Reggaekarácsony - a LB 27, a The Three Teadies és a Shanti Ska Tones ajándékozott a Cinemában

Képgaléria megtekintése2010.12.27. - 16:40 | Vidaotone - Fotók: Dart

Az idei karácsony hétvégére esése okán vasárnapra esett az idei, immár hagyománnyá vált karibi est. Egy olyan vasárnapra, amely az ország nagy részének térdig érő havat rakott a fa alá. Nekünk pedig ismét nem, mindössze csak fejtetőig érő, és csontig hatoló karcos hideget. Az ünnepek alatt és között zajló bulidömping második napjának eseményétől azonban ez nem tartotta távol a helyi Ladánybene kedvelőket, és egy jó hangulatú, emlékezetes nyáridézés kerekedett belőle.

A kihalt főtéren a mozi felé igyekezvén kis csapatunk egyik tagja meg is jegyezte, hogy az se normális, aki ilyenkor képes otthonról kimozdulni, nemhogy koncertre menni. Egyetértettünk természetesen, igaz, csak egy sokatmondó bólintással. Morbid volt a helyzet, hisz amíg átvágtunk a belvároson egyetlen emberrel sem találkoztunk, és ez kilenc órakor, az év bármely napján ijesztő tud lenni. Ezért kicsit féltettük is az estét, sőt biztosra vettük az alullátogatottságot, és a moziba való bemenekülésünkkor még igazolva is láttuk aggályainkat. Aztán mire végtagjaink olvadozni kezdtek, szép lassan, de biztosan kezdett benépesedni az aula is, illetve elkezdte műsorát a kőszegi Shanti Ska Tones. A bő negyven percből sajnos csak töredékeket hallottunk és láttunk, hisz se vége, se hossza nem volt a nagy karácsonyi találkozások apropóján kialakult jókívánság- és sztorifolyamnak. A fiatalos lendületű és ízvilágú, ska-t játszó zenekarról kijelenthetjük, hogy koncertről koncertre egyre jobbak, mind az egyedi hangszeres játékban, mind pedig egység tekintetében. Mire ők végeztek műsorukkal, úgy tűnt, az utolsó becsekkolók is megérkeztek. Ekkor lehettünk olyan háromszázan, melyből 70-80 fő folyamatosan a kávézóban tartózkodott, tehát zsúfoltsági érzetünk nem keletkezett, igaz a foghíjasság veszélye sem állt már fenn.

A félig szombathelyi, félig fővárosi The Three Teadies harmadik szombathelyi koncertjét tekintettük meg a folytatásban. Már a Shanti is nagyon szépen szólt - és ha lehet ilyet mondani -, ahogy telt az idő, úgy melegedett be a hangcucc is. Szaszáék egy nagyon penge és precíz show-val érkeztek ismét. Perfektül egyben voltak minden tekintetben, a dalok nagyon jók, mint ahogy azt már korábban is megírtuk. A közönség is szépen rájuk kattant értelemszerűen, pedig Szasza nem is vetkőzött. Mindenképpen hozzá kell tennünk azonban azt, hogy igaz, hogy volt, ami megkerült a vámon - tökéletes közeli hangzás, és ezzel együtt dinamika -, de sajnos épp ezért valami nekünk eltűnt a határon. Az A-clubos és a Zsinagóga-udvaros koncertek nekünk jobban feküdtek tőlük, valószínű azért, mert ezt a zenét mi szívesebben hallgatjuk füstös kis klubban, illetve nyári szabadtéren, kicsit koszosan és nem annyira tökéletesen. Mindenesetre teljesen jól felvezették az este főcsapatát, kiváló hangulatot keltve az amúgy is egyre magasabb fordulatszámon pörgő publikum soraiban.

Van pár olyan zenekar hazánkban is, akiknek koncertjeire mindenféle minimális rizikó nélkül elindulhatunk, tudhatjuk azt, hogy a minőség garantált. Nem merjük megsaccolni sem, hány Ladánybene 27 koncerten voltunk az évek során, de azt, hogy ez volt bizonyos szempontból eddig a legjobb, azt kijelenthetjük. Úgy látszik, a nagy karácsonyi tespedés túlpihentté tette a jónépet, mert zseniális aranyköpések garmadáját írhatnánk ide, de elég legyen most egy, melyet a koncert felénél hallottunk, szakértői szájból, miszerint, abból is látszik, hogy ma nagyon jó a Ladánybene, hogy a közönség fele hazament. Maximálisan egyetértettünk. Mégpedig azért, mert már rég megfogalmazódott bennünk az, hogy nem minden Ladánybene 27 "rajongó" szereti a reggae-t. Mint minden stílusnak, ennek is megvannak a sajátos ízei, melyeket minden zenekar a maga receptje szerint főz bele a kondérba. Miksáék rengeteg nagy slágert írtak a majd fél emberöltő során, és sok olyan ember van, akinek elég az, hogy Kell egy ház. Négy-öt slágerért pedig simán elmennek még akár koncertre is. Ezen az estén azonban a zenekar áthúzta az ő számításaikat, mégpedig elég rendesen. Szinte teljes egészében egy hamisítatlan, letisztultan minimalista örömzenélést hallottunk, égszakajtó megszólalással. Mind az új dalok, mind a kiválasztott régiek hamisítatlan reggae, és csak kicsit pop koncertcsomaggá nőttek össze.

Ezen az estén a pergő hangja volt a legfőbb favoritunk, de imádtuk a basszust és a lábdobot is nagyon. A zenekar óramű pontosan játszott, zseniálisan szólt, minden rezdülést kihallottunk, és előjöttek azok a nagyon finom trükkök - váltások, kiállások, fokozások -, amiket csak ilyen körülmények közt vehetünk észre. Azon pedig kicsit sem csodálkozunk, hogy sokan leléptek, hisz ahhoz, hogy valakinek ez betaláljon, nagyon kell szeretnie, és éreznie a reggae-t. A koncert eleji háromnegyed házból maradt jó kétszáz fő, viszont ők egy emberként adták át magukat a zenének. Fürdött a lelkünk.