Ki az a „gumizsuzsi”, és miért hívják Eszternek? - Agora Fesztivál 2. nap

Képgaléria megtekintése2009.07.06. - 00:10 | Vidaotone - Fotók: Makrai Tamás

Pontosan az ellenkező forgatókönyv érvényesült a Fő téri Agora Fesztivál második napján, mint az elsőn - már ami a nézőszám alakulását illeti. Míg pénteken a Fusion Wave Dance Company negyedhetes kezdésére már megtelt a küzdőtér, és utána fokozatosan kiürült, addig a szombati napon a Kiscsillag későesti kezdésére népesedett csak be a felforrósodott utcakő.

Valamivel hat óra előtt csapott a húrok közé a szombathelyi MetalMovers. Az addig a forróságtól elbágyadt gyülekezőket rokkolta életre a hattagú, fekete ruhába öltözött zenekar. A tradicionális magyar rocksémát követő csapat sötét és agresszív zenéje nem igazán passzolt a rendezvény jellegéhez, ráadásul a hely és az idő sem igazán kedvezett nekik. Klipforgatással is egybekötötték a számukra valószínűsíthetően nagyon fontos fellépést, azonban az atmoszférát ott és akkor lehetetlen lett volna a maguk javára fordítani, pedig megtettek ennek érdekében mindent. A hangzásra nem lehet panasz, a dob, basszus, két gitár, billentyű, ének felállás tömény hangorgiát eredményezett, ami rendesen meg is szólalt. Ha mondjuk az Ossian előbandájaként játszanak egy vidéki műházban, biztos óriási sikert könyvelhettek volna el. Itt a sörpadokon üldögélő családosok többsége ijedten pislogott csak az első számok alatt, igaz, mire a műsor végére értek, már terjedelmes tapsot is kaptak. Főleg a két Sing Sing klasszikus eljátszásáért. Soha nem éreztük magunkénak ezt a vonalat, és soha nem is fogjuk, pláne mivel a hazai tradicionális rockistenek közül még senkinek sem sikerült aktuális és előremutató dolgot elővezetnie. A MetalMovers semmivel sem rosszabb, és semmivel sem jobb, mint bármely más hazai metálcsapat, a kliséket tudják, a hangszerkezelés megfelelő, bár az énekek - főképp a vokalistáé - néhol hamiskásan csengtek. Ezt írhatjuk akár a nagyszínpadi rutintalanság számlájára. A szövegek is a jól megszokott társadalom- és rendszerkritika köré összpontosultak, és messzemenőkig egyet is értettünk velük. Minden rockfesztivál szervezőjének ajánljuk e brigádot, kitűnő felvezetőnek bizonyulhatnak egy cséphadarós éjjelhez.

Másodikként következett a metrosurfing, kiket nem is olyan rég méltattunk már e hasábokon, az eddig elhangzottakat azzal egészítenénk ki, hogy a négyfős társaság pontosan az ilyen jellegű kezdeményezésekre passzol. Csajozós gitár-pop-rockjuk tökéletesen megélt a téren, a zene és a srácok belakták a színpadot, a hangzásuk feszes és tiszta volt. A gyülekező publikum értékelte is a produktumot, tapsikáltak rendesen.

A két szombathelyi alakulat után két pécsi tánczenekar fellépése következett. Az idén már többször meghiúsult Takács Eszter és a Gumizsuzsi koncertje alatt sem telítődött a színpad előtti rész, és ez elszomorító. A Postás című számmal a köztudatba kerülő Eszter zenekara kitűnő muzsikusokból áll, és kicsit jazzes, sanzonos, folkos, reggae-s zenéjük mindenki által befogadható, mégis az emberek egymást kérdezgették, hogy ki az a „gumizsuzsi" egyáltalán, és miért hívják Eszternek? Ezzel még nincs is semmi baj, de mihelyt megszólalt a fentebb nevezett dal, kapásból a „ja, ezt ismerem, vazze" hangzik el ugyanazon szájakból. A teljesen vegyes felvágott közönség nem nagyon díjazta ezt az okosabb zenét, de ők ezt nem nagyon vették zokon, lenyomták a kötelezőt, majd balra el.

Az est főprodukciója következett, azaz Lovasi András. Nem, nem a Kiscsillag zenekar, hanem a huszonpáréve megkerülhetetlen, mondhatjuk, az alternatív celeb. A két zenekar közti húsz perces átszerelés alatt megtízszereződött a nézőszám, komoly tömeg lett, és felfokozódott hangulat. A Kispál perifériára helyezése most már biztos, hogy jól kidolgozott szisztéma szerint zajlik, láthatóan Lovasi sokkal jobban élvezi ezt a rockosabb, döngölősebb stílust, és a közönség is vevőbb rá. Már aki. Manapság, amikor a trend-diktátor angol zenekarok is kétévente süllyednek örök homályba, ennyire visszanyúlni az időben is csak nálunk lehet. Nincs ezzel a csapattal semmi bajunk, jó zenészek, szólnak, mint atom, csak az az érzésünk, mintha ezeket a számokat egytől egyig hallottuk volna már valahol. A zenekar a frontember hangjára épít - amivel bármit el lehet már adni mifelénk -, és slussz-passz. Lecsóval elmegy.

Jó érzés volt látni, hogy mindkét nap többezres tömeg gyűlt össze a város szívében, pláne, mivel a szombathelyi masszív zenerajongók azért a hűség városát részesítették előnyben. Kitűnő volt a hangosítás, impozáns a színpad, egyszóval minden klappolt. A jövő héten BalatonSound Zamárdiban, a modern stílusok és strandzenék kedvelőinek, illetve Balaton Music Wave Zánkán a fémszívűeknek és egyéb gitárkedvelőknek. Mi részünkről az utóbbiról tudósítunk.