„Megnyílnak Kőszeg rejtett kincsei" ezzel a szlogennel harangozta be a Kulturális Örökség Napja program rendezvényeit Győrffy Gábor, a város turisztikai menedzsere. Szombaton és vasárnap számos izgalmas program várta reggeltől délutánig a látogatókat, mi a vasárnapot szenteltük a kőszegi "rejtett kincsek" felfedezésére. 

Mintegy 50 fős csoport indult útra, hogy megismerje a visszavonultságba húzódó családok, nyugdíjas tisztviselők és katonatisztek által lakott kisváros nemesi és polgári palotáit és udvarházait.

A túra vezetője Söptei Imre, a kőszegi levéltár vezetője volt, aki bevezetőjében elmondta, hogy a város történetét a XIX. század végéig bezárólag Chernel Kálmán kétkötetes monográfiájából ismerjük. Ebben a műben megelevenedik előttünk, hogy milyen élénk élet pezsgett hajdan Kőszegen, mennyi középkori polgári szervezet virágzott jóléttel, kereskedelemmel, jelentékeny iparral. Kőszeg mindemellett székhelye volt a Dunántúli Kerületi Táblának, "minek folytán sok perlekedő úri rend, ügyvédség húzódott oda."

Sétánkat a Sgraffitós-háznál kezdtük. Maga a sgraffitó szó azt jelenti: kaparni. A díszítési eljárás lényege az, hogy a falra legalább két réteg vakolatot hordtak fel, amelyek közül a felső volt a világosabb, ebbe karcolták be a mintákat. A Sgraffitós-ház reneszánsz eredetű, 1560 környékén építették emeletessé, ekkor kaparták ki jellegzetes díszítéseit. A 18-19. században udvari szárnnyal is bővítették, és barokk stílusban alakították át homlokzatát. Emeleti helyiségének mennyezetét freskó díszíti, mely a Szegény Lázár és a gazdag ember lakomája bibliai történet ábrázolja. Tulajdonosai között szerepeltek a malommal is bíró Salamonok, és két sebész család (Haász és Baumann család). Az épület oromfalában lévő kis szoborfülke van, benne barokk Mária szobor látható, alatta pedig latin nyelvű idézetet olvashatunk (Non est volentis neque currentis, sed miserentis Dei. Jelentése: Tehát nem azon múlik, aki erőlködik, vagy aki törtet, hanem az Irgalmas Istenen 1668) Ez a mondat adja az Iskola a határon című regény két fejezetének címét. Ottlik Géza 1923 és 1926 között volt kőszegi diák, az itt töltött három esztendő emlékét (is) megörökíti Európa-hírű regényében.

A házhoz kötődő legenda, hogy egyik tulajdonosa olyan fösvény volt, hogy annak ellenére, hogy nagyon gazdag emberként élt, feleségét és gyermekeit olyan nélkülözésbe kényszerítette, hogy az a kisváros előkelőségeinek fülébe is eljutott. A házra, mint jelzálogra adtak a feleségnek hitelt, hogy éhen ne haljon gyermekeivel. A másik történet egy asszonyról szólt, aki miután férje meghalt a szomszéd házban lakó úrhoz ment feleségül, és 6 hónap múlva gyermeke született. Ez akkoriban nagy port kavart Kőszegen, sokan pedig úgy vélték, hogy a gyermek apja a másik szomszédos házban lakó férfi volt. Szerelmi drámák, örökségi perek mellett napvilágra kerültek a kutatások során közéleti események is, mint például kivégzések, boszorkányégetések.

Utunkat ezután a Chernel utcában folytattuk, aminek a végén található a Zwinger, a város legrégibb és legnagyobb bástyája, amely az egykori városfal délnyugati sarokbástyájának épült. A bástyát a helyiek Zwinger néven emlegetik, mely név a 17. századtól terjedt el. Korábban Bastei-nek, majd magyar nevén Öregbástyának, illetve Öregtoronynak hívták. A bástya L alakban elhajló sokszög alaprajzú védmű. A keleti oldalán a hozzákapcsolódó kettős fallal, az ún. Zwingerrel (kényszerítőfal) megerősítve képes volt a déli bejárat védelmét ellátni. A mindig fedett bástyán a tűzfegyverek elterjedése után szűk kis lőréseket törtek. Miután védelmi funkcióját elvesztette, egyéb célokra kezdték használni. A megújult  Zwinger első és második szintjén konferenciaterem és közösségi tér lett kialakítva.

Megtekintettük a Chernel utca 12. szám alatt található legnagyobb és legmagasabb palotát. A 18. század elején még két kisebb részből álló épület a Nádasdy-család tulajdonában volt, amelyeket a Sigrayak egyesítettek és alakíttatták háromszintessé. 1816 és 1821 között itt bérelt helyiségeket a Dunántúli Kerületi Tábla. Leghosszabb ideig a Kőszegi Járásbíróság irodái voltak itt. Az 1870-es évektől a teljes 2. és az 1. emelet nagy részét foglalták el az igazságszolgáltatás és a telekkönyvezés termei. A két világháború között a járás szolgabírája is itt működött. 1887-ben itt nyitott ügyvédi irodát Csorba Géza, Táncsics Mihály veje, aki korábban a Népszava, városban tartózkodása idején pedig a Kőszeg és Vidéke című újságot szerkesztette.

A Chernel utca 10. szám alatt lévő Chernel- (Festetics-) palota későbarokk-rokokó stílusban épült 1766-ban. Ebben a házban élt az utca névadója, Chernel Kálmán, itt született fia, István, az Európa-hírű ornitológus.

A Chernel utca 3. alatt ülésezett 1821-től a Dunántúli Kerületi Tábla. Hazatius Ignác rohonci szolgabíró házának méreteiről árulkodik, hogy 15 szobából, 3 konyhából és 6 férőhelyes istállóból állt. 1826-ban a táblai bérletet felmondták, mert a tulajdonos az összeget az értékálló pénznemben követelte. Nevezetes lakója Reichard Károly, akinek könyvnyomdája az ország nagy részének protestánsait látta el vallásos könyvekkel. Tulajdonosa volt a "Bogdány-féle Első Osztrák Magyar Conservgyár Rohonc" nevezetű cég, ami a közös hadseregnek gyártott rántottleves-port (!!). 1921-től 1931-ben bekövetkezett haláláig gr. Erdődy Tamás, IV. Károly király szárnysegéde lakta.

A paloták és udvarházak megtekintése után Söptei Imre felhívta figyelmünket a 300 éve nyílt kávézó megtekintésére. 1718-ban Károlly János kávéfőző kapott engedelmet Kőszegen "egy kis kávésboltnak való helyre". A Városház utca 4. alatt rendezték be a hétvégére a kőszegi kávézók emlékére a kiállítást, amely a XIX. századi darálókat és kávéfőzőket mutatott be Kern István gyűjteményéből, továbbá porcelánkészleteket Kálmánné Solymos Nóra családi hagyatékából.

A délután folyamán felkerestük az országos hírű Arany Egyszarvú Patikamúzeumot. A múzeumba betérő látogatók megtekinthetik a hazai viszonylatban egyedülálló szárítópadlást vagy drogpadlást, ahol a patikusok egykor a gyógyszerek előállításához szükséges gyógynövényeket szárították. Ezt teszik ma is a rekonstruált ládafiás szárító polcozaton, így a mai napig a száradó friss növények kellemes illata lengi be a drogpadlást. A múzeum belső udvarán található a barokkos kialakítású patikakert, melyben a 17. században gyógynövényként használat növényekből mutatnak be közel nyolcvan félét.

Az egykori patikaépületben - mely 1777-től működött - kapott helyet a Nyugat-Dunántúl gyógyszerészet-történeti emlékeit bemutató tárlat. Az első helyiségben láthatóak a megye legrégebbi gyógyszerészet-történeti dokumentumai, a jezsuita patika írásos emlékei és a múzeum épületének története. A nagyteremben a különféle gyógyszeralapanyagokból (ásványi, növényi, állati eredetűek) látható válogatás, pl.: rákszem, vipera, hódmirigy. Továbbá a 19-20. század fordulóján hazánkban forgalmazott késztermékekből ad ízelítőt a múzeum. 
A tárlat a mérés és a vizsgálat eszközeibe és a régi gyógyszeranyagokba is betekintést enged, nyomon kíséri a patikaedények formaalakulását a 17. és a 20. század között. Végül a gyógyszerkiadáshoz szükséges eszközöket mutatja be.

A már megszerzett élményeket az eredeti helyén (a legbelső teremben) látható, a kőszegi jezsuita fráterek által 1740-44 között helyben készített, kézzel faragott, festményekkel díszített officinabútor koronázza. A kőszegi jezsuita officina Európa-hírű képviselője a Magyarországon jezsuita-barokknak is nevezett stílusnak.