Törzsi-funk szellemidézés – FM zerO szülinap az A-Klubban
Képgaléria megtekintése2009.11.15. - 13:20 | Vidaotone - Fotók: Makrai Tamás
Péntek 13-ára esett a választása a szombathelyi dobmetál alakulatnak, hogy megünnepelje ötéves fennállását. A birthday-party frenetikusra sikeredett, köszönhetően a közönségnek - akik szép számmal megjelentek -, és a Club Era zenekarnak, akik elfogadták Geriék meghívását. November van, a skorpiók ideje, nem kell tehát csodálkoznunk azon, hogy a zenekar nem sokat hezitált a babonás dátumon.
Bizonyára a szombathelyiek többsége találkozott már az Fm zerO-val, ha más nem, a nevét bizonyára ismeri. A szülinaposok elég sokat játszanak környékünkön, de mára egyre többet járnak távoli vidékekre is, és ahol egyszer fellépnek, oda általában vissza is hívják őket. Azok alapján, amit a szülinapi apropón kerekítettek, ezen nincs is mit csodálkozni. Mindkét zenekar - csuklóból - fergeteges jó koncertet rázott ki. Itt kell megjegyezzük, hogy a lehető legjobb választás volt az esztergomi baráti zenekar meghívása, és az is, hogy úgymond ők vezették fel az ünnepeltet. A két brigád mindannak ellenére is egyenes ági rokonnak tűnik, hogy szemmel láthatóan másfelől érkeztek. Míg a Club Era a népi gyökereket helyezi előtérbe, addig a szombathelyi ütősök a metálos vérükkel írják a ritmusokat. Érdekes volt látni, hogy a két zenekarnál nem voltak az eszközparkban olyan tradicionális hangszerek, mint pergő vagy lábdob, sőt dobfelszerelés sem, elektromos szólógitár - csak egy kicsit -, billentyűsök, és nem volt vokál sem. Ellenben a színpadon megfordult három derbuka, két szaxofon - mindkét zenekarban szólóhangszerként -, egy hegedű, egy didgeridoo, különböző dobok és két basszusgitár. A teljesen instrumentális éjen ezek a nem épp szokványos hangszerelések elvittek bennünket a ritmuserdő közepébe.
A Club Era utcazenészekből alakult zenekar, és mint olyan, magában hordozza az egészséges stílusegyesülés minden kézjegyét. A zenekar a hegedűre épül, a vonós hangszer helyettesíti a főéneket, míg a szaxofon vokálozik alá, vagy épp egymásnak felelgetnek. A hangszerpark még egy akusztikus gitárból, egy basszusból, perkából, derbukából, egy kétoldalú dobból és egy didjeridoo-ból áll. A stílusuk pedig valahol a meghatározhatatlan közelében lakozik. Mindamellett, hogy a hegedűn megszólaló dallamok többsége erősen magyar, illetve eredendően közép-európai, nem lehet őket hasonlítani a hasonszőrű csapatokhoz. Sugárzik róluk egy olyan szabadságérzet mind zeneileg, mind emberileg, amilyennel ritkán találkozik az ember. Ösztönből zenélnek, lehengerlően, vidáman, és természetesen. Minden számuk építkezik, de ez nem úgy tűnik lentről, mint ami tudatosan előre le van fektetve, hanem mintha egyikük elkezdené a témát, a többiek pedig bekapcsolódnának és kihoznák az adott pillanatból a lehető legjobbat. A magyar fülnek minden dallam ismerősnek tűnt, holott a számokat eddig nem ismertük, bár egy-két rég hallott klasszikus népi futam felcsendült. Kodály Zoltán biztos, hogy köztünk járt aznap. A kicsivel több, mint egyórás koncert túl gyorsan véget ért, mégpedig a Pulp Fiction klasszikussá vált slágerének átiratával. A szimpatikus zenekar megköszönte zéróéknak a meghívást, és boldog szülinapot kívánt nekik.
Az átszerelés után pedig következett az ünnepelt. A fél egy után kezdődő jubileumi műsor első számának végére pedig igazi fieszta alakult ki. Volt alakalmunk mostanában a zenekar műsorát többször is végignézni, de ilyen elementáris zúzást még nem láttunk tőlük. Aki ismeri őket, tudja, hogy a srácok igazi, a szó jó értelmében vett kocsmazenekarnak tartják magukat, és nem is akarnak többnek látszani. Ez pedig dicséretes mindenképp, annak ellenére is, hogy azt gondoljuk, ebben a mostani felállásban ennél jóval több is lapul. Nem jelenthető ki, hogy a zenekar élete formáját hozta, de ez az este nem is erről szólt. Aki a szülinapját ünnepli, annak nem kell aznap megfelelnie minden kritériumnak, ami máskor elsődleges lenne. A nagy létszámú szülinapi bulin nem is támasztott senki elvárásokat velük szemben, ők mégis hozták a kötelezőt. A két derbuka pergett ezerrel, Sanyi hozta a törzsi-metál breakeket, a basszus remegtette a gyomrot, a szaxofon pedig énekelt, mint Frank Sinatra fénykorában. A szaggató dobok felett úszó fúvós témák hallatán megfogalmazódott bennünk az, hogy a dob-metál jelzőt ideje lenne másra cserélniük, ugyanis az utolsó metál egyvelegen kívül - ahol vendégük is volt, Gyurácz Zoli gitáros személyében -, inkább valamiféle törzsi-funk szellemidézésre emlékeztetett minket a koncert. Az biztos, hogy elemi erejű volt, és kijelenthetjük, hogy élményszámba ment, amit láttunk és hallottunk. Akik nem voltak ott sajnálhatják, de nincs semmi veszve, hisz szülinap minden évben adódik egyszer.
Köszöntjük innen mi is a zenekart, és remélhetőleg még sok ilyen hangulatú börszdéjpárti kíséri útjukat. Mindkét csapat kitett magáért, a színpadon és az italpultnál egyaránt, utóbbinál a közönség is ugyanúgy. Ahhoz, hogy a „Végre péntek" szellemisége hiteles és őszinte lehessen, ilyen esték kellenek, és az sem baj, ha tizenharmadikára esnek.
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1941 szavazat
Új hozzászólás