M.É.Z sörrel, avagy ír kocsmafolk a Sörtéren
Képgaléria megtekintése2024.08.27. - 00:10 | Déri Norbert - Fotók: Szakonyi Eszter, Déri Norbert
Szombaton este megtelt a Sörtér, és több száz karneválozóval együtt az ír és skót folkzene varázsát és hatását élhettük át zenében és italban egyaránt.
Az 1988-ban alakult ír és skót folkzenét játszó zenekar Magyarországon úttörője volt ennek az itthon még kevésbé ismert műfajnak. Első fellépésük után nem ok nélkül morfondíroztak azon, hogy "Bennünket nem ért meg senki, mi olyan meg nem értett zenészek vagyunk.." Nevük is innen ered, a Meg nem Értett Zenekar rövidítése. Mottójuk szerint a M.É.Z. az a zenekar, melynek nem célja, hanem dolga van. Azóta kilenc albumuk jelent meg.
Fotó: Vaskarika/Szakonyi Eszter
Első találkozásom a M.É.Z. zenekarral kb. 20 évvel ezelőtt lehetett, mikor hallgattam és roptam a táncot Kőszegen a vár udvarán, az első OST-WEST Folkfesztiválok valamelyikén, ahol a szervezők a muzsika nyelvén próbálták meg Európa népeinek kultúráját bemutatni. Ennyi év elteltével a karnevál szervezői meghívásának eleget téve eljöttek a fiúk Szombathelyre, a XXIII. Savaria Történelmi Karneválra. Így történt, hogy szombaton este megtelt, a tér és újra átélhettem több száz karneválozóval együtt az ír és skót folkzene varázsát a Sörtéren.
Fotó: Vaskarika/Déri Norbert
Ez is a Sörtéren történt:
A legjobb együttállás: Koprive és Sörtér
2024.08.26. - 01:30 | BLH - Fotók: Szakonyi Eszter

Koprive koncert nélkül nincs Sörtér! A szentpéterfai tamburazenekar muzsikája a lélek mosolya. Írni róla olyan, mint építészetre táncolni, koncertjükön személyesen jelen lenni viszont maga a boldogságáram. Megráz, felvillanyoz és korlátlanul fogyaszthatod.
Új hozzászólás