Szóba került papám családja, így én is, aki festő szerettem volna lenni. Akkor voltam 23 éves. Érettségim megszerzése után nagyapám (aki jegyzőként dolgozott, és a legtöbb siófoki hivatal főnökével barátságban volt) mindenféle irodákban próbált nekem munkát szerezni, merthogy az ő unokája ne fizikai munkás legyen, hanem tiszta, előkelő helyen dolgozó irodista. Sajnos azonban az összes ilyen helyen csődöt mondott velem, merthogy egyik sem feküdt nekem. Festő akartam lenni, bár el sem tudtam képzelni, miként jutok erre, az akkor mesésnek hitt pályára. Az OTP siófoki hivatalában tengettem unalmas napjaim, amikor kollégámat, aki épp betegszabadságon volt, emlékezetből lerajzoltam. Pár nap múlva jött újra munkába, s mikor meglátta a fiókjába rejtett rajzomat, óriási revelációval szegezte nekem a kérdést: „miért nem mész el festőnek?" Másnap reggel - kerek egy hónapi munka után - kikértem a munkakönyvemet, és elmentem FESTŐNEK. Mindez 1977. január 31-én történt. Nagyapám kénytelen volt belátni, hogy az én pályám másfajta iroda, amit műteremnek hívnak. Otthon önképző műhelyt rendeztem be: rajzolás, festés megállás nélkül - egyre nagyobb szegénységben. 3 év telt el így, mígnem elérkezett a nagy áttörés, azzal a bizonyos vonatlekéséssel. 

Nagyapám, Tokai János, 1990-táján

Beszélgetésük során a papa elmondta, hogy van egy unokája, aki festő akar lenni, de nem talál utat, ahol kibontakoztathatná tehetségét, és pénze is lenne ebből. A hölgy - akinek unokája szintén festő, és az ARTEX-nek dolgozott - átadott neki egy telefonszámot, Wessely Tibor számát, akit másnap felhívtam.

Izgalommal utaztam Pestre, az Üllői u. 36-ba, ahol pár nap múlva fogadott ez a különös humorral megáldott, katonás hatású ember. Bemutató anyagom között volt egy impresszionista modorban festett, téli Sió-parti táblakép, amit fordítva (aljával fölfelé) tartott kezében. „Ez fordítva van!" - szóltam. „Nem baj, de ilyet ne fessél!" - válaszolta. Kezembe nyomott egy hasonló méretű, remekül kidolgozott, madaras képet - ami óriási giccs volt nekem - és kérte, hogy egy hónap múlva vigyem vissza, egy az egyben megfestett másolatával. Előtte azt hittem, tudok festeni, de ez a kép megakasztott. Midig is a kidolgozott, realista modor érdekelt, ezt szerettem volna festészetemben követni, ám halvány dunsztom sem volt, hogyan kell így festeni. Tibi bácsi megtanított! - az alatt a 10 év alatt, amit az ő iskolájában eltöltöttem. Megtanított azokra a mesterfogásokra, melyeket a nagy klasszikusok ismertek, használtak, maga Dali is. És ami lényeges: bőséges megélhetési pénzhez juttatott ez az ARTEX-időszak: külföldi megrendelések tömegei láttak el munkával. Tibi bácsi nem volt festő, sőt..., de ki tudja mi módon, kiválóan, a legapróbb részletekig értette a mesterség elméletét. Olyan intuitív képességgel rendelkezett, melynek segítségével szinte még azt is meg tudta mondani, hogy otthon hány órakor festettem az adott képet. Nem győztem hálát adni a Gondviselésnek, hogy többszöri jelentkezésem ellenére sem vettek föl a Képzőművészeti Főiskolára, ahol diplomás, absztrakt-kortárs krumplihámozó lettem volna. Tibi bácsi által megtanultam a klasszikus festészet minden fortélyát, melyet ma, közel 50 év múltán is sikerrel alkalmazok, ezen nyugszik festészetem.  De nem csak az enyém, hisz Csongor öcsém, és Szász Endre László, a későbbi Vallone barátom is Tibi bácsinál találta magát az én első jelentkezésem után pár hónappal. 

Bandi festőszer-festék- és pipa-szagú műtermének illatelegye ma is, a 100 km-re lévő otthonomban ugyanúgy kellemes nosztalgiával fészkelődik orromban, mint annak idején. 

VALLON  olaj-fatábla, 47 x 39 cm, 2016.

Azokban az években millió baromfis képet festettem, amit persze a hátam közepére sem kívántam - én, aki Dali nyomdokain szerettem volna haladni - de, hát ez volt a külföldi galeristák óhaja. Emlékszem, amikor második alkalommal voltam Tibi bácsinál, nagy izgalom fogadott, mivel jelen volt a vendég, a nagy főnök, aki a londoni galériákat irányította, és amikor megjelent az Üllői úti festményátvevő helyen, még Tibi bácsi is összement kissé. Mindenki a hazánkból elszármazott mecénás, üzletember, Michael Kovacs kegyeit kereste - hasonlóan a nótabeli Gedeon bácsihoz - hisz nála volt a pénz. Kovács úr egyébként - annak ellenére, hogy pökhendinek látszott, igen nagylelkű ember volt. Minden karácsonykor tekintélyes ajándékcsomagot küldött az összes, neki dolgozó festőnek, valamint 2 hetes turnusokban hívta meg festőit Londonba, minden költséget vállalva. Igen, azon a második alkalmon tett meg engem Kovács baromfifestőnek. Mikor e szavakat intézte Tibi bácsihoz, egy világ omlott össze bennem - de gyártottam neki (majd más galériáknak is) ezeket a tyúkos képeket 13x18 cm-es méretű fatáblákra. Talán 2000 ilyen festményem is elkészült az ARTEX-nél töltött 10 évem alatt. Baromfi-modelljeim Edgar Hunt, ismert angol baromfifestő tyúkjai voltak. Minden undorom ellenére, ezek a tyúkok bőséges aranytojást tojtak nekem minden hónapban.

TYÚKOK HÁZZAL  olaj-fatábla, 18 x 13 cm, 1981.

2004-ben, Kovács úr tiszteletére egy zöld kakassal emlékeztem meg egykori megrendelőmről, mely képet el is küldtem neki.

A ZÖLD KAKAS  olaj-fatábla, 30 x 24 cm, 2004.

Tibi bácsit jó pár év múlva, az ezredforduló táján kerestük fel Budán, Ág utcai otthonában lányommal, Yndával, aki kései tanítványként szeretett volna beiratkozni hozzá. Ebből azonban nem lett semmi - a Mester már nem vállalta - azaz, mégis történt akkor valami: egy fotó, mely alapján pár év múlva Ynda megfestette portréját, mely jelenleg is siófoki műtermében díszíti az északi falat. 

TIBI BÁCSI  olaj-vászon, 39 x 29 cm, 2017.  Ynda festménye

13 éve ment el Tibi bácsi, ez a kedves, melegszívű, bölcs ember, akinek nem csak én, hanem több tucat festő is köszönheti festészeti pályáját. Jó szíve ellenére keményen bánt velünk, volt görcsös gyomor, mielőtt benyitottunk hozzá, de föl is oldódott nála. Képes volt kemény kritikáival úgy hatni ránk, hogy azt nem szívtuk mellre, hanem ecsetjeink végén buggyantak ki újabb és újabb festményeken a tőle tanult mesterfogások. Hosszú volt ez a 13 év, de mégis rövid. Hangja most is fülemben duruzsol, és mosolyra derít.