Nyolcvan hang a Föld körül - A Bozsodi Quartett koncertje a Weöres Sándor Színházban

Képgaléria megtekintése2022.05.30. - 00:10 | Büki László 'Harlequin'

Nyolcvan hang a Föld körül - A Bozsodi Quartett koncertje a Weöres Sándor Színházban

Nyolcvan nap alatt a Föld körül című Verne regény alapján készült az az ősbemutató, amit a Bozsodi fivérek komponáltak a francia regényíró Phileas Fogg kalandos utazását megelevenítő cselekményhez, melyben Fogg, a londoni úriember és francia inasa, Passepartout próbálja megkerülni a Földet 80 nap alatt. A világot körbejáró különös utazás ez esetben attól volt más, hogy indiai, amerikai, angol stb. zenével érzékeltette az egzotikus kaland hangulatát.

HIRDETÉS

Az ötlet, miszerint a Verne-regény részletei jól illenek klasszikus zeneművek mellé a Bozsodi Quartetté, ennek megvalósításában pedig tizenhárom zenész - javarészt a Savaria Szimfonikus Zenekarból - vett részt a produkcióban. Az eredeti regény szövegrészleteit Szabó Tibor, színművész, igazgató olvasta fel, majd ezt követően egy-egy ahhoz illő stílusú, hangulatú zenemű hangzott el. 

"Ez egy teljesen új projekt, az egész előadás, az egész mű, tulajdonképpen ősbemutató, kifejezetten a színház összművészeti fesztiváljára készült" - mondta Bozsodi Lóránt a darabról.
Forrás: Weöres Sándor Színház

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás