Pontosan két hónap szünet után - áprilisban a HS7 zajolt az Agora mozijában -, ismét egy élcsapat érkezett Szombathelyre, azzal a vélhető céllal, hogy jól megtáncoltassa az úri közönséget. A pszichedelikus folyamatzenét nagyon okosan, egyedi stílusban, élményszámba menő minőségi előadással, és könnyen felismerhető hatásokkal képviselő zenekar új, jelzésértékkel colorStar címre keresztelt negyedik albumának anyagával turnézgat. Ha előzetesen érveket kellett volna állítanunk pro és kontra a várható látogatottsági mutatókkal kapcsolatban, akkor - ha kicsit optimisták is vagyunk -, erős félházra jött volna ki a végeredmény. Válság ide, nyár oda, ekkora "zenei hatásszünet", vizsgaidőszak és fizetések után sokkal több embert kellett volna vonzzon egy ilyen rendezvény. Sajnos nem tette...

A bemelegítésre a helyi metrosurfing négyesét szemelték ki a szervezők. A zenekar becsülettel le is tette az asztalra dallamos, modern poprock-csomagját. A négyes teljesen összeérett mint zenekar, bátran kiállhatnak bármely színpadra, és könnyedebb hangvételű slágereiket a kereskedelmi média is simán felvállalhatná. Az, hogy a szervezők őket kérték fel a bemelegítésre nem tűnik épp szerencsésnek, mivel a főbanda és köztük valószínűsíthetően indíttatásbéli, és kulturális országhatárok garmadái sorakoznak. Javasolnánk inkább a soron következő Magna Cum Laude koncertjére bemelegítésként - ami biztosan lesz nemsokára, hisz lassan többet játszanak Szombathelyen, mint az összes zenekar együttvéve. A könnyedebb hangvételt kedvelő közönség borítékolhatóan kajálni fogja őket. Hálátlan feladat ekkora technikán, 500 fős teremben szinte a senkinek játszani, de ez őket különösképp nem zavarta, becsülettel letolták, amit terveztek.

Kicsit bajban vagyunk a colorStar együttessel - is. Vannak zenekarok, akik szinte csak és kizárólag koncertezésre születtek, élőben jön át igazán zenei mondanivalójuk. A magyar nehézpop élbrigádjainak stílusára jórészt a melankólia és a pszichedelia nyomja rá leginkább a bélyegét, köszönhetően a „sírva vígad a magyar" szellemiségnek, mely történelmünkből is eredeztethető akár, és a vérünkben hordozott zsigeri mélabúnak köszönhető. A Másfél - Korai Öröm - colorStar trió kilóg ezen csapatok sorából. Mindamellett, hogy élőzenét játszanak, az elektronikus tánczenékre jellemzően épülnek fel számaik. Nincs tehát nagy szerepe zenéjükben a verze-refrén váltakozási metódusnak, inkább a fokozásokra építik fel dalaikat, koncertjeik pedig dj set-nek is beillenének. Mi kell hozzá? Elsősorban jó minőségben hangerő - ami meg is volt szombat este, főként a színpad előtti részen teljesen rendben volt a minőség, köszönhetően a magyar alternatívok közkedvelt keverősének, Pignon-nak.

Az összegyűlt mintegy száz főre saccolható publikum végigtáncolta és örömködte a koncertet, de a srácok mosolya így sem tűnt túl őszintének. Későbbi megfejtősdink alatt már ütköztettünk érveket a „létszámhiány" okaira vonatkozóan, és egyet kellett értenünk abban, hogy a nagy piaci válság bizony a fizetős közösségi szórakoztató és kult eseményeket egy jó darabig a tetszhalál állapotában fogja tartani. A zenekar pont akkor alakult, amikor a világtrend még telis-tele volt hasonszőrű csapatokkal, akik mára bizony már csak régi dicsfényükkel villanthatnak - tehát ez a vonal már amúgy sem menő odakint.

De, mi most itthonról beszélünk, ahol szinte minden olyan stílus, ami valaha létezett, és nem az igénytelen kategóriába tartozik, az „andörgrand" jelzővel aggatható, és mint olyan, népnevelő célzattal jogosult létezni. Pláne az olyan kollektívák, akik élőben ilyen minőségben tudnak kiragadni bennünket pár órára a rideg valóságból. Hatásaik nyilvánvalóak: a hatvanas évek beat-je, főleg a Beatles nyilvánvalóan ott van a fejekben. Hallhatóan szeretik a jazzt is, és szinte minden zenei stílus eszköztára és világa fellelhető zenéjükben. Elmondva ez kicsit soknak tűnik, és lemezen hallgatva bizony néhol zavaró is ez a tömény elegy, élőben viszont minden alkalommal le tudnak venni a lábunkról, még az ilyen családias, - bosszantó - körülmények közepette is.

A koncert alatt többször olyan érzésünk támadt mintha a Sexepil egyenesági leszármazottait hallgatnánk, akik bevették maguk közé a New Model Army pár tagját, és együtt túl sok magyar és egyéb népzenét fogyasztottak volna már el. Nem mondhatjuk tehát azt, hogy a colorStar újító, azt sem hogy nagyon különleges lenne, de azt igen, hogy hangszerelésük és játékuk folytán megvan a saját világuk, amit kitűnően képviselnek, és át is adnak. Arra a felvetésre pedig, hogy mi az ami aktuális, és mi az ami már nem, csak annyit fűztünk, hogy ott van pl. az AC/DC akiknek a friss albumáról átrakhatnánk bármely számot az elsőre akár, és ugyanez fordítva, maximum hangzásbéli különbségeket fedezhetünk fel, mégis jóval több mint negyed évszázada koncerteznek ugyanakkora sikerrel, és akkor ott vannak még a gördülő kövek is. Egy első lemezével sikeressé váló zenekar, a másodiknál hozza meg fennállásának egyik legnehezebb döntését, mégpedig, hogy másolja-e le az elsőt, akár évtizedekig, és ezzel biztosítsa be magát egy életre, vagy a normális módon folyamatosan változva tegye és írja azt ami ki kell hogy jöjjön belőle. A nagyközönség követeli a megszokottat, és ha nem azt kapja amit elvár, hamar keres magának megbízhatóbb idolokat.

Összefoglalva, két nagyon jó kis zenekar szabadította fel a decibeleket a végfokok mélyéről, részünkről egy kicsit sem bántuk meg, hogy ott voltunk. A colorStar-t jó hallgatni élőben, és akik hosszú utakat szoktak egyedül végigautózni, és szeretnek zenére vezetni, azoknak kötelező valamely lejátszó-kompatibilis formátumban a járműben letelepíteni zenéiket. Jönnek lassan a nagy nyári fesztiválok, de addig sem marad a környék jófajta zenekarok nélkül, hisz jövő pénteken a sárvári vár udvarán nyárindítás, többek közt a Vad Fruttik és Copy Con részvételével, másnap az emlékműnél szentivánéji mulatság, ahol a kitűnő, nyáresti andalításban jártas Bijou varázsol.