Várakozunk. A napi bizonytalanság uralja a napokat. Nézzük a híreket, mikor - hol - mennyivel emelkedik a betegek száma. Tudjuk, hogy ez nem valós szám, hiszen rengeteg tünetmentes hordozóval találkozhatunk az utcán és a boltokban. A kezdeti fegyelem, ami a március elejei ijedtséggel járt, lazult. Lassan annyian vannak az utcán, mint egy átlagos napon. A parkolók telítve vannak. De kérdem én, ha kijárási korlátozás van és a boltok nagy része nem üzemel, miért is? Az élelmiszerboltok zsúfoltságáról ne is beszéljünk.

Két hónappal ezelőtt, még nem gondoltuk ezt. Mindenki a nyaralását tervezte. Olaszországban is. Aztán jöttek a hírek. Az első fontosabb hír (amire emlékszem), hogy a Velencei karnevált félbeszakítják. Első gondolatom, hogy hány honfitársunk érkezik majd onnan, és hozza magával a vírust. Kína messzinek tűnt, Olaszország viszont ijesztően közel van. És napról napra újabb hírek, információk jöttek az emelkedő számról. A világban és Magyarországon is.

Aztán nálunk, a kórházban is egyik napról másikra megváltozott a helyzet. Osztályok zártak be, műtéteket mondtak le, átalakításra került az a rendszer, ahol élünk. Az a rendszer és a napi rutin, ami a második otthonunkban volt, teljesen megváltozott. Tudjuk, hogy mi vagyunk azok, akik nem tehetik meg, hogy azt mondják, nem jövök be dolgozni, nem akarok ellátni ilyen betegeket. Ez senkiben nem merült fel. A legtöbbünknek már össze van rakva egy kis táskája arra az esetre, ha már nem tudunk hazamenni. Mindenki jobban félti a családját, mint saját magát. Inkább az okozott problémát, hogy hová menjünk aludni, hogy ne fertőzzük meg a családtagjainkat, ha kitör a járvány. Azt hittük, mára már elérjük ezt az időt.

A látogatási tilalom kialakításával, az osztályok lezárásával, átcsoportosításával a kórház csendes lett. Egyes területek, mint az onkológia, a sebészet, a sürgősségi osztály, az intenzív osztály és a fertőző osztály nagyjából ugyanúgy működik, mint eddig. De mindenhol megérzik a változást.

A kórházba érkező betegek és a visszarendelt páciensek is csak úgy léphetnek be, hogy lázat mérünk és kikérdezzük őket, és ha valami gyanú merül fel a koronavírus fertőzésre, már fel kell venni a kapcsolatot az illetékesekkel és eldöntésre kerül, merre mehet tovább. A gond az volt az elején, hogy esetleg más panaszokkal érkező beteg azt elfelejtette elmondani, hogy külföldről érkezett...

Bár az elejétől fogva mindenkin maszk van és a napi munkaruhánk részévé vált, a gyanús betegek vizsgálatakor egyéb védőfelszerelés is szükséges. Úgy nézünk ki, mint az UFOk, szinte egymást nem ismerjük meg benne. Ugyanígy kell eljárni, ha mentővel érkezik a beteg, de ők már nagyrészt helyben eldöntik, hova kell vinni, hiszen egyértelmű tünetek esetén a betegnek a fertőző osztályos vizsgálaton kell részt vennie, vagy ha súlyos állapotba került, akkor egyenesen az intenzív osztályra kerül.

Az a hely, ahol megfelelően el lehet különíteni a betegeket, a Központi Műtő. Ez került kiürítésre és intenzív osztályként való berendezésre. Itt akár 32 súlyos állapotú beteg is elhelyezésre kerülhet. Itt egész nap úgy dolgozunk, mint az UFO-k - védőfelszerelésben: védőruha, maszk, szemüveg, arcvédő plexi. A helyzet így nehezített, hiszen ebben a felszerelésbe sokkal nehezebb dolgozni, de szükségesek ahhoz, hogy magunkat óvjuk.

Igyekszik mindenki a szabályokat betartani, a napi új információkat feldolgozni és az szerint cselekedni. És tanulunk. Az új információkat, az új feladatokat, az új helyzetet.

És várunk. A következő napra és a telefonra, hogy menni kell...