Az eljövendő múlt és a már megtörtént jövő – Paizs László tárlata a Képtárban
Képgaléria megtekintése2010.03.22. - 00:15 | Vidaotone - Fotók: Dart
Minden előzetes információ és ismeretanyag nélkül tettünk eleget a Szombathelyi Képtár meghívásának, és tiszteltük meg Paizs László tárlatát a „fehér ház” falai közt. A Tavaszi Fesztivál égisze alatt került sor március 19-én, délután öt órakor a jeles eseményre - a kiállítás megnyitódott, és velünk is valami ilyesmi történt. A tavaly elhunyt Paizs László munkái bennünk célközönségre találtak, a megnyitó már nem annyira.
Elvitathatatlan előnye a kulturális oldalnál írásnak, hogy az emberfia olyan helyekre is betoppan, ahova magától nem biztos, hogy betévedt volna. Az elmúlt két napban két ilyen "eseményen" is előfordultunk, a művész utolsó évtizedeinek munkásságát bemutató tárlat volt az első. A plexi és poliészter alapanyagokkal dolgozó Paizs László most kiállított munkáit két részre osztottuk, már körülbelül a negyedik alkotás megszemlélése után. A falakra körbeaggatott képeket a 'tetszik, de nyomaszt', a plasztikákat pedig a 'hazavinném' kategóriába soroltunk, szinte kivétel nélkül. Elkövettük azt a hibát, hogy beszámolónk megírása előtt elolvastuk a tárlathoz járó formás kiadvány ajánlóját, mely kissé átformálta az első benyomás apropóján bennünk kinyíló gondolatokat. Nem sokban különbözött a saját és a vélhetően szakmai látásmód, talán csak annyiban, hogy mi magunk nem tudtuk volna ennyire művészetközelien leírni, amit le kell.
Mint minden, amit az avantgárd vagy kortárs, vagy bármely más jelzővel illetnek - ami kimondja azt, hogy ez, vagy az a művész nem úgy gondolkodik, ahogy az a kortárs művészettörténészek szerint belefér az adott képbe -, bármikor is készül, frissnek és kortalannak bizonyul. Épp volt időnk arra, hogy körbeérjünk a tárlaton a méltató és emlékező beszédek előtt, és mondhatni vártuk, hogy többet is megtudjunk az alkotóról. Elsőként az intézmény igazgatója, dr. Gálig Zoltán szólalt meg, és elismeréssel vegyes tiszteletadással hajtott főt. Ezután dr. Ipkovich György polgármester méltatta a Tavaszi Fesztivált, melyet immár 1989 óta minden évben sikerül megrendezni, és amelynek egyik jelentős eseménye ez a tárlat is. Mivel maga a kiállított anyag annyira lekötötte a figyelmet, és a gyász is érezhetően ott ült a hangulaton, az általa felemlegetett zord körülményeket, mint olyat, és minden ehhez kapcsolódó témát most hanyagolunk. Annál is inkább, mivel a következő jó félórában sem szívetmelengető dolgokat hallhattuk, hisz Paizs László az átkos rendszerben gondolkodott másképp, és ennek árulkodó jelei maguk a művek voltak. Tehát megnemértettként és elnemismertként dolgozott élete nagy részében, mint oly sokan mások is.
Mindamellett, hogy a most kiállított anyagról is csak elismeréssel szólhatunk, bizony nem kis pírral az arcunkon kell bevallanunk, hogy annak ellenére, hogy földik voltunk, soha nem hallottunk még az alkotóról. Ráadásul mindezt úgy, hogy amit ő csinált, olyan felfogásban tennénk mi is, ha képzőművészet fele vitt volna az utunk. Arról nem is beszélve, hogy az ország legjelentősebb kortárs gyűjtemény-tulajdonosa városunk lakója, és hát ebbe a kategóriába ezek a művek is beletartoznak. Ritkán adja meg az élet azt, hogy valamire azt mondjuk: ezek közül bármit behelyeznénk hazai pályánkra, válogatás nélkül. A plasztikkockákba fagyasztott pillanatokra gondolunk itt. Erről többet nem is árulunk el, legyen elég annyi, hogy már a második megtekintése közben kíváncsian vártuk, vajon mi lesz a következőben. Ráadásul végig ott kalapált agymanó, hogy ezek pontosan hogyan is készülhettek. Remélhetőleg felkeltettük a T. Olvasó kíváncsiságát is, és többen veszik is a kellemes tavaszi sétával egybekötött fáradtságot, és magukévá teszik az élményt.
Több tapasztalattal, ismerettel, és élménnyel is gazdagodtunk ismét, illetve végképp konstatáltuk, hogy a művészettörténészi felolvasós megnyitókkal fenntartásaink vannak. Egy ember pont annyit mondjon el, amennyit papír nélkül el tud mondani úgy, hogy az hiteles marad, a száraz hangon felolvasott szövegekkel meg éljenek a politikai szóvivők. Nem mondhatjuk, hogy tudunk osztozni a család és a barátok, vagy régi tisztelők gyászában, hisz ismeretlenül ez nem megy. Megtanultuk a nevet végleg, és ha ezentúl, bárhol jó lokálpatriótaként kell mellet döngetnünk, Paizs László aduászként szerepelhet kártyáink közt. Legyen neki könnyű a föld!
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1938 szavazat
Új hozzászólás