Újabb helyi tehetség a Peronon - Interjú a Room5-val

2015.03.30. - 00:15 | Büki László 'Harlequin'

Újabb helyi tehetség a Peronon - Interjú a Room5-val

Hétvégén Balatonbogláron, a Légrádi Antal Tehetségkutató versenyen járt a szombathelyi-szentgotthárdi kötődésű Room5 zenekar, ahol elnyerte az egyik különdíjat, és kvalifikálta magát a tatabányai Peron Music Tehetségkutató döntőjének legjobb 10 zenekar közé. Ebből az apropóból beszélgettünk a zenekarból Polgár Patrikkal.

Vaskarika: Mit kell tudnunk a Room5-ról? Mutasd be légy kedves a zenekart!

Polgár Patrik (Room5): A zenekar 2014 októberében alakult. Tagjai Kóbor Zsóka (ének, akusztikus gitár), Kercza Márk (dob), Kapustka Csaba (basszusgitár) és Polgár Patrik (szólógitár ). Stílusunkat mi magunk is nehezen határoljuk be, úgy érezzük, hogy fél éves zenekarként ez még nem körvonalazódott. Nagyvonalakban lágyabb rockzenét játszunk, olykor alternatív stílusvilággal ötvözve.

Láttam egy felvételt Zsóka egyik helyi tehetségkutatón való szerepléséről, és nagyon megtetszett a hangja. Felvettem vele a kapcsolatot, volt két saját szerzeményem, amit teljesen el tudtam képzelni az ő hangjával. Egyeztettünk és megcsináltuk a dalokat, amolyan "egyszálgitár-ének" verzióra. Ősszel jött az újabb elképzelés, hogy mi lenne, ha kibővítenénk ezt a formációt egy komplett zenekarrá. Ekkor felkerestem Kercza Márkot, aki régi jó barátom és akkoriban nem volt zenekara. Ő boldogan igent mondott, végül 1 hónapos keresgélés után bukkantunk rá a basszusgitárosunkra, Csabira, aki szerencsénkre elsőre igent mondott. Konkrétan október 15-én mentünk ki először próbálni, nagyjából innen számítjuk a zenekar megalakulását. A banda neve onnan jött, hogy a próbatermünk az 5-ös számú terem, ezt használtuk fel angolosítva.

VK: Milyen dalokkal (saját, feldolgozás) léptetek fel a tehetségkutatón?

PP: A tehetségkutatón 15 perc állt a rendelkezésünkre. 3 dalt vittünk, ebből 2 saját dal volt. Ebből az egyik az Eljön a perc című dal volt, ami lassúbb, lírai, szerelmes témájú, a másik nóta pedig az Amíg mást nem látok címet viseli, ami azt az élethelyzetet boncolgatja, amikor az ember nem találja a helyét a világban, és nem tudja, hogyan tovább. A harmadik dal, amit vittünk, egy Foster the People feldolgozás volt.

VK: Mivel győztétek meg a zsűrit?

PP: Közvetlen az előadott dalok után nem volt személyes értékelés, különböző szempontok alapján 1-től 10-ig pontozta a zenekarokat a hattagú zsűri. Abban bíztunk - és ez talán meg is valósult - hogy a dalok, amiket eljátszottunk, át tudták adni azokat az érzelmeket, hatásokat, amiket a születésüknél mi is éreztünk. A tehetségkutató után beszéltünk a zsűriből Póka Egonnal és Oroszi Ivánnal, akiktől sok dicséretet kaptunk, és inkább az színpadi előadásunkat firtatták (amin igyekszünk javítani és kicsit jobban "megőrülni" a színpadon). A tehetségkutatón egyébként nagyon erős volt a mezőny, a dobogós zenekarok mindegyike 4-5 éves múlttal és videoklipekkel rendelkezik, de volt, akinek saját albuma is megjelent már. Rajtuk nagyon látszott, hogy a produkciójuk beérett volt. Mi fél éve csináljuk, nekünk is időre van még szükségünk, hogy kiforrja magát a dolog, illetve természetesen jó dalokra!

VK: Mit vártok a szeptember 26-i Peron Tehetségkutatótól?

PP: A Peron tehetségkutató az ország legnívósabb könnyűzenei tehetségkutatói közé tartozik (Szatmári Juli két évvel ezelőtt megnyerte, majd az azt követő Hangfoglalót is! - a Szerk.). Bekerülni sem egyszerű, a zenekaroknak saját dalt kell beküldeni, amit egy szakmai zsűri bírál el, és 10 előadót juttat a döntőbe. Mi bekerültünk ebbe a 10-be a balatonboglári tehetségkutató különdíjasaként. A mezőny nagyon erős lesz, valószínűleg tele jobbnál jobb zenekarokkal. Előnyösebb helyzetben vannak azok a formációk, akik pár éve együtt vannak, de ettől függetlenül bízunk magunkban és a saját dalainkban, szeretnénk az élbolyba végezni.

VK: Addig még itt a tavaszi-nyári szezon. Hol lép fel ebben az időszakban a Room5?

PP: Nagy sikernek tartjuk, hogy februárban a Honeybeast zenekar előzenekara lehettünk Szombathelyen és Szentgotthárdon is. Kezdő zenekarként nagyon boldogok vagyunk, hogy tavasszal sok helyre sikerül eljutnunk, március 28-án Sopronban játszottunk, április 10-én Répcelakon leszünk, április 18-án Szentgotthárdon, április 24-én Szombathelyen, május 2-án Celldömölkön, május 15-én pedig szintén Szombathelyen lépünk fel. Olyan ez nekünk, mint egy kis miniturné!

Új hozzászólás