Szívügyünk a Sorsuk - Segítő Alapítvány adománya a kőszegi gyermekotthonnak

Képgaléria megtekintése2015.04.14. - 17:00 | Harkainé Füzes Rita

Szívügyünk a Sorsuk - Segítő Alapítvány adománya a kőszegi gyermekotthonnak

Nagy izgalommal és kitörő örömmel fogadták a kőszegi Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézet gyermekotthonában élők 2015. április 11-én délelőtt azt a konvojt, amely a Szívügyünk a Sorsunk – Segítő Alapítvány ( Labor of Love Outreach Foundation – LOLOF) adományaival gurult be az intézmény udvarára.

Először az alapítvány létrehozói és segítői szálltak ki a kocsikból , akiket mind a felnőttek, mind a gyermekek  ismerősként köszöntöttek. Ez nem véletlen, hiszen már tavaly is egy nagyobb adománnyal érkeztek.

Ezt a washingtoni non-profit egyesületet -  amely  az Egyesült  Államokból és Magyarországról tevékenykedik -, 2014.február 20-án alapította meg Vivian és Thimoty Mason azzal a céllal, hogy globálisan elérje és az alapvető szükségleteket biztosítsa  az elszegényedett, elhanyagolt és hátrányos helyzetű embereknek.  Mellette más karitatív szervezeteket is támogatnak.

Thimothy Mason a Boeing cégnek dolgozik, amely kapcsolatban áll a pápai Bázisrepülőtéren a NATO Stratégiai Légiszállítási Képességgel (Strategic Airlift Capability - SAC ). Így az alapító Mason családon kívül az egyesület támogatói még a család barátai, munkatársai, különböző családok a Boeing  cégtől és további családok a NATO ( SAC) szervezeténél.

Az egyesület első magyarországi támogatottja volt a kőszegi intézmény, amely a tavalyi évben egy évre elegendő tisztító és mosószert, valamint háztartási felszereléseket kapott tőlük. A gyerekek személyre szóló ajándékcsomagot is kaptak, mely személyes higiéniai, ápolási termékeket tartalmazott. A 2014-es év sikerén felbuzdulva illetve az újabb szükségleteket látva az egyesület úgy döntött, hogy az idei év kizárólagos támogatottja lesz az intézmény. 3 projektet tűztek ki célul maguk elé, melyből egyszerre kettőt meg is valósítottak most szombaton. Első céljuk, hogy ismételten egy évre elegendő tisztító és mosószerrel lássák el az itt élőket, illetve háztartási felszereléseket is biztosítsanak. Másik céljuk, hogy a gyermekek számára ágynemű készletet ajándékozzanak.

A gyerekek alig győzték kirakodni a kocsikból a mosó és tisztítószereket, háztartási eszközöket, a személyes higiéniához szükséges termékeket. Az erősebb fiúk szívesen megragadták a nehezebb háztartási készülékeket, a fagyasztó-, mosó- és szárítógépet.  Többféle bútordarabbal is kiegészíthetik az otthon berendezését, hisz különféle polcok, asztalok is előkerültek az autók mélyéről. De lehet a lakberendezésen is törni a fejüket, hisz el kell helyezni a tükröket, faliórát, képeket és a lámpákat is. A szabadidő hasznos eltöltéséhez is kaptak berendezéseket:TV-t, DVD lejátszót, hangfalakat, szintetizátort. Persze nem maradhattak el a kicsik számára a játékok sem.


A második céljukat is ezen a napon megvalósították, hisz minden gyermek - jelenleg 83 fő ideiglenes vagy tartós állami nevelt -  személyes ajándékcsomagot  is kapott, amely egy takarót ( plédet),  gumis lepedőt, kispárnát és csokit tartalmazott.  Ezt a gyerekek az intézet dísztermében vehették át, ahol az egyesület adományát Pintér István a Fiú Gyermekotthon vezetője köszönte meg a Mason családnak és segítőiknek.

Az egyesület idei harmadik célja pedig az, hogy a gyermekotthon számára a szabadban lévő építményeket korszerűsítse, így a kosárlabda- és a focipálya illetve a kisebbek számára a játszótér újulhat meg.

Az alapítvány szeretné, ha mind többen bekapcsolódnának a munkájukba és segítenének változást hozni a magyar, főként  a hátrányos helyzetben lévő gyermekek számára. Követendő példaként tekinthetünk arra a pápai bázison lakó család óvodás kislányára, aki a húsvéti ajándékáról lemondott, s az arra szánt pénzt ő is felajánlotta  a gyermekotthonban élők támogatására. Ezért itt ez a kislány egy kis  emlékplakettet vehetett Vivian Masontól.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás