Turista Magazin: Hétfőn, amikor itthon, a saját ágyában felkelt, nem érezte azt, hogy „na, akkor indulni kellene"?

Soós Ferenc: Nem, arra gondoltam, hogy milyen jó, hogy nem kell indulni.

TM: Több mint két hónapig folyamatosan úton voltak. Másfél napja vannak itthon, ennyi idő alatt át tud már állni az ember agya?

SF: Hamar átállt. Ha bemegyek a kertbe, meg a gyümölcsültetvényembe, akkor mindjárt itthon vagyok. Elég hamar visszarázódom, már tettem egy kört a gazdaságban. Most is megyek haza majd, fenem a kaszát, aztán körbekaszálom gyümölcsfáimat. Most sok a dolog.

TM: Legutóbb Káptalantótiban találkoztunk. Az utolsó, nyugat-dunántúli szakaszon nekem úgy tűnt, nagyon gyorsan haladtak.

SF: A vége felé begyorsultam, volt, hogy egy nap 42 km-t mentünk. Forint is érezte már az otthon illatát. Aztán, ahogy megérkeztünk, jó darabig csak feküdt, de ő egyébként is szeret nagyokat lustálkodni.

Feri bácsi és Forint kutya a célban július 2-án - Fotó: Soós Ferenc

TM: Olyan volt az Írott-kői érkezés, ahogy tervezte?

SF: Nem egészen, mert én pontban 11-kor szerettem volna felérni, amikor Kőszegen harangoznak, de már 10-kor fent voltunk. Kőszegen egy kedves család felajánlott számomra szállást az utolsó éjszakára, így kellően feltöltődve indultam el. Nem egy fáradt ember ment fel az Írott-kőre, hanem nagyon frissen tudtam megérkezni. Felszabadító érzés volt a kocsi nélkül menni. Ide már nem vittem magammal, már nem volt rá szükség. Ahogy felértünk, elkezdtek kérdezgetni az emberek, így kellett egy rögtönzött kis élménybeszámolót tartanom. Ráadásul volt egy fiatal pár, akik miután hallották, hogy én most fejeztem be a kéktúrát, odajöttek hozzám. Ők ugyanis pont akkor kezdték el, és szintén egyvégtében tervezik végigjárni. Ők - velem ellentétben- előre leszervezik maguknak a szállásokat, de mondtam nekik, hogy kóstoljanak bele azért a csillagsátorban alvásba, mert azt ki kell próbálni.

TM: Nehezebb volt a kéktúra, mint ahogy azt előzetesen képzelte?

SF: Tartottam tőle, tudtam, hogy nehéz lesz, és sok volt a bizonytalansági tényező, amire előre nem számítottam. De hát azért van az embernek 75 éves élettapasztalata, hogy kezelni tudja az ilyen szituációkat, és azt hiszem, elég jól feltaláltam magam a váratlan helyzetekben is. Elhelyeztem azért előre néhány biztosítékot, ami miatt négykézláb is végigmentem volna. Az egyik az, hogy sokaknak elmondtam, hogy mire készülök, és baromi nagy lebőgés lett volna, ha nem sikerül. S ha ezzel a túrával kapcsolatban már megemlítettem Monspart Sarolta nevét, akkor nincs mese, végig kell menni. Mert ha nem így teszem, akkor rá hozok szégyent.

TM: Fizikailag mennyire viselte meg az elmúlt két hónap?

SF: Tudtam, hogy megcsinálom, csak nem tudtam, még hogyan. Az indulás előtt nagyon fájt a bal lábfejem. Mondtam, hogy majd a hegy meggyógyít, és van is benne valami, mert mostanra ez elmúlt. Nem állítom, hogy egy 75 éves embernek 1172 km-t gyalogolni az egészséges. Nem az.

Ez valószínűleg túl sok volt nekem. Jelzett is a csípőízületem. Úgy nézett ki, hogy már a második napon abba kell hagynom az egészet a csípőproblémáim miatt, és volt egy válsághelyzet később is, Gánton emiatt, de szerencsére három nap múlva tovább tudtam menni. Most kell erre odafigyelni, de eddig mindig kimásztam az ilyen problémákból. Mielőtt elindultam leírtam tíz oldalban, hogy milyen módszerekkel - például gyógyfüvekkel, gyakorlatokkal - gyógyítottam magam, mert nekem is vannak azért betegségeim, csak a tüneteim kevésbé jönnek ki. És akkor megírtam a „Füves könyvet", hogy valamit hagyjak a családomra, ha esetleg megáll a szívem a Kékes oldalában.

Tudtam, hogy nagy fizikai terhelés lesz, de nagyon jól bírtam. Én magam csodálkoztam rajta, hogy miket műveltem. Néha úgy éreztem, hogy tolnak, meg emelnek. 12 kilót fogytam a túra alatt, és most nagyon jól érzem magam.

A teljes interjú itt olvasható.