Olaszország szerelmese Sárvárra hozta Itália illatát

Képgaléria megtekintése2026.09.06. - 11:00 | vaskarika.hu - Fotók: Wieder Sándor

Dr. Kereszty Gábor hatodik Olaszországhoz kötődőd tárlata nyílt meg szeptember 4-én, a Sárvári Könyvtárban. A fekete-fehér képanyagot Büki László fotóriporter ajánlotta az érdeklődők figyelmébe, közreműködött Mórocz Tünde (próza) és Zolnai Fanni (fuvola).

Dr. Kereszty Gábornak ez volt a 21. önálló kiállítása. Olasz témában sem az első, immár az hatodik. Egyvalami azonban konstans: útibeszámolóit rendszeresen jelentette meg a Vaskarikán.

"Csak Olaszországról 37 írása került ki a virtuális térbe lapunk jóvoltából, így valószínű, hogy rajta kívül talán én találkoztam legtöbbet ezzel a hihetetlenül sokrétű, tartalmas képi esszenciával. De szerencsére nemcsak én, hanem több százezer olvasó is, köztük az a magyar pár is, aki kéthetes körutazását ezekből a cikkekből rakta össze" - vezette fel tárlatnyitó gondolatait Büki László.

Kereszty Gábor évek óta visszajár ugyanabba az országba. Már nem látványosságokat gyűjt. Kapcsolatot épít. A kiállítás erről a kapcsolatról szólt, egy Itália iránt elkötelezett fotós és egy ország "hosszas beszélgetéséről". Arról, hogyan lesz az utazóból visszatérő vendég, majd ismerős, végül pedig csendes megfigyelő, aki már nem keresi a nagy pillanatokat, mert tudja, azok maguktól érkeznek.

Kiállításán negyven fekete-fehér itáliai fotó fogad minket a sárvári könyvtár falain. Első pillantásra azt hihetnénk, hogy valami hiányzik róluk. Pedig éppen ellenkezőleg - valami végre láthatóvá válik. Mert amikor eltűnnek a színek, előbújik a fény, előbújik az árnyék, a forma, a gesztus. Az ember. Az a pillanat, ami egyetlen másodperc múlva már nem is létezik. Az utcai fotográfia - ez a dokumentarista műfaj - mindig is erről szólt. A modern streetfotózás atyja, Henri Cartier-Bresson ezt nevezte a "döntő pillanatnak". A jó utcai fotós nem "vadászik" pillanatokra, hanem kivárja őket. Ez nagyon fontos különbség. Nem gyors, hanem türelmes. A Bresson-féle döntő pillanat nem azért döntő, mert rövid, hanem mert a fotós felismeri. Felismeri azt az egyetlen másodpercet, amikor minden a helyére kerül. Ehhez azonban nem elég jó technikával fényképezni - jelen kell lenni, figyelni kell. Lassan járni. De legfőképp: meg kell tanulni nézni. A street photography egyik legfontosabb felismerése, hogy nincsenek jelentéktelen dolgok, csak észre nem vettek vannak.

Büki László nyitóbeszédében kiemelte: "újságíróként megtanultam, hogy a jó történetek ritkán vannak ott, ahol mindenki keresi őket. Többnyire fél lépéssel odébb találhatók. Egy félrenézésben. Egy véletlen találkozásban. A jó utcai fotográfia is pontosan ilyen. Nem a látványosságot keresi, hanem azt a pillanatot, amikor az élet - szinte észrevétlenül - megmutatja önmagát. Egy jó street fotóban sokszor három-négy történet fut egyszerre. A néző elsőre egyet vesz észre. Aztán még egyet. Majd még egyet. És minden egyes újranézéssel gazdagabb lesz".

Susan Sontag A fényképezésről című könyvében írja, "a fénykép hatalma abban rejlik, hogy lehetővé teszi olyan pillanatok tüzetes vizsgálatát, melyeket az idő sodra egyébként rögtön elmosna."

Nos, ezen a tárlaton a közönségnek lehetősége volt 40 olyan pillanat tüzetes vizsgálatára, amit az idő sodra -megörökítőjüknek köszönhetően - érintetlenül hagyott. Nem volt rajtuk egyetlenegy "nagy gesztus" sem, nem volt dráma, szenzáció, látványos akció. De volt helyette figyelem! A mai világban, ahol a képek gyakran "kiabálnak", ezek a fotók inkább suttogtak. Nem kérték a néző figyelmét. Kiérdemelték azt a szép és érzékeny alkotói magatartás elismeréseként.

Egy jó kiállítás után nemcsak a képekre emlékszünk, hanem hatására legközelebb akár az utcán is lassabban megyünk. Észrevesszük az ablakban álló embert, a falon végigfutó árnyékot, egy régi kőlépcső kopottságát vagy azt, ahogyan a délutáni fény egyszer csak színpaddá változtat egy egyszerű utcát. Ha ez megtörténik, akkor a fotók már nem a falon élnek tovább, hanem bennünk.

"Kívánom mindannyiunknak, hogy amikor végigsétálunk a negyven kép előtt, ne csak Firenzét, Genovát, Veronát vagy Ravennát lássuk, hanem azt is, amit a fotográfus meglátott bennük. A fény mögött az embert, az árnyék mögött a történetet, a nyüzsgés mögött a csendet" - zárta tárlatnyitó gondolatait Büki László.

A megnyitó végén az alkotó köszönte meg kedves ajándékokkal a szervezőknek és szereplőknek a közreműködést, majd Bődi Piroska, a Sárvári Könyvtár vezetője köszöntötte hasonló módon az alkotót és a közreműködőket.