Bábu vagy – Korlátolt felelősségű házibuli a főtéren

Képgaléria megtekintése2009.08.03. - 02:30 | Vidaotone - Fotók: Moór Ferenc

A nyolcvanas években újat mutató KFT, a szombathelyi Tizenhét ska-kollektíva, no és természetesen az Agora gondoskodott arról, hogy az eddigi egyetlen kánikulai hétvégén se maradjanak zene és közösségi élmény nélkül az itthonmaradottak. A zsibbasztó meleg azonban rányomta kicsit a bélyegét az esemény hangulatára is.

A főtér harminc fok felett nem kellemes tartózkodási hely, még napernyők alatt sem. A kő és a házfalak is ontják magukból a hőt, a szökőkút látványa sem tud vizuális enyhülést adni. Épp ezért fél hat körül még csak lézengtek a színpad környékén. Valahogy érezhető volt, hogy nem lesz ezen az estén überelve az előző heti hangulat, igaz az is nyilvánvaló volt, hogy az Ocho Macho és Laár Andrásék merőben más hőfokon égő zenét játszanak - más közönségnek, más generációknak.

A Tizenhét kezdésére azonban már szépen összegyűltek a népek, a koncertjük végén már uszkve kétezer ember tapsolhatott. A tenyércsattogtatás pedig mindenképp jogos volt, igaz nem kimondottan ezen a koncerten nyújtott teljesítmény miatt, hanem főképp azért a kitartásért, amivel életben tartják ezt a jó kis zenekart. A műsor természetesen a tavaly év végén megjelent első hanghordozójuk, a Moonstompin' anyagára épült, és nem is tartott tovább, mint a lemez hossza. Szaszáék láthatóan mindent megtettek, ami tőlük telt, és ezt a zenekarra érkező kemény mag le is reagálta, a többségnek azonban sejtelme sem volt, hogy mi is az a ska vagy rocksteady. Teljesen más saját közönség előtt, egy tematikus fesztiválon belelkesíteni a jónépet, mint egy homogén tömeggel ugyanezt megtenni. Ha mindenképp minősítenünk kell a csapatot, akkor maximum a tízből hat pontot tudunk most odaítélni nekik.

Tisztában vagyunk vele, hogy nyár közepén egy ekkora létszámmal működő brigádot próbákra összehozni szinte képtelenség, pláne, mivel többen nem is idehaza laknak. Nekünk úgy tűnt, hogyha a héten tudtak volna közösen zenélni mondjuk legalább kétszer, akkor már az első számtól kezdve a koncert utolsó harmadára összeállt minőségben mutatkozhattak volna be a város főterének. Iskolapéldáját láthattuk, illetve hallhattuk annak, hogy ahogy számról számra javul az együttjátszási mutató, úgy szól egyre jobban a koncert is. Jó volt mindenesetre látni, hogy ennyien vannak egy rétegstílust játszó csapat előadásán is, és azt is, hogy a nagytöbbség udvariasan végig is hallgatta őket, a vakmerőbbek és meleg tűrőbbek még rugóztak - nem hagyhatjuk ki: vaSKArikáztak - is párat.

Egy óra átszerelés után a színpadra lépett a KFT, Laár Andrással az élen. Manapság, ha ilyesmi történik, mármint ha Laárt a deszkákon látjuk, a rekeszizmainkat készítjük fel a nem mindennapi igénybevételre, és semmiképp sem a lábunkat. Az ország Besenyő Pista bácsija nem hétköznapi személyiség, ez abból is látható, hogy míg a nyolcvanas években, mint meghatározó popzenei ikon jutott a csúcsra, addig egy évtizeddel később már, mint humorista hajtotta végre ugyanezt. Személy szerint a L'art pour L'art és a Holló Színház több körrel közelebb áll hozzánk, mint az együttes, nem vitatva megjelenésüknek és munkásságuknak jelentőségét és minőségét sem. Mindamellett, hogy a dalszövegek örökérvényűeknek bizonyultak, a húsz évvel ezelőtti - kissé hányaveti - pop még hatásos és aktuális is volt.

A szombat este hallottak alapján azt kell, mondjuk, hogy nem fogunk nagyon törekedni arra, hogy még egyszer valaha is láthassuk őket. A sablonossá vált hangzás - kis szalon-rock keménykedés került előtérbe -, átlagossá tette az egész produktumot. Ráadásul nagyon enerváltnak is tűnt az egész, a fénye vesztett és megkopott jelzőket használhatnánk leginkább, hozzáadódik ehhez, hogy még a hangerő és a zenekar keverése sem volt túl meggyőző.

Ha az előbb 6-ost adtunk, akkor itt a nagyon jóindulatú négyesig kúszik fel a tetszésindex, figyelembe véve várakozásainkat, a zenekar múltját és eddigi eredményeit. A slágerekkel megtűzdelt műsor folyamán mindösszesen egyszer kaptuk fel a fejünket, amikor is megszólalt a Lefejellek Köcsög című, általunk eddig ismeretlen darab, mely a Walk This Way című örökzöld alapjaira épült. A nótát anno az Aerosmith és a Run DMC közösen futtatta a csúcsra. Görbe tükör a mindennapoknak, teljesen jogosan. Ezenkívül semmi újdonságot nem hallhattunk, és különösebb érdekességet sem, a koncert lement egy biztos (szín)vonal mentén, ahogy rutinos zenészekhez illik, de pluszt nem tett hozzá az eddig azért már jócskán megfakult emlékeinkben élő képhez.

Mindezek ellenére a közönség jól érezte magát. Jó látni, hogy rendszeresen több ezer ember jön össze a hétvégéken, kezd a város ahhoz hasonlítani, amit úgy hívunk: modern urbánus élettér. Most már csak gazdasági és morális válságkezelőinknek kell szurkolnunk, és akár még ebben az évezredben elmondhatjuk, hogy tényleg jó itt élni. Újra.