alsó- és felső tagozat is külön-külön helyszínen, más-más feladatokkal rendezte meg az egészségnapot. Az alsósok reggeli zenés tornával kezdtek, amelyet különböző állomásokon zajló sport és játékos versenyek követtek. Színezhettek,  ugrókötelezhettek vagy akár biciklivel is kerekezhettek az akadályokkal teletűzdelt pályán. Minden osztály nyert: a tudáson kívül zöldség-és gyümölcskosarat, illetve olyan sportszereket, amelyeket a szabadban tudnak használni.

A felsős osztályoknál már komolyabb felkészülés előzte meg az egészségnapot. Minden osztálynak előzetes sorsolás alapján egy-egy országot kellett bemutatni: Franciaország, Hollandia, Olaszország és Görögország volt a választék. Két osztály készülhetett fel országonként, melyekről földrajzi, történelmi, kulturális és gasztronómiai ismereteket gyűjtöttek össze a tanulók az osztályfőnökök segítségével. Voltak, akik az ország néphagyományát, sportéletét, turistalátványosságait is bemutatták. A gyerekek kutakodtak azon a téren is, hogy milyen jellegzetes, lehetőség szerint egészséges étel reprezentálja az adott országot.

A nap számukra is játékos vetélkedőkkel, illetve egészségtotók kitöltésével kezdődött. Folytatásként elkészítették az előzetesen megbeszélt, adott országra jellemző ételt (ételeket), melyhez az alapanyagokat előző napokban szerezték be. Készült többek közt görög -, francia-, provanszi-, olasz tészta és holland sajtsaláta. Amíg az osztályok nagy része az ételeket készítette, addig a többiek zöldség vagy gyümölcsszobrot faragtak. Így született meg sárgarépából az Eiffel torony, kenyérből a holland szélmalom és a fapapucs, gyümölcsből és zöldségből a rhodoszi Kolosszus, de volt olyan osztály, aki házat épített vagy hattyút formázott almából.

Természetes az ételkészítés, szoborfaragás és a terítés is beleszámított a versenyfeladatok közé. Majd következett az adott ország bemutatása. Voltak, akik felolvasták a jellemzőket, de több osztály számítógépes prezentációban mutatta be az összegyűjtött ismereteket, természetesen képekkel illusztrálva a mondanivalót. Ezek után a zsűri összesítette a pontokat és kihirdette az eredményt: minden osztály kapott ajándékot- egészséges enni- és innivalót az elért helyezés alapján. A fődíjat, a joghurt tortát a 7. a osztály szerezte meg.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás