„Reel” hupogás és csáphenger – Illegál Fesztivál Ocho Macho-val, Firkin-nel és a Dedicated to-val

Képgaléria megtekintése2010.12.30. - 20:25 | Szijártó Bianka, Babos Judit - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Az Ocho Macho zenekar már megint megcsinálta… Igen, tényleg nem akármilyen önálló évadzáró fesztivállal rukkolt elő a Vas megyei csürhe, december 29-én megtöltötte az Agora Művelődési és Sportházat, és fennállásának legnagyobb szabású rendezvényét valósította meg az Illegál Fesztivállal.

Sokunk számára furának tűnhetett a névválasztás: Illegál Fesztivál. Pedig oka van az elnevezésnek. Az Ocho Macho közel 7 éve kezdett el koncertezni, és jópárszor előfordult, hogy a kezdési időpontról lecsúsztak. Egy idő után feltűnővé vált a folyamatos kis „időeltolódás" a koncertkezdések előtt, s ezt a tényt röviden és kissé viccesen így magyarázták: „legalább kicsit illegális színben tüntetjük fel magunkat a rajongók előtt".

A teljesen legális estét a Vas népével közös pályázaton meghirdetett verseny győztese, a körmendi Soulwave zenekar nyitotta, pontban 6 órakor. Ahogy mindenki Hegéje, Hegedüs László be is konferálta: „a pontosság a királyok erénye". Márpedig a „hupogós" zene királyai rendezőként is nagyon odafigyeltek most arra, hogy minden a helyén legyen.

Az előzenekarok sorában az osztrák Dedicated to következett, akiknek hangzásvilága, lendületes zenéje hajazott a Green Day punk-rock-jára. A szimpatikus osztrák csapat 7 óra magasságában kezdett játszani, kisebb klubnyi közönség előtt. Fellépésük után a hangulaton bőven volt még mit fokozni, és az általunk is hype-olt, ír kocsmazenét játszó Firkin ezt emberesen meg is tette.

A modern ír kocsmazene féktelenül vidám műfaját hozta el a hallgatóságnak a kiváló budapesti együttes, a Firkin. A Flogging Molly, Dropkick, Murphys nyomdokait követő, és slágereit játszó banda a feldolgozásokban valami igazán friss és új, populárisabb hangzásvilágot hozott el a közönségnek, és mindjárt a koncert elején egy számunkra szokatlan, mondhatni „illegális" bevezetővel is kedveskedett az Intro-ban. Sámánista szertartásra emlékeztetett a látvány: a fekete és vörös fényekbe burkolózó színpadon csak a Firkin felirat világított sokat sejtetően. A felhangzó különös, tompa dobszólót pedig mintha egy sámán kongatta volna fülünkben.

A kezdeti bevezetőt „titokzatos" bevonulás követte, a hegedűből felsíró, csodálatos ír népi melódiára a zenekar többi tagja is megjelent. A Beer Almighty után felcsendült egy ismert ír nóta, a Whiskey In The Jar. A virtuóz fuvolajáték és a gyorsabb tempó hatására minden láb táncot járt, ami nem volt nehéz, hiszen az ír tánc amúgy is egyszerű, és könnyen elsajátítható koreográfiával bír, így néha mi is egyhelyben ugráltunk, vagy egyszerűen csak toporzékoltunk. Az énekes szerepe különös jelentőséggel bírt, hiszen olykor szinte már szájbarágó szövegmondással hangsúlyozta az elénekelt történetet. Így aztán „szeretjük a pénzt!" felszólítására újabb dinamikus dal következett: a Beggarman. A nótában most már nem egy, hanem két szólista nyomatékosította a mondanivalót felváltva, majd az ízes előjátékot közös duóban is megismételték.

Szeretettel és meglehetősen gyorsan lovagoltunk a Galway Races-re, melybe a virtuóz gitárszólók mellett a fürge lábdob is besegített. „A Firkin-es pólók melegítik a szívemet" - hangzott a dicséret az énekes részéről a közönség azon része felé, akiken ilyen póló feszült. „Ezért következzék a klasszikus hazatérő szám, a Wild Rover. A Firkin fellépésének vége felé a közönséget is megénekeltette egy hangzatos „o" erejéig. Néha átmentünk rockosabb hangzásba, és a változatosság kedvéért néha punk-ba is, sőt, a részeg tengerésszel is baj lett egy mindenki által közkedvelt nóta erejéig. A zenekar maximálisan megtette, amit a főprodukció előtt lehetséges: hangulatba hozta az addig közel ötszázfős publikumot, és kinyitotta a képzeletbeli duplaajtós (zenei) kapu másik szárnyát is, amin cirka félháznyira duzzadt fel a beáramló tömeg.

Aztán következett a várva-várt pillanat... A házigazda Ocho Macho tette magáévá a színpadot, és ragadta magával közönségét. Nos, hát kétségtelenül megvolt az az előnyük, hogy az első perctől kezdve sikító, őrjöngő, tapsoló tinilányok mellett mosolygós lett minden korosztály arca. Nyitányként egy új dallal csaptak a húrok közé a machók. A több mint kétórás koncert keretében felcsendültek az El Mundo Fantastico album legnépszerűbb számai, köztük a Hol van Babylon és a Viva Cuba egy teljesen más köntösbe öltöztetett, áthangszerelt változatban, valamint a Moonlight, szintén kicsit a megszokottól eltérő felfogásban. A rég nem hallott Equator is újra visszanyerte tündöklő ragyogását, a Congo jamma és a Donde vas hangjaira pedig minden latinzenét kedvelő átadhatta magát a mediterrán életérzésnek.

A repertoárba kerültek eddig nem hallott, újonnan szerzett nóták is, és természetesen az általuk is nagyra becsült legenda, Puskás Ferenc előtt is tisztelgett a nyolctagú banda a Pancho című szerzeménnyel. A finisben pedig a jól megszokott, ám megunhatatlan Jó nekemre együtt énekelt zenekar és közönsége. A Savaria Kingston Town-ban felszínre került a szombathelyi életérzés, majd a lemez címadó dala, az El mundo fantastico robantotta fel a Sportházat. Ugráló, tomboló, táncoló alakok mosódtak egybe tökéletes egésszé a zene szeretetében. Hangzásban és látványban is maximálisan profi produkciót kapott közel ezer rajongó. A show részeként rögzítésre kerültek a Pancho és a Jó nekem dalok teljes koncertverzióban, melyekből az előzetes tervek szerint klipp készül.

Az Illegál Fesztivál tehát beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Mindenki megkapta, amire számított, végigmulathatta az év egyik utolsó napját szeretett zenekarával. A rendezvény hagyományteremtő szándékkal indult, tehát minden valószínűség szerint jövőre ismétlésre számíthatunk, addig pedig találkozhatunk az Ocho Macho zenekarral a jövő évi zenei fesztiválok tömkelegén.